A 116-123 csak egy telefonszám, de valakinek az életet jelenti. A telefonos lelkisegély-szolgálat elérhetősége ez, amelyet bárki tárcsázhat, aki bajban van. A hívást olyan emberek fogadják, akik segítségül a hangjukat, a jó szándékukat, a bizalmukat és a figyelmüket adják. Anonimitás és titoktarás védi őket, és azokat is, akiknek szolgálatában állnak. Sokukról még szűk környezetük sem tudja, hogy délutánonként, éjszakánként embereket vigasztalnak. Akár egy titkos társaság tagjai: köztünk élnek, jót tesznek, arcukat, nevüket mégsem ismerhetjük. Egyikük most erről a világról mesél.
Beavatás
Vidéki nagyvárosunkban, ahol a helyi szervezet önkéntesei dolgoznak, fiatal, mosolygós nő fogad. Nevezzük őt Annának. A barátságos hangulatú irodában teával kínál. Finom és kedves közvetlensége, megnyugtató hangja, egész lénye nem hagy kétséget: erre a szolgálatra termett. Ugyanakkor sejtem, a belső adottság nem elég.
– Valóban nem – mondja beszélgetőtársam, aki három éve egy újsághirdetésre jelentkezve került a szolgálathoz, és aki ma már vezetőügyelő. – Először egy elbeszélgetésen kellett megfelelnem, azután következett a százórás képzés, amelyen elméleti és gyakorlati tudnivalókat tanultam, illetve önismereti tanfolyamon is részt vettem. A képzés telefon mellett, hospitálással zárult. Mindenkinek van polgári foglalkozása is, hiszen önkéntesként végezzük ezt a hivatást. Akad köztünk tanár, könyvelő, én szociálpedagógus vagyok. Ugyanakkor a legfontosabb, hogy legyen bennünk emberség és empátia, valamint az, hogy rendben legyünk önmagunkkal.
