Csinszka, a szerelem-narkotikum

Bámulattal szemlélem a „kiírt” kézírású, majd egy évszázada rögzített sorokat, s azon töprengek, a mai, digitális világban vajon fogannak- e ilyen gondolatok, s egyáltalán fontos-e érzésekről, mi több, a szerelemről ily módon tudósítani a barátot, hiszen Ady és Szép Ernő barátok voltak. Igaz, ebben az időben valami vagy valaki miatt összerúghatták a port, mert ez is kiolvasható a békülést kereső, karakteres, ám lírai sorokból. A szerelem- narkotikum tárgya pedig nem más, mint Csinszka, azaz Boncza Berta, az irodalom, a versek iránt érdeklődő s imádott költője iránt szerelemre lobbant leányzó. A képeslapon a csucsai várkastély látható, Boncza Miklósék családi fészke. Itt vendégeskedett Ady, akit időközben végleg meghódított a bakfislány. Olyannyira, hogy Ady megkérte a kezét, ám egybekelésük tervét Boncza Miklós a kezdetektől ellenezte. Csinszka apja, a neves erdélyi földbirtokos, országgyűlési képviselő és ügyvéd élete legnagyobb tragédiájának tartotta e frigyet, jóllehet az 1915. március 27-i házasságkötést nem tudta megakadályozni.

A képeslapírás és -küldés egyébként „kedves kötelessége” volt Adynak, és már a lapválasztásra is nagy gondot fordított. Szerette volna minél többekkel megismertetni élete helyszíneit. Ezért vásárolt oly szívesen látképeket, egy-egy építészeti emléket, szobrot – mint például a kolozsvári Mátyás-szobor – ábrázoló képeslapot, de nem riadt vissza az erotikus beállítású küldeményektől sem. Nem foglalkozott azzal, hogy a címzettnek szánt soroknak nem elegendő a hátlap, bátran folytatta az írást a fotón. Ajándékba szánt, saját portréját ábrázoló fényképeire is gyakran ráírta veretes dedikációját. A költőzsenit általában Székely Aladár kapta lencsevégre; a kor jeles fotográfusa gyakran fényképezett írókat, költőket, ám Tőry Klára fotós szakíró szerint emberábrázoló művészetének legtöbbet megfogalmazott témája Ady arca volt.

Az I. Somogyi Kézjegy ötletgazdája, Bekes József elégedett, hiszen bebizonyosodott, hogy nemcsak a fővárosban van érdeklődés az irodalmi csemegékre, s úgy véli, az 1,3 millióért leütött Ady-képeslap közepes árnak számít. Sokakkal együtt bízik a folytatásban, s abban is, hogy felbukkan egy-egy újabb értékes dokumentum. Az aukción egyébként olyan kötetek is kalapács alá kerültek, amelyek ellenértékét jótékonysági célokra fordították a szervezők: a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárt támogatták a bevétellel.

Fotó: Kovács Tibor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..