Találkozás Kerekes Évával
A Légy jó mindhalálig hajdani Nyilas Misije, Kerekes Éva ma már két kamasz gyerek édesanyja, akit a szakmában leginkább Csibének szólítanak. Ez a becenév még kaposvári diáklányként ragadt rá, hajszíne és alkata miatt. A Jászai-díjas érdemes művész megőrizte törékenységét – én még emlékszem arra is, milyen volt szőkesége –, ám nem csak emiatt hasonlítják sokan Kiss Manyihoz, aki Thália felkentjeként tündér és boszorkány volt egy személyben. Nagyszerű színpadi és filmes alakításai láttán Kerekes Éva már a kezdetektől rokonléleknek érezte magát a neves művésszel, s egyáltalán nem bánja, hogy e lelki azonosságot mások is észrevették. Amikor arról faggattam, családján kívül kivel ülne szívesen egy asztalhoz, ha már csak egy óra lenne hátra e földi létből, nyomban rávágta: Katica barátnőjével, Czukor Balázs és Járó Zsuzsa színészekkel, s ott lenne igazgatója, Mácsai Pál is az Örkény Színházból.
Ibsen Peer Gyntjében Åse, Örkény Macskajátékában Egérke, a Jógyerekek képeskönyvében pedig Fricike, de Feydeau bohózatában, A hülyéjében is játszik az Örkényben; Mme Pinchardként bűvöli a közönséget. Olykor meghívott vendégként láthatjuk Tatabányán az Édes Annában s a Képmutatók cselszövésében, de szülővárosában, Kaposváron is elhitette velünk A régi nyárban, hogy mennyire szerelmes. Hogy emlékszik a régi nyarakra?
– Gyerekkorom vakációi úgy élnek emlékezetemben, hogy különlegesen szépek voltak. Végtelennek tűnő nyarak vannak mögöttem, s ez a végtelenségérzés soha nem nyomasztott. Akár a Balaton mellett, akár az ország más tájain – Debrecenben, Hajdúszoboszlón – vagy Erdélyben, Ausztriában nyaraltunk a családdal. Az iskolai szünetekben anyai nagymamámékhoz, Somogyszilbe is rendre eljutottunk. A régi parasztház szerencsére még megvan; nagynénémék élnek benne, s ha ugyan már ritkábban járunk is le rokonlátogatóba, mindig hevesebben ver a szívem az ismerős, a hozzám oly közel álló vidék láttán, de az előtolakodó emlékek is nosztalgiára hívnak. Ám ha úgy adódott, hogy otthon maradtam a Biczó közben – ahonnan tavaly költöztettük közelünkbe édesanyámat –, akkor is boldog voltam, hiszen sokat játszottam a szomszéd Kovács Krisztával vagy a játszótéri gyerekekkel. Ha pedig egyedül voltam a lakásban, akkor általában a babáimmal foglalkoztam. Soha nem unatkoztam, és mindig biztonságban éreztem magam, ami – felnőttként már látom –, nagy kincs. Anyaként most ezt nekem kell megteremtenem.
