Az Alpok ősi kolostora

Mindez óriási befolyást és hatalmas vagyont biztosított a kolostornak, hiszen a két szentet óriási tisztelet övezte. A VI–IX. század között káprázatos liturgikus tárgyak birtokosává vált a kolostor. A leghíresebbek: a VII. századból való ékkövekkel kirakott Szent Márton-váza, Theuderic pap ereklyetartó ládikája vagy a Szent Zsigmondnak és gyermekeinek készült csodaszép aranyozott ezüst ereklyetartó.

A svájci apátság sokáig még a XIV–XV. században is a német-római császárok pártfogása alatt állt, de mindinkább Szent Zsigmond került a középpontba. Az erősödő kultusz oka pusztán politikai volt, hiszen IV. Károlynak ahhoz, hogy burgund királlyá koronázzák, szüksége volt egy szent királyősre.

A kolostorra azonban hiba volna csupán gyönyörű és drága liturgikus tárgyak őrzőjeként gondolni, noha az apátság hajdani virágzó gazdagsága és politikai befolyása vitathatatlan. Azonban az is fontos tény, hogy a szent helyen szüntelen imádságban (laus perennis) éltek a szerzetesek. Vagyis a nagy létszámú szerzetesközösségnek a nap huszonnégy órájában mindig volt egy-egy olyan csoportja, amelynek tagjai imádkoztak és dicsőítették az Istent.


A kolostor legrégebbi alapjai még a római korra datálhatók. Természetesen a bazilikát és a kolostort az évszázadok hosszú sora alatt többször át- és újjáépítették.

A jubileumi év (amely valójában 2015-ben lesz), már az idén elkezdődött Szent Móric ünnepén, szeptember 21-én. Sőt, bizonyos szempontból már tavasszal, hiszen a Louvre középkori kincseket bemutató sorozatának egyik nagyszabású kiállítása a svájci apátság kincseskamrájának legszebb darabjait tárta a nagyközönség elé. Köztük a fent említett tárgyakat is.

A szent ünnepére filmpremierrel is készültek az Ágoston-rendi szerzetesek. Az elmúlt két évben forgatták A vér és az életerő (Le sang et la sève) című filmet, amely az apátság történetét és a szerzetesek mindennapjait mutatja be.

A jövő évben folytatódó, sőt kiteljesedő jubileumi év egyik vendége lesz II. Tavadrosz kopt pápa. Joseph Roduit apát Ferenc pápát is meghívta, aki sejtelmesen annyit válaszolt: meglátjuk… Így vagy úgy, legalább egy pápa mindenképp jelen lesz az eseményen.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .