Huszonöt éves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A befogadás

1989. augusztus 14-én a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a zugligeti Szent Család- plébániatemplom kertjében megnyitotta a keletnémet menekülteket befogadó első tábort. Ezzel az akkori Európa legnagyobb humanitárius akciója vette kezdetét.

Abban az évben tömegesen érkeztek Magyarországra NDK-beli polgárok, hogy Ausztrián keresztül az NSZK-ba juthassanak. Augusztusban a magyar fővárosban tartózkodó, hazatérni már nem akaró keletnémetek magas száma miatt kialakult helyzetet menekültügyi katasztrófahelyzetnek minősítették, a menekültek által elfoglalt nyugatnémet követség bezárt. A konzul és a követség első titkára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségét kérte a menekültek elhelyezéséhez és ellátásához.

Ételt osztott a Máltai Szeretetszolgálat

Hatszáz adag meleg ételt osztott ki rászoruló emberek körében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a szervezet Batthyány téri központjának udvarán július 11-én és 12-én. Az akcióval arra hívták fel a figyelmet, hogy a lecsúszott emberek felemelése nem lehet kizárólag a segélyszervezetek ügye, rehabilitálni ugyanis csak a társadalom képes. Mindkét napon több száz rászorulót, hajléktalan embereket, egyedül élő időseket, a nappali melegedőkbe betérő szegény embereket is vendégül láttak.

Mesék az elfogadásról

A 21. Nemzetközi Könyvfesztivál eseményei között mutatták be az első olyan mesekönyvet, amely a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kiadásában jelent meg. Bartos Erika Őrangyal. Mesék az elfogadásról című könyve fogyatékkal élő kisgyerekekről szól, akik megtalálják a helyüket saját közösségeikben.
Az építészmérnök végzettségű szerző könyvét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programjainak támogatására ajánlotta fel. Bartos Erika meséivel megnyugtató, harmonikus világot közvetít.

Humanitárius segítség

Egy Ukrajnában kialakuló esetleges humanitárius válság kezelésére és az abból adódó feladatok ellátására készül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A karitatív szervezet gyűjtést hirdet a szomszédos országban élő rászoruló emberek támogatására.

Krízisidőszak után

Több ezer adag meleg ételt osztott ki rászoruló emberek között a Magyar Máltai Szeretetszolgálat budapesti központjának udvarán február 28-án és március 1-jén. Az ételosztással a szervezet igyekezett felhívni a figyelmet arra, hogy a rászorulóknak a tavaszi időszak közeledtével, a krízisidőszak végén is szükségük van figyelemre, segítségre és törődésre.

Jelenlét Tatabánya-Mésztelepen

Közösségi házat nyitott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

 

Közösségi házat nyitott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Tatabánya-Mésztelepen. A szeretetszolgálat, Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata és az E.ON Hungária Zrt. szoros együttműködésben rehabilitációs programot indított a mésztelepi városrészben.

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tavaly áprilisban indította el Jelenlét elnevezésű programját a tatabányai Mésztelepen. A komfort nélküli bérlakásokban ezerkétszáz ember él nehéz anyagi körülmények között.

Találkozások a Batthyány téren

Kétezer adag meleg ételt osztott ki rászoruló embereknek január 17-én és 18-án a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat a máltaiak Bem rakparti központjának udvarán. A budapesti szociális intézmények közreműködésével meghirdetett eseményen a máltai szeretetszolgálat mozgó orvosi rendelőjében és tüdőszűrő buszán a TAJ-kártyával nem rendelkező betegeket is ellátták.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Szeretetsütivel a rászorulókért

 

Húszezer darab, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat logójával ellátott úgynevezett szeretetsütit hozott forgalomba egy kávézóhálózat és egy éttermi lánc üzleteiben az Infonity Media. A sütemények megvásárlásával rászoruló emberek étkeztetését támogatják az üzletek vendégei.

 

Ez a süti a kereskedelmi forgalomban már régóta ismert szerencsesüti új, jótékony céllal továbbfejlesztett változata. Először a középkori Kínában készítettek „szerencsesütit”, amikor a mongol megszállók elleni felkelést a hódítók által nem fogyasztott holdsüteményekbe rejtett üzenetekkel készítették elő. Az újonnan forgalmazott szerencsesütik ugyancsak fontos üzeneteket hordoznak – bölcsességekről, mulatságos közmondásokról és ismert emberek szólásairól van szó –, ám ezeket már nem a tésztába sütik bele, hanem a csomagolásban, a süti alatt található papírlapokon olvashatók.