Rátkai Balázs

7. rész

Szentföldi utunkon akadtak olyan pillanatok, amelyek megmutatták nekünk a keleti ember mindennapi életét. Ilyen volt például, amikor Jeruzsálemben a buszból láttuk, ahogy egy ortodox zsidó család reggel gyalogosan igyekezett eljuttatni gyermekeit az iskolába, a Kidron völgyén keresztül. Az esti Jeruzsálem sokat elárult a fiatalok szórakozási szokásairól. A jerikói utca képéről már korábban írtam. Tibériás városában benéztünk például a plázába is, amely szinte tökéletesen hasonlít budapesti testvéreihez. Tibériás egyébként nyáron a mi Siófokunk képét mutatja, s a vízi sportok, a kikapcsolódás és az üdülés helye. Később átéltünk egy igazi izraeli szombatot is, amikor megállt az élet, és szintén érdekes volt, amikor aztán a szombat elmúltával újra beindult a vérkeringés Netanya városában. De jártunk például egy arab bazárban is, Akkóban. Ezek a pillanatképek mindig eszembe juttatták, hogy e tájon én csupán vendég vagyok.

A múlt hétvégén a soroksári főplébánián folytatódott Erdő Péter bíboros főegyházmegyei vizitációja. A korábban a Váci egyházmegyéhez tartozó, majd az egyházmegyei határok változása miatt húsz éve Esztergomhoz került település jelenlegi plébánosa, Szerencsés Zsolt esperes a látogatás programjáról és a plébánia közösségeiről adott tájékoztatást.

6. rész

A Genezáreti-tó környéke nem egynapos zarándokhely. Ez még akkor is igaz, ha az egykori településeket, amelyek Jézus korában szinte egymást érték, például Magdalát, ahonnan Mária Magdolna, a „magdalai” asszony származott, vagy Betszaidát, Péter, András és Fülöp apostol szülőhelyét ma nem nagyon találjuk. Most oda megyünk, ahol egykor Jézus városa állt: Kafarnaum romjaihoz.

Halljuk az idegenvezetőtől a számokat: a tó 208 méterrel a tenger szintje alatt található, 21 kilométer hosszú és 9–10 kilométer széles a vízfelület, a Jordán folyó láthatatlanul hasítja ketté. Partján egykor nyájak legeltek, ezért érthető, hogy Jézus is gyakran vette hasonlatait a pásztorok életéből; mindennapi tapasztalata, életének része lehetett a juhok terelése. Magát is „Jó Pásztornak” mondja, aki megkeresi az elveszettet, vállára veszi a beteget és a fáradtat, s ha kell, életét is adja juhaiért a ragadozókkal vívott küzdelemben. Ma már ritkán látunk errefelé birkákat, ide kell hát képzelni a tó partjára az itatáshoz készülődő, Jézus korabeli pásztorokat az állataikkal együtt.

5. rész

Jerikót elhagyva a Jordán folyó mellett visz az út Galileába. A fákkal szabályosan betelepített, aljnövényzet nélküli hegyekhez képest a mi hazai erdőink valóságos esőerdőknek tűnnek. Itt talán a kirándulás is más értelmet nyer. Az oszmán törökök szinte minden fát kiirtottak ezen a tájon, és még ráadásul a szőlőtőkéket is, mert a hitük nem engedte meg a bor élvezetét. A Jordán vidékén a gyümölcsösök (datolya, citrus) és a jól öntözött termőterületek a látnivalóink, s menet közben van időnk arra gondolni, hogy Jézus korában mennyi időbe telhetett gyalog megtenni ezt az utat. Nagyon várom már, hogy lássam a tavat, azt hallottam a tapasztaltabb zarándokoktól, hogy ott, a Galileai-tengernél lehet igazán megtalálni Jézus nyomát. Tibériás városa, ahova megérkezünk, hegyre és eredetileg temetőre épült. A zsidók szemében tisztátalan város később, a szentély lerombolása után attól lett szent várossá, hogy híres rabbik költöztek ide, és itt keletkezett a jeruzsáleminek nevezett Talmud.

4. rész

Az egyházi évben jó néhány hónap a távolság húsvét és karácsony ünnepe között, ám a Szentföldön szinte néhány percnyi út alatt kell átváltani a gondolatainkat Jeruzsálemről Betlehemre. A rövid utazás alatt a zsidó és arab házak tetejére rendszeresített fehér és fekete vízmelegítő dobozokat mutatja idegenvezetőnk, de inkább az egyre sivárabb táj az, ami leköti a figyelmemet. A köves sivatagban szinte semmi növény sincs. Ezt tapasztaljuk akkor is, amikor megérkezünk a betlehemi pásztorok mezejére. Modern templom áll itt, lehet nagyjából harmincéves, hasonlót majd még sokszor látunk Jézus földjén, de számomra sokkal izgalmasabbak azok a barlangok, amelyekben Krisztus korának pásztorai rossz időben vagy éppen éjszaka meghúzták magukat.

3. rész

Bárkinek is mesélem a szentföldi élményeimet, mindig elmondom, hogy Jézus miatt érdemes odamenni. Valahogy azt érzem, hogy hiába magától értetődő ez, mégis ki kell mondanom. Természetesen sok természeti és turisztikai tapasztalattal, kulturális ismerettel is gazdagodtunk az út során, mélyebben értjük azóta az ottani társadalmi konfliktusokat, de látni a feltámadás helyszínét, az üres sírt mindennél többet ért! A legutóbb itt, a Szent Sírnál fejeztem be a kis történetemet.

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Ennek a görögkatolikus köszöntésnek a határozottsága jutott eszembe a sírnál, ennél az építménynél, amely olyan kevéssé hasonlít arra, amit Szent Sírként elképzelünk. Igazából templom a templomban ez a hely. Néhány perc, egy ima, körülnézek, mindössze ennyi, amit bent töltök a belső üregben, aztán ki kell jönni, hiszen sor áll. Most még nem is hosszú, hiszen húsz perc alatt bejutottunk. El kellett jönnöm otthonról, hogy lássam az üres sírt, amit láttak az apostolok is. Elég néhány perc odabent, mert ez a tapasztalat a fontos, hogy nincs itt, feltámadt! Nem hasonlít tehát az általunk elképzelt sírra, de van a bazilikában egy hely, amely elmeséli nekünk, milyen is lehetett Jézus sírja kétezer éve, még az építkezések előtt. Egy kápolnából szűk bejárat nyílik oda, ahol a hagyomány Arimateai József sírját sejti az üregrendszerben. Nincs kiépítve, látszik, hogy hova tették benne az elhunytat, és az is felfedezhető, hogy családi sírboltról van szó. Itt kétszer is sorba álltam, mert ez a kétezer éves kis barlang Jézus koráról mesél.