Bosco Szent János Január 31.

A tandíjához szükséges pénzt nyomorúságos körülmények között ő maga kereste meg. Chieriben végezte a teológiát, és Torinóban szentelték pappá. Itt határozta el, hogy Néri Szent Fülöp példáját követve életét a szegény sorsú gyermekek segítésének és nevelésének szenteli. Az órákat kezdetben a szabad ég alatt tartotta, majd 1844-ben felettese két termet biztosított neki és nehéz helyzetű nebulóinak.

Munkája többször is akadályokba ütközött. Kitartását sokan szinte betegesnek minősítették. A termeket elvették tőle, így lakásokat bérelt. Édesanyja, Margit mama segítségével folytatta a fiúk nevelését. Utóbb a városi hatóságok is felismerték kezdeményezésének jelentőségét. 1888-ban hunyt el.

Nevelési elvei nem töltenek meg vaskos köteteket. A titkot tudta, az egyszerűt, amelyre mai világunknak is nagy szüksége van. Mottója minden szülőnek és tanárnak vezérfonala lehet: „Legyetek a gyermekekkel, előzzétek meg a bűnt ésszel, hittel és szeretettel. Legyetek szentek és szentek nevelői. Vegyék észre a gyermekeink, hogy szeretjük őket!” Ezt a kristálytiszta elvet követi az általa alapított férfi szerzetesrend, a Szalézi Társaság. Néri Szent Fülöp XIX. századi örököse a filmvilágot is megihlette. Legutóbb Lodovico Gasparinit, aki Don Bosco – A szeretet küldetése címen készített róla derűs, tanulságos és szívmelengető játékfilmet.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .