A kórház vérvételi részlegén már kora reggel hosszú a sor. Az ápolónők reggel héttől veszik le a vért. A szobában egyszerre öt nővér is dolgozik. Igazi nagyüzem. A sor gyorsan halad. Az ápolónők kedvesek, a betegek türelmesek.
Legkisebb unokám újságolja, hogy a templomban volt betlehem. Kérdezem tőle: „És kiket láttál?” Mire ő: „Láttam a kis Jézust, Máriát és József Attilát.”
Tordai Miklós,
Budapest
Bosco Szent János, akit leginkább don Boscóként ismer a világ, 1815-ben született egy szegény olasz családban. Kétéves volt, amikor édesapja meghalt, így már nagyon korán kenyérkeresővé vált.
Vajon mi lehet az a Csokikoncert? Plakátok is hirdetik a városban. „Fölnőtt” fantáziámat nem mozgatja meg. Bezzeg a gyerekekét. Kérdezem tőlük, szerintük mi az.
A világjáró két magyar fiatal, Cseke Eszter és S. Takács András dokumentumfilm-sorozatának néhány hete Japán volt a főszereplője a közszolgálati televízió műsorán. Az az ország, amelyet tavaly márciusban hatalmas erejű földrengés rázott meg, és ahol cunami söpört végig.
Életem nagy vesztesége indított el egy bibliodráma-hétvégére. Kevés fogalmam volt arról, mi vár ott rám. Csupán arra vágytam, hogy a Szentírás útmutatást adjon.
Ha az ember elindul Szabolcs-Szatmár-Bereg megye felé, nem pompás kastélyok és nem roskadásig díszített székesegyházak várják. A tájon átutazva is „csak” a puszta fogadja a vendéget.
Csak az tudja, milyen érzés zsenge álmokkal és anyánk süteményesdobozával állni egy idegen város pályaudvarán, aki volt kollégista. De aki nem volt, az is átélte a kamaszéveket.
