A művész alkotásain olyan tárgyak is helyet kapnak, amelyek egy-egy séta során kerültek a látóterébe: nyíló fűszál, szélfútta virágszirom, útszéli ágacska, falatnyi csipkeszél, ki tudja, milyen kelméről, kóbor hangjegyek sárguló kottapapírról, zsinór- vagy vászondarabok, s aranyfüst, hajdani ünnepek fényét-melegét idézve. Harmóniát sugárzó, rendkívül részletgazdag, a Szentírásból és az irodalomból vagy éppen a gyermekmondókákból is ihletet merítő, többnyire szakrális kompozíciói a múltba vezetnek, s tükröt tartva elénk próbálják frissíteni fogyó emlékezetünket. A lélek hullámzását is szemléltető, sajátos faktúrájú képein így nemesül művészetté a kidobott textil- és papírdarabok elegye. Mélység és magasság tárul elénk, a transzcendens izgató jelenléte ejt ámulatba bennünket, hiszen a templomot, a pünkösdi tüzet vagy a világ koordinátatengelyét jelentő keresztet is felfedezzük áhítattal teli, rajzolt-applikált, kollázsalapú akvarelljein, amelyeken nemritkán szó- és mondattöredékek is feltűnnek.
A recycling-artot, az újrahasznosító művészetet oly előszeretettel alkalmazó művész maga készíti rusztikus kereteit. Mintha évszázados tükörkeretek, ládafedlapok, ajtóbetétek kelnének új életre, mintha másféle járomba kellene hajtani fejünket, mintha új értelmezést nyerne a csúcs- vagy boltíves rámába zárt világ. A mi XXI. századunk, a „homo digitalis” kora, amelyben Gerencsér Tamás is él, aki tagja a Művészeti Alapnak, s akinek impozáns alkotásai nemcsak idehaza, hanem többek között Ausztriában, Svájcban és az Amerikai Egyesült Államokban is kedveltek. Bereményi Géza így vélekedik műveiről: „Ezek a képek nem illusztrációk a szó világi értelmében. Nem ábrázolnak külső látványokat. Hanem? Hanem ezek belső képek, szakrális tartalmú teremtmények. Ráadásul létrejöttükben van valami gyermeki, de olyan, aminek semmi köze a komolytalansághoz. Egy túlsó világ küldöttei, mint az angyalok, a tudattalan isteni hírhozói.”
(A kiállítás június közepéig várja a látogatókat.)
Fotó: Kovács Tibor
