Veled kezdődik…

Idén is október második hétvégéjén bukkannak majd fel országszerte a segítő csoportok. A vállalkozó szellemű önkéntesek csütörtök este tudják meg, mi lesz a feladatuk az előttük álló három nap során. Nemcsak munka, hanem alkotás és közösségi élmény is vár a jelentkezőkre.

Sajnos az önkéntesség ma sokak szemében mosolyogtató fogalom. Hiszen egyre inkább a valamit valamiért elv szerint élünk. Ezen a meglehetősen szűk látókörű gondolkodásmódon pedig úgy lehet a leginkább változtatni, ha a jövő felnőttjei megtapasztalják: létezik más szemlélet is. A program elsődleges célja, hogy a fiatalok közhasznú tevékenységének széles körű nyilvánosságot biztosítson, illetve hogy népszerűsítse az önkéntes munkát. A szervezők elsősorban a középiskolás és az egyetemista korosztályt kívánják megszólítani. S így szeretnék felhívni a társadalom figyelmét a fiatalok erejére, lelkesedésére. A fiatalok pedig megtapasztalhatják, hogy önként segíteni öröm, s hogy a világ jobbá tétele nem a másik ember feladata, hanem mindannyiunké. A középiskolások egyébként iskolai közösségi szolgálatként is végezhetik a munkát.


A hétvége alatt leginkább szociális, illetve ökológiai területen végzett segítségnyújtásra van lehetőség. Az idősekre való odafigyelés, a velük való beszélgetés, nekik szervezett programok épp olyan fontosak, mint az erdőtakarítás, faültetés, játszóterek felújítása.

A kezdeményezés Németországból indult, és 2002 óta számos sikeres önkéntes hétvégét szerveztek meg a környező országokban is. Négy évvel ezelőtt már Ausztria, Svájc, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia és Magyarország is nekivágott a nagy kalandnak.

Hazánkban 2006-ban szervezték meg először a 72 órát, akkor még csak Szombathelyen és Győrben. Az önkéntesek idén most Csehországgal egy időben járják az országot. Csereprogram keretében egy csapat cseh fiatal Magyarországon és egy csapat magyar fiatal Csehországban teljesíti majd a küldetést.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .