Talán mindenki hallotta már azt a siránkozó mondatot, amely szerint a mai fiatalok nem vagy nagyon keveset olvasnak. A kritikának azonban nincs sok létjogosultsága. Olvasáskutatók felmérései alapján ugyanis kiderült, hogy a „digitális bennszülötteknek” is nevezett nemzedék tagjai többet olvasnak, mint bármelyik más korosztály. Csak éppen nem úgy, ahogy mi, és nem azt, amit mi, vagy amit mi annak idején.
Továbbmenet nincs! Így hirdette utolsó napjait a Budapesti Vidámpark, amely szeptember 30-án végleg bezárja kapuit. Bár a park több nemzedéknek jelentette a vasárnap délutáni szórakozást, mégis tagadhatatlan: eljárt fölötte az idő. Látogatottsága az utóbbi húsz évben folyamatosan csökkent, pénz pedig nem volt a fejlesztésére. A Fővárosi Közgyűlés tavaly novemberben döntött a sorsáról.
A nyolcvanegy éves Taviani testvérek legújabb alkotását, a Cézárnak meg halnia című filmet tavaly Arany Medvedíjjal jutalmazták Berlinben. Az alkotópáros Shakespeare Julius Caesar című drámáját értelmezte újra. Ehhez pedig nem mindennapi helyszínt és szereplőket választott.
Az ókorban játszódó történet Róma legkeményebb börtönében, a Rebibbiában kel életre. Ott, ahol a zárkákban Olaszország legveszélyesebb keményfiúit őrzik: maffiózókat, drogcsempészeket, gyilkosokat. Hogy életük ne csupán egyhangú mindennapokból álljon, lehetőségük nyílik arra, hogy színjátszó körben vegyenek részt. Egy színházi rendező választ számukra darabot, és ő dönti el, ki melyik szerepre alkalmas. A film a mű színre állításának próbafolyamatáról szól. Caesart Giovanni Arcuri volt drogkereskedő játssza igen hitelesen. Brutust Sasà Striano, aki valósággal eggyé válik az általa megformált karakterrel. Cassiust Cosimo Rega, hajdani Camorra-tag alakítja. A próbák cellában, folyosón, börtönkönyvtárban, udvaron zajlanak. A szereplőket és mindennapjaikat a szemünk előtt formálja át a dráma.
Országjáró
Látogatás Sokorópátkán
A Rákospalotai Magyarok Nagyasszonya-plébánia szeptember 21-én ötödször látja vendégül az ország minden szegletéből érkező híveket. Nemcsak az imádságos lelkület köti össze a meghívottakat, hanem az is, hogy mindannyian egy-egy Magyarok Nagyasszonya- templomhoz tartoznak. Hazánkban több mint száz istenházát szenteltek föl a Nagyasszony tiszteletére. Az idei találkozó díszvendége a sokorópátkai egyházközség, amelynek temploma ebben az évben lett százéves.
Egy nagy rendezvény díszvendége általában sokak által ismert személy vagy olyan település, ahol világra szóló események történtek, esetleg országosan tisztelt híresség szülőhelyeként gondolunk rá. Sokorópátka ilyen értelemben nem írta be magát sem a hazai történelembe, sem az egyháztörténetbe. Temploma sem régi. A környéken járó vándor nem biztos, hogy elkanyarodik a falu felé. Aki a Sokorói-dombok közt autózik, valószínűleg Pannonhalma felé tart. Oda, ahol a távolból is látszó gyönyörű bazilika egyházunk monumentális szépségét hirdeti.
„Szobor lettél, nagy változás” – szólalt meg az új dal, amelyet Bereményi Géza írt barátja és alkotótársa a 2009-ben elhunyt Cseh Tamás szoboravatására. Talán sokan meglepve olvassák, hogy a gitáros énekes alakját bronzba öntette a főváros. A terv tavaly született meg, s az elképzelés – joggal – már akkor sokak számára aránytévesztésnek tűnt.
Ferenc pápa „viselkedésének” megítélése, valljuk be (hisz egymás közt vagyunk), katolikus körökben nem egységes. Magam is fültanúja voltam már elégedetlenkedő megjegyzéseknek. Vannak, akik szerint a pápa túl „laza”, időnként hagyományokat is felrúgó magatartásával nem tesz jót az egyháznak. Nem egy testvérünk számára a Bergoglio-féle stílusváltás a péteri trónon (amely egyre inkább „csak” szék) nehezen emészthető. Nem vagyunk egyformák, s tudom, hogy a sok száz éves hagyományokat emlegetők sem csupán tartalom nélküli, kiüresedett formákhoz ragaszkodnak. Azt is tudom, hogy az idősebb nemzedék tagjainak furcsa lehet egy olyan szentatya, aki a legelemibb (pápai) szokásokat sem tartja be. Fittyet hány a svájci gárdistákra, egyszerűen jó napottal köszön, nem hajlandó egyes pápai ruhadarabokat viselni, olasz családokat hívogat telefonon, és bárkivel tegeződik. S itt a következő eset… Avilághálót is bejárta az a két fotó, amelyen Ferenc pápa (ma nagyon is trendi módon) jókedvű fiatalokkal „pózol” egy okostelefon kamerája előtt.
A tiszavirág neve mindenki számára ismerős. Sokan láthatták már a Tiszán megjelenő, rövid ideig élő kérészeket, amelyek nyár közepén tűnnek föl a folyón. A dunavirág neve azonban keveseknek cseng ismerősen. Nem csoda, hiszen négy évtizedet kellett várni arra, hogy e rovarfaj újra megmutassa magát. Először tavaly augusztusban „virágzott ki” a Duna. Valószínűleg a vízminőség javulásának köszönhető, hogy e kis teremtmények visszatértek a folyóhoz.
A Csaba utcai buszmegállóban, a városmajori templom előtt lettem figyelmes a rajzra, amely másnap, harmadnap is ott várt. Negyednap elhatároztam, lefényképezem.
Éppen akkor, amikor zuhogó esőre ébredt a város, de a művet a víz így sem mosta el. Az alkotó (a térkő lerakóinak nem nagy örömére) tartósnak szánta rajzát.
