Akinek szíve és ajtaja egyaránt nyitva áll

Beszélgetés az idei Szent Erzsébet rózsája-díj kitüntetettjével

 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2000 óta Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén minden évben kitüntet egy olyan személyt, aki követendő példa a szolgáló szeretet útján. Idén Simon Sándorné Dancs Mária veheti át a díjat. Mária matematika–fizika szakos tanárként tevékenykedett, mellette egy időben kórust vezetett, és a kilencvenes évektől kezdve hittant oktatott. Öt gyermek édesanyja, tizenhárom unoka nagymamája és két dédunoka dédnagymamája. Sok éven át ellátta a kárpátaljai magyarok támogatására létrejött Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány kurátori feladatait. A Ferences Világi Rend tagjaként a hajléktalanok gondjait is igyekezett megoldani. Pestszentlőrinciként pedig a helyi plébániaközösségben is tevékenykedett. A díjátadás előtti napokban vele beszélgettünk.

Egy ismeretlen mártír nyomában

Adalbert von Neipperg emlékezete

 

A XX. század poklaiban a bűnösök mellett ott állnak a mártírok. Közülük sokan jeltelen sírban nyugszanak, nevük földi kövön nem, csak égi könyvben olvasható. De léteznek szentek, akiknek élete és halála egyszer csak kiemelkedik a névtelenek közül. Alakjuk a kellő időben újra körvonalazódik. Adalbert von Neipperg apát is közéjük tartozik. A verseci fogolytábor bencés papját 1948 karácsonyán gyilkolták meg. Halála kegyetlen, élete azonban fénylően gyönyörű volt. Riportunk utolsó éveinek, mártírhalálának színhelyére, a dél-bánáti Versecre vezeti olvasóinkat. Itt nemcsak a mártír pap élete, de egy különös hangulatú város, s a szórványban élő magyarság helyzete is feltárul előttünk.

Hazánkba érkeznek az ifjúsági világtalálkozó jelképei

Az első ifjúsági világtalálkozó alkalmával, 1984-ben Rómában
a fiatalság ajándékot és feladatot is kapott Szent II. János Pál pápától. A
találkozó jelképévé vált keresztet a szentatya akkor e szavakkal adta át a
résztvevőknek: „Szeretett fiatalok! A szentév végén rátok bízom ezt a
keresztet. Hordozzátok a világban mint Krisztus emberiség iránti szeretetének
valóságos szimbólumát, és hirdessétek mindenkinek, hogy egyedül Krisztusban,
aki meghalt, de feltámadt a halálból, lelhetünk üdvösséget és megváltást.”

Az Alpok ősi kolostora

A Szent Móric-kolostor ezerötszáz éve

 

Idén szeptembertől ünnepli fennállásának ezerötszázadik évfordulóját Nyugat-Európa legrégebbi kolostora. Szent Zsigmond, a burgundok királya építtette Szent Móric és a thébai legionárius mártírok tiszteletére a mai Svájc területén Agaunumban (Saint-Maurice-en-Valais-ben). Az apátság jelentős szerepet játszott Svájc kereszténnyé válásában. Idővel nemcsak a vértanú katonák tiszteletének, hanem Szent Zsigmond kultuszának is központjává vált.

Búcsú

Vénasszonyok nyara, indiánnyár, az olaszok úgy mondják: Szent Márton nyara. Én így hívom: áldott haladék. Az idei ősz megadta, s most búcsúzik. Szőlőfürtjeivel, almáival, körtéivel – távolodik. Léptei ütemére színesednek a levelek, változik az ég, röppen a madár. S mögötte halk kattanással csukódik be az évszak kapuja. Tudja, hogy mennie kell. Elvégezte, amit rá róttak. Megcirógatta az arcokat, mustot öntött a pohárba, betakarította a termést, elringatta a meleg hónapokat. Kárpótolt az elszalasztott nyárért, az elszalasztott életért. S most azt súgja: tedd el fényeimet, rakd el színeimet, őrizd melegemet. Hogy kitartson benned tavaszig, sokáig, amíg kell.

Fotó: Fábián Attila, Kissimon István

Miképpen mi is…?

Dianne B. Collard könyve a megbocsátásról

 

Vajon ki az közülünk, aki ne ismerné a megbántottság érzését? Már a gyermekkor mélye is mennyi sebet őriz. S ahogy elérjük a felnőttkort, egyre jobban megértjük, életünkhöz hozzátartoznak megaláztatásaink is. Mindig lesz, aki jogtalanul hátba döf, vagy éppen szíven szúr bennünket. Van, aki éveken át némán hurcolja sebeit, van, aki haragot tart miattuk, van, aki egy jól időzített pillanatban bosszút áll értük, s akad, aki megbocsátja őket.

Veled kezdődik…

Exkluzív kalandtúra önkéntesen – Újabb 72 óra kompromisszum nélkül

 

Exkluzív kalandtúra a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében – így jellemzik a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű eseményt a szervezői. Az Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány Szociális önkéntes akciója ez, amely már több éve mozgósítja a fiatalokat, hogy erejükkel, lelkesedésükkel és jó szándékukkal élhetőbbé és jobbá tegyék a körülöttünk lévő világot.

Magyar Ház Türön

Szeptember utolsó hétvégéjén szervezték meg a Türi Magyar Napokat. Az ünnepség idén azért volt különleges, mert sokak örömére felszentelték a falu Magyar Házát.