Isten országában nincsenek határok

– Amikor katolikus emberek egy határ két oldaláról a remény örömében találkoznak, megszűnik sokféle, az embereket elválasztó akadály.
– Küldetésünk legfontosabb része, hogy intézményi szinten tárgyaljunk az együttműködéséről. Hozzá kell tennem, hogy már két éve együtt dolgozunk, és törekszünk kulturális estek, magyar-szlovák párbeszédek szervezésére – és vannak is bizonyos eredmények. Az eddig megrendezett kassai találkozásokon nagyon kellemes meglepetés volt a résztvevők nagy száma, sőt, rá kellett jönnünk, hogy a közösség, a társadalom el is várja tőlünk, katolikusoktól, hogy ezt az együttműködést akár ökumenikus, akár nemzeti, akár nemzetiségi tekintetben megindítsuk és kiteljesítsük. Ez tulajdonképpen kötelességünk, ezért intézményesítjük most az együttműködést.

– Hiszen a keresztény tanítás szerint – a páli levelek óta – a nemzeti hovatartozás nem választhat el bennünket, akik Krisztusban összetartozunk. Lehetséges, hogy az etnikai és politikai konfliktusok egyszerűen arra vezethetők vissza, hogy nem vagyunk jó keresztények…?
– Adottság, hogy a különböző nemzetek különböznek, de lehetünk ugyanakkor egyek. A nemzeti különbségek nem zárják ki, hogy együttműködjünk, s hogy összetartozóknak tekintsük magunkat, ugyanakkor a különbségek is nagyon fontosak.

– Eszerint az, ha ki-ki autentikus módon megéli a saját nemzeti katolicizmusát, hozzájárulhat a másik ember szabadságához?
– Nem kell félni a különbségektől. Nem kell félni attól sem, hogy traumák vannak a nemzetek között, ez nem lehet akadály. Az az izgalmas, hogyha traumáinkat kölcsönösen megismerjük, és ezek feldolgozása testvérekké tesz bennünket, katolikusként. Tulajdonképpen ez az az út, amelyen járni kell. A különbözőség egyáltalán nem baj, a szlovák és a magyar történelemben, művelődésben nagyon sok a közös vonás, ahogyan sok a különbség is. Ha mi szlovák részről bemutatjuk a különbségeket, az erősíthet bennünket, illetve egymás traumáinak megismerése erősítheti mindkét fél katolicizmusát is.

– Részben a lelkipásztort, részben a dékánt kérdezem: lát-e arra esélyt, hogy a lelki sebek gyógyítása mindkét nemzet számára hozzájárulhat a megbékéléshez és a keresztény béke közös megéléséhez – ami küldetésünk a szekularizált világban?
– Kassán dolgozom, és a templomomban, ahol misézem, valamint az egyetemen is vannak szlovák és magyar híveim, hallgatóim, ezért aztán jól átérzem ezt a problémát. Akár tudományos területen, akár kerekasztal-beszélgetésekben, a most kialakuló hivatalos kapcsolatrendszerben az első szempont mindig az legyen: egyek vagyunk Krisztusban. Azonos evangéliumunk van, és azonos a főparancsunk: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Intézményesíteni és állandósítani kell magunkban és egymás között ezt a krisztusi szeretetet. Ne féljünk föltenni kérdéseket egymás között, legyen szó a szlovákiai magyar kisebbség vagy a magyarországi szlovák kisebbség kérdéseiről. Az igazság csak egy – közös igazság, isteni igazság. Csak ez az egy igazság van a szlovákok számára, a magyarok számára, a keresztények számára, a nem keresztények számára. És ehhez az igazsághoz csak párbeszéddel és szeretettel tudunk közelíteni. Mindezeket a kérdéseket – szlovákok Magyarországon, magyarok Szlovákiában, magyar szentmisék Pozsonyban, szlovák szentmisék Budapesten – mindezt meg lehet tárgyalni, de csakis a szeretet jegyében, a testvéri összetartozás égisze alatt. Hiszen Isten országában nincsenek határok.