Jézus földjén

Az ókori várostól ma már távolabb fekszik a mai belváros, ahol megszállunk. Másnap korán kelve a Genezáreti-tó partjára megyünk, ahol már vár minket a zarándokok számára kialakított bárka. Azt hiszem, a sétahajózás a világ legtöbb helyén különleges élménynek számít, itt azonban valami egészen más jelentőséget kap a vízre szállás. Megszentelt vízen siklik a bárka, szentmise kezdődik a hajón kialakított oltárnál. Arra gondolok, mennyi mindent kellene felidéznem magamban ebben az egy órában. Végül arra jutok, hogy nem is az eseményeket, hanem inkább Jézus személyét kell idegondolnom. Azon a tavon vagyok, ahol ő is sokszor hajózott, amelynek ette a halát, amelynek szenvedett a hullámaitól, viharától, amelynek járta a partját és nézte a hullámok fodrozódását, ahol csodát tett, és ahol a vihar és az erős hullámzás ellenére békésen elaludt. Itt élt a tó közelében, fontos lehetett neki ez a víz, ezért nekem is fontos. Hirtelen a Balatonra gondolok, arra, hogy milyen értékes nekünk, magyaroknak, és rögtön össze is hasonlítom magamban a két vizet. Történelme, környezete, nevezetességei, partja és városai miatt a Balaton számunkra pótolhatatlan, gyönyörű kincs, ez a tó pedig Jézus jelenléte miatt szent hely nekünk. De a kettő nagyon különbözik egymástól. Fellépünk a hajóra, és szinte azonnal kezdetét veszi a matrózok láthatólag szokásos, ám egyben kedves rituáléja: a magyar himnusz szól, és felhúzzák a nemzeti lobogónkat. Ismét egy pillanat, amikor eszünkbe jut, honnan jöttünk, hova tartozunk. Magyar emberként járunk Jézus földjén. Magyar emberként vagyunk Krisztus követői. Az idő szép, semmi sem utal arra, hogy itt vihar és veszélyesen sötét felhők is lehetnének.

A szentmise a tavon különleges élmény. Hivatalosan nem zarándokút, amin részt veszünk, de lehet-e kívül maradni, lemaradni erről az eseményről? Van, aki elvonul, és nem vesz részt a liturgiában, de biztosan neki is itt járnak a gondolatai, mert a Genezáreti-tavon ringatózó hajón nem lehet másra gondolni, csak Jézusra. A szentmise után egy matróz kiveti a hálót, hátha fogunk valamit. Horgászemberként sejtem, hogy kevés az esély a sikerre, de állítólag volt már, amikor fogtak halat. Most üres a háló, de ez nem rontja el a hangulatot. A hajó legénységének tagjai táncba hívják a csapatot. Izraeli dalok szólnak, vehetnénk CD-t, de mi inkább egy Szentírással a kezünkben leülünk végiggondolni, hol is vagyunk. Nem mintha nem értenénk meg azokat, akik szeretnének kapni valamit a zsidó folklórból, vagy egyszerűen jól akarják érezni magukat. De csak egy óránk van itt, és nem szeretnénk elmulasztani a találkozást a tavon Jézussal, hiszen ezekért a pillanatokért utaztunk ide. Sajnos kikötünk, és el kell hagynunk a hajót, hogy felkeressük a tó körüli szent helyeket. Először egy, Jézus korából származó bárka maradványait nézzük meg. A Krisztus utáni I. században elsüllyedt hajó faszerkezetéből következtethetünk az egykori méreteire. Látom, de még így sem nagyon tudom elképzelni, hányan férhettek el benne. Busszal indulunk a Nyolc boldogság hegyére, a bazilikához. Szent Máté evangélista írja le Jézus nagy beszédét, amelyben talán a legteljesebben hirdette meg Isten Országának örömhírét. Mutatják a sziklát, amelyről a kutatások kiderítették, hogy ha valaki azon állva beszél, akkor a víz és a szél akár egy kilométerre is elviszi a hangját. Így lesz érthető, hogyan hallhatta és érthette Jézus beszédét egyszerre több ezer ember. Ezt a sziklát keresve kicsit át is mászunk a kordonon, mert ritka a Szentföldön az olyan szép kert, mint ez itt, közelebbről is látnunk kell. Fotós kollégám minden zöld növénynek, virágnak örül, itt legalább van belőlük bőven. Gyűjtök egy kis földet is a Szentföldről. A templomban, a festett üvegablakok alatt van idő elolvasni a hegyi beszédet. Most nincs annyi zarándok, hogy zavarnák az elmélkedést. Ez a nyugalmas csend még akkor is velünk marad, amikor buszra szállunk, és elindulunk Tabgha felé, a kenyér- és halszaporítás csodájának helyére. Öt kenyér és két hal: ennyi volt a fiúnál, ebből evett ötezer férfi és a hozzátartozók, s végül tizenkét kosárnyi maradt. A templomban az oltár előtt a szikla és a híres mozaik jelöli a csoda helyét. Később, ebédkor mi is megkóstoljuk majd az itteni tilápia nevű hal – más néven tavi sügér – és a kenyér ízét, de most még éhesek vagyunk, akárcsak az a tömeg kétezer évvel ezelőtt. Átsétálunk egy közeli szent helyre, Szent Péter primátusának helyére, közben Ferenc pápáról beszélgetünk, aki májusban biztosan felkeresi majd ezt a helyet, hiszen Jézus itt bízta meg Pétert az egyház vezetésével. Előbb azonban háromszoros tagadását három szeretetvallomással kellett jóvátennie. A „Legeltesd juhaimat!” felszólítás – amely Szent János evangéliumában olvasható – azután hangzott el, hogy Jézus, feltámadását követően, a hagyomány szerint szintén e helyen parázson sült hallal vendégelte meg az apostolokat. Erre utal a templomban a sziklán a „Mensa Christi” feliratú tábla. Néhány méterre van a vízpart, könnyű elképzelni a hallal teli bárkát, amellyel az apostolok kikötöttek, hiszen észrevették a parton a Mestert. „Az Úr az!” – szólt János, Péter pedig úszva indult kifelé. A tó mellett élő embereket különleges viszony fűzi a vízhez. A megélhetésük, az ételük belőle származott, már gyerekkorukban jól úsztak, és ismerték a veszélyeit is. Tudták, melyik szél hoz hideg levegőt a magas Hermon-hegy felől, és mikor válik veszélyessé az időjárás. Ezért is tudták értékelni a halászapostolok a vihar lecsendesítését, s ezért kérdezték egymástól meglepve: „Ki ez, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?”

 

(Folytatjuk.)

Fotó: Kissimon István