Csokikoncert

Máris vágják rá: olyan koncert, ahol csokit osztanak. Biztosan? – kérdezek vissza. És néhány nap múlva a Millenáris budai kulturális központ Fogadójában ülve semmi kétségem: biztosan.

Azonban a csokoládé mellett mást is kapnak itt a gyerekek. A Hungarofest koncertsorozatának szervezői azzal a céllal hívták életre a programot, hogy a legkisebbek egészen korán megismerkedhessenek a klasszikus zene szépségeivel. A délelőttök házigazdája Lukácsházi Győző. A Bartók rádióból és a tévés Bonbon matinéból is ismert zenész kiváló pedagógiai érzékkel vezetgeti a lelkes aprónépet a hangszerek és a zenés darabok történeteinek világába.

A szervezők nem titkolt szándéka az is, hogy a hangversenyek majdani közönsége ne csak hangszerekkel, dallamokkal, zenei együttesekkel találkozzon, hanem a zenehallgatás, a koncertre járás illemtanával is. A játékos előadás közben a kérdésekre helyesen válaszolók csokit kapnak. De a móka kiötlői arról is gondoskodnak, hogy senki ne távozzék édes útravaló nélkül. A klasszikus zene rejtelmei után pedig olvasóliget és különböző játékos foglalkozások várják az apróságokat.

Január 15-én zsúfolásig megtelt a Millenáris Fogadó. Jobbágy Anett és a PentArt fúvósötös előadásában a gyerekek legnagyobb örömére a mese és a zene találkozott a színpadon. S míg a Péter és a farkas kisfiú hőse túljárt a gonosz ordas eszén, addig a szervezők is hasonló „győzelmet” könyvelhettek el maguknak. Mert ezen a délelőttön több száz gyermek szeme Prokofjev zenéjétől csillogott, s nem a kereskedelmi adók mesefolyamára tapadt. S ki merné ezután azt állítani: nincs remény?

(A következő Csokikoncert február 12-én lesz, 11 órától; 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20. További tájékoztatás a Millenáris programjairól: www.millenaris.hu)
Fotó: Kissimon István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .