Fiatal zeneszerző „Ferenc pápai” misével

Beszélgetés Horváth Márton Leventével

 

Horváth Márton Levente zeneszerző és orgonaművész Missa in omnem terram című miséje tavaly ősszel csendült fel a Művészetek Palotájában. A mindössze harmincegy esztendős művész doktori záróhangversenyének egyik méltó és fő darabjaként hallhatta a közönség a művet, amelynek bemutatása szolgáltatta találkozásunkhoz az apropót. Beszélgetésünk során azonban messze elkalandoztunk olyan témák felé is, amelyek a kortárs zene jelenlegi irányait, a zenészek felelősségét, a múlt és jelen kapcsolatát, a komolyzene és a könnyűzene viszonyát érintették. Egy sok mindenre nyitott muzsikus, aki egyébként kétgyermekes apuka, művészi hitvallását is megismerhetjük.

„Isten angyalai”

Már a fél világot bejárta az alig egyperces kisfilm, amelyben láb nélkül élő gyerekek együtt sportolnak ép csapattársaikkal. A szegedi Csakazért SE – Ülő Bikák, az ország egyetlen gyermek ülőröplabda-csapata. Ők azok, akik csak azért is megmutatják, hogy sérülten is lehet sportolni. Edzőjük, Petró János szerint a gyerekek boldogsága a legfontosabb.

Gyógynövényvölgy Zánkán

A Balaton-felvidék varázslatosan szép tájaira leginkább a nyári időszakban látogatunk el. Pedig a vidék minden évszakban más és más arcát mutatja, bármelyik hónapban is keressük fel kincseit, sosem ér bennünket csalódás.

A gyógynövények szerelmesei vagy a gyógynövények iránt éppenhogy csak érdeklődők számára jó hír, hogy a tavaszi idővel együtt elérkezett az a pillanat is, amelytől látogatható a Zánkai Gyógynövény-völgy. Az ökoturisztikai park és látogatóközpont március 27-én nyitotta meg kapuit. Az évszaknak megfelelően több mint ötszáz gyógynövényfajjal ismerkedhetnek meg az idelátogatók.

Koalák Budapesten

Nur-Nuru-Bin és Vobara, a két koala február végén érkezett meg a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. Közép-európai állatkert még sohasem tudhatott magáénak koalát. Szinte államfőknek kijáró tisztelettel fogadták a jövevényeket. Tarlós István, Budapest főpolgármestere, L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára és Persányi Miklós állatkerti főigazgató, valamint a sajtó képviselői is jelen voltak az Ausztráliában őshonos állatok bemutatásán. L. Simon László még beszédet is mondott. Igaz, ez a gesztus már-már a túlzás kategóriájába is sorolható. De annyi biztos: február 24-e a Fővárosi Állat- és Növénykert történetében nagy napnak számított.

Egy darabka mennyország

Látogatás Sopron új templomában

 

Múlt heti lapszámunkban hírt adtunk arról, hogy felépült Sopron Lőverek nevű városrészének új temploma. Az Árpád-házi Szent Margit tiszteletére emelt istenházát Pápai Lajos szentelte föl ünnepi szentmise keretében március 1-jén. Az örömünnep előestéjén Sopronba látogattunk, és meggyőződtünk arról, hogy az összefogás és a közös akarat csakugyan hegyeket mozgat. Riportunkban Bognár István atya és Supka-Kovács Tamás kalauzol bennünket, illetve megszólalnak az új templomnak örvendő hívek is.

„Eleven csendben” élt

Búcsú Fodor Ákostól

 

Február 22-én elhunyt Fodor Ákos, akit a magyar haikuköltészet mestereként tartottunk (tartunk) számon. Budapesten született 1945-ben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után a Zeneműkiadónál kezdte szerkesztői pályafutását 1968-ban. Tíz évvel később jelent meg első verseskötete, Kettőspont címmel. Versek mellett írt mesejátékot, dalszövegeket is. Nevéhez fűződik számos opera, operett és musical fordítása, illetve átdolgozása. 2003-ban Artisjus életműdíjjal, 2006-ban Nádasdy Kálmán-díjjal, 2007-ben az Artisjus Irodalmi Alapítvány irodalmi díjával tüntették ki, 2010-ben pedig megkapott egy osztrák irodalmi díjat, a Bank Austria Literaris elismerését.

Örömünnep Sopronban

Felépült a Lőverek új temploma

 

A tavasz első napján, március 1-jén szentelte föl Pápai Lajos győri megyés püspök Sopron új templomát, amelynek tornya a Lőverek nevű városrész fölé magasodik. Az istenháza három év alatt épült fel, de az itt lakó katolikus hívek nem három, hanem hetven évet vártak rá.

A Lőverek, amely a XIX. század végéig a város kertes üdülőövezete volt, a XX. század során állandó lakókkal is benépesült. A domonkos szerzetesek Julianeum néven internátust építettek az úgynevezett Töpler-villa melletti telken. A villa szalonjában ideiglenesen kápolnát létesítettek, amelyet 1943. november 25-én áldott meg Apor Vilmos püspök. Érdekesség, hogy ez volt az első templom, amelyet Árpád-házi Szent Margit tiszteletére szenteltek föl, hiszen XII. Piusz pápa néhány nappal korábban, 1943. november 19-én emelte oltárra IV. Béla király lányát.

Elment az édességgyáros

A Nutella „atyja” február 14-én hunyt el, nyolcvankilenc esztendős korában. Tavaly ő volt Itália legvagyonosabb embere és a harmincadik leggazdagabb ember a világon. Michele Ferrero olyan vállalatot hagyott a fiára, Giovanni Ferrreróra, amely harmincnégyezer embernek ad munkát a világ ötvenhárom országában.