A zene szárnyán

Április 4-én este fél 7-re jótékonysági koncertre várja az érdeklődőket a Szent Anna Collegium. – Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek által fenntartott intézmény a budapesti egyetemeken és főiskolákon tanuló diáklányoknak ad otthont.

Veszélyeztetett értékeink (8.): Egri kincsek

Az ország legnagyobb egyházmegyéje – Hazánk legtöbb városának regénybe illő története van. Megannyi eseményt: diadalt és gyászt, felvirágzást és hanyatlást, háborút, ínséget és gyarapodást láttak. Van köztük olyan, amelynek egykori falait, kincseit eltüntette a történelem. S vannak olyanok, amelyek bár jelentős veszteséget szenvedtek, mégis sok mindent megőriztek. Ilyen Eger is, mely nem csupán izgalmas századok emlékeivel büszkélkedhet, hanem szépségével, értékeivel marasztalja a városba érkezőt.

A kő marad?

Legyen-e Wass Albertnek szobra a debreceni Medgyessy sétányon? – Nem tesz jót egyetlen írónak (sem), életművének pedig pláne, ha a kellő tisztelet és kritika helyett kultusz veszi körül. Az idős Márai halála évében azt nyilatkozta, nem tartja semmire az emlékműveket, talapzatuk is csak arra való, hogy mellettük a kutyák elvégezzék a dolgukat.

Az én Bibliám

Az utcán, az aluljárókban lépten-nyomon találkozunk a Biblia éve plakáttal. Jóleső érzéssel olvassa az ember a kép alatti néhány mondatot, amely szerint katolikusok, reformátusok, evangélikusok együtt buzdítanak a Szentírás olvasására.