Marton Árpád

Régi adósságát törlesztette a szülőváros, amikor május 7-én megnyitotta a legszögedibb szögedi, Bálint Sándor szellemiségét megidézni hivatott Alsóvárosi Tájházat. Mint emlékezetes, a szakrális néprajz világszerte ismert tudósának szülőháza épp a centenáriumi évben, 2004-ben került kalapács – majd csákány – alá

Alsóváros boldog életű fiát, aki utolsó óráiban rögzítette és mutatta be a magyar népi vallásosság évszázados tárgyi és lelki örökségét, nem kímélte a kommunista diktatúra: besúgókkal vették körül, bíróság elé citálták, elítélték és nyugdíjazták, majd igyekeztek súlytalanná tenni egyetemi életművét. Csakhogy az alsóvárosi paprikás özvegyasszony fiának munkássága megkerülhetetlenné vált, és e tényt elsősorban a folklorista növekvő nemzetközi tekintélye igazolta az itthoni gáncsoskodások ellenében. Az Ünnepi Kalendárium, A szögedi nemzet; a Szeged városa; a Szeged reneszánsz kori műveltsége írójának, a szeged-alsóvárosi Havi Boldogasszony-kegyhely és a hazai búcsús kultuszok feldolgozójának gazdag gyűjteménye a Móra Ferenc Múzeum néprajzi osztályán várta a feltámadást.

Újabb lépés Báthory Erzsébet rehabilitációja felé – Eddig is sok mindent tudhattunk Báthory Erzsébetről: amióta a róla szóló, jobb sorsra érdemes magyar rockopera (Szakcsi-Lakatos-Csemer: A bestia) zseniális dramaturgiai csavarral fiktív szerepcserére vezette vissza a törökverő „fekete bég” özvegye, Nádasdy grófné vérfagyasztó történelmi hírnevét, több mértékadó tanulmány is kísérletet tett arra, hogy alapos kor- és dokumentumelemzésnek vesse alá a „női de Sade márki”, a „magyar Drakula” sorsáról fennmaradt tényeket.

„Engesztelő szoboravatás” az utolsó erdélyi polihisztor emlékére Szegeden – Mi sem jellemzőbb rendszerváltásunk felemás voltára, mint hogy két évtized elteltével is találni olyan nagyjainkat, akiknek nemzetnemesítő életútja mindmáig tabutéma, művük mintegy elorozva, az alkotót feledve gyarapítja a közösséget, és ami talán ennél is vádolóbb: névtelenségre ítélve sohasem válhatnak a nemzet igazi példaképeivé. A hatvan esztendeje elhunyt Bánffy Miklós esete jól példázza mindezt.

Ismét idehaza koncertezett a legendás Rév Lívia – Zavarba ejtően beharangozott „búcsúkoncertje” után majd egy esztendővel ismét Budapesten játszott a BBC kritikusainak és a Radio France hallgatóinak kedvenc Chopin-pianistája, a Dohnányi-Bartók-féle örökség utolsó élő képviselője, az örökifjú Rév Lívia.

Elkezdődött a Chopin jubileumi év – Ha nem szőtte volna át szívünket a zongora hangja a búbánat ezernyiféle színárnyalatával, e francia-lengyel névről annyi minden eszünkbe juthatna! Félszáraz pezsgő, amelyet hajnalfelé kortyolnak fel úri szalonok ábrándos vendégei, kiknek a fényesre lakkozott cipőnél s kifogástalan hajtókájú frakkjuknál egyebük nem lévén, kilátástalanul merednek az előttük álló pár órára, míg éled a város, s kaleidoszkópszínei maguk közé fogadják az otthontalan bohémeket.