Segítség volt a rászorulóknak

Egy családapa vallomása a tartósélelmiszer-gyűjtésről – A közelmúltban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felhívással fordult a hívekhez, melyben kérték: ki-ki lehetőségei szerint segítse tartósélelmiszer-adománnyal a rászorulókat – hogy az egyház hagyományaihoz híven segítséget lehessen nyújtani a nélkülözőknek. A kezdeményezés sikeres volt, nagyon sok étel gyűlt össze, melyet a helyi karitászszervezetek osztottak ki. Budapest agglomerációjában él az a család, amelynek története nem egyedi: sem anyagi helyzetük, sem az akcióban kapott szerepük miatt.

Felépült a test és lélek temploma

Húsz éve rakták le az alapkövet Gazdagréten – A rendszerváltozás kampánycsendjében, 1990. március 31-én ritka eseményre került sor Budapesten. A fővárosi és kerületi tanács képviselőinek jelenlétében Paskai László bíboros a gazdagréti lakótelepen egy templom alapkövét rakta le. Lipp László szervező lelkész álmodta meg, hogy a városnyi embert befogadó lakótelep nyugati oldalán épüljön meg a Szent Angyalok temploma, mely a helyi hívek lelki élete mellett a városba autón érkezőknek is hirdethetné a főváros lakóinak keresztény hitét.

Jó magyarnak lenni…

Díjátadás az Akadémián – A Magyar Örökség kitüntető címet bizonyító oklevelek ünnepélyes átadására került sor március 20-án a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Az elismerést azoknak a tudósoknak, alkotóknak és kutatóknak adják, akik munkájukkal hozzájárultak a magyar szellemi élet felemelkedéséhez.

Öröm segíteni

Sikeres volt az élelmiszer-akció – A világ gazdasági válsága – amelyről annyi szó esik az utóbbi időben – akkor következett be, amikor a magyar emberek jelentős része már amúgy is az elszegényedés felé sodródott. A válság tetézte a bajt: még többen veszítették el állásukat, a forint gyengülése miatt a hitelt felvevőket egyre nagyobb adósságok terhelték, majd az államcsőd elkerülésének kivédésére az előzőeknél is több megszorító intézkedést hozott a kormány. A szegény még szegényebb, a nélkülöző még kiszolgáltatottabb lett.

Lelkipásztorok Lakitelken

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek főpásztori kinevezése óta minden tavasszal találkozóra hívja a jelenlegi saját és az egyházmegyei határok rendezése előtti egykori váci egyházmegye papjait, hogy rangos előadások után az összetartozás érzését erősítve beszélgessenek, agapén vegyenek részt.

„Nem akarunk több vérontást!”

Gyűjtés a Szentföld javára – A Vatikán az idei esztendő nagyböjtjében is felhívással fordult a világ katolikusaihoz, kérve imáikat és adományaikat a Szentföldön élő keresztények javára. Már Szent Pál apostol is gyűjtést rendezett a jeruzsálemi szegények érdekében. Idén március 21-én minden templomban a szentföldi keresztényeknek gyűjtenek: az összeg jelentős részét a szentföldi keresztényeket, az ott található kegyhelyeket gondozó ferences kusztódia kapja.

Ajándék, amelyet ápolni kell

Továbbképzés gyóntatóknak – Mátraverebély-Szentkúton, nemzeti zarándokhelyünkön március 8-án folytatódott a tavaly megkezdett gyóntatási továbbképzés. A múlt évben Barsi Balázs ferences szerzetes, most Udvardy György esztergom-budapesti segédpüspök tartott előadást és beszélgetett a Kárpát-medence minden részéből érkező papokkal.

A kultúra és a sport követei voltak

Magyar cigányok Rómában – A Vándorlók és Útonlévők Pápai Tanácsa március 2-a és 4-e között a Vatikánban tartotta az európai püspöki konferenciák cigánypasztorációs felelőseinek találkozóját, melyen a hazai egyházat Székely János esztergom-budapesti segédpüspök és Dúl Géza, az MKPK cigánypasztorációs referense képviselte.