Lehajolni a másik emberhez

Az Összefogás a kadarkúti-nagybajomi kistérség gyermekeinek jövőjéért projekt keretében vásárolták meg, alakították át és újították fel az épületet, amely rendszeres programokkal várja az ide betérőket. Szabóné Kiss Vincze Mónika szociális munkástól tudom, hogy kézműves foglalkozásokat szerveznek, film- és babamama klub működik itt, s a pszichológus, valamint a logopédus is helybe jön. Biztosított az internetes hozzáférés is, és már reggel nyolc órától nyitva áll a 12,5 millió forintból felújított közösségi ház ajtaja. Elsősorban a gyerekeket és a fiatalokat várják ide. Nem titok: a „lakások alacsony komfortfokozatából eredő különbségek enyhítése” mellett a preevangelizáció is fontos szempont. A projekt – amelynek sajátossága, hogy a kaposfői plébániával konzorciumban működik – lehetőséget ad arra, hogy valóban élet lengje be a közösségi házat, és különféle rendezvények, programok, szolgáltatások révén hosszú távon tartalmat és színt vigyen a cigány családok életébe.

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke meghatóan beszélt a házavatón a vadászdombi projekt kulcsszereplőjéről, Somos atyáról. Arra utalt: Isten lehajol az emberhez, de az ember sokszor csak leereszkedni tud embertársaihoz. Somos atya viszont lehajol a cigányaihoz, így tőle megtanulható, mi a különbség lehajlás és leereszkedés között. Valóban csak a lábmosással érnek valamit a misék; s a lehajlás hozzátartozik a keresztény élethez.


A felszentelést végző Balás Béla megyés püspök szerint – ahogy a Szentírásban is olvashatjuk – főnyeremény a szegényekkel, a kicsikkel, a fogyatékosokkal, a gondokkal küszködőkkel foglalkozni. Általában azonban csupán kitöltjük a telitalálatos szelvényt, ám elfelejtjük feladni. Mint megjegyezte: Szent István idejében tíz falu építtetett egy templomot, most tíz falunak kellene építtetni egy tanodát – ahol szakemberek segítik a rászorulókat a felzárkóztatásban –, ám azt látom, nem sűrűsödnek a tanodák…

Kaposfő kivétel ez alól, hiszen a cigányok lakta másik településrészen, Baglason már hét éve működik közösségi ház Somos atya vezetésével, aki a cigányság érdekeiért tett erőfeszítéseiért néhány éve megkapta a Raoul Wallenberg-díjat. Szolgáló szeretettel végzett munkájához nélkülözhetetlenek fiatal munkatársai, akik, hozzá hasonlóan, szívügyüknek tekintik e hivatást, valamint azok a hazai és németországi szervezetek, magánszemélyek, akik jelentős támogatást biztosítanak tevékenységükhöz. A rendszeres adományozók közé tartozik például Horn Péter professzor, a Kaposvári Egyetem emeritus rektora is. Az általa felajánlott összegből például gyógyszert vásárolnak a cigány családoknak.

Repa Imre professzor, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház stratégiai igazgatója köszöntőjében mindennapi hősnek titulálta Somos atyát, s azt kívánta, legyen minél több ilyen ember közöttünk, akkor valóban nagyot léphetünk előre.

A szabadtéri misét követően a vadászdombi és a baglasi cigány közösség alkalmi énekkara lépett fel, s gitáros karizmatikus dalok is felcsendültek. Az ünnepség résztvevői a baglasiak temperamentumos táncának is tapsolhattak.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .