Jó magyarnak lenni…

Az immár ötvennyolcadik alkalommal – a Magyar Örökség és Európa Egyesület által odaítélt – kitüntetéssel a nemzetközi űrkutatásban való magyar részvételt, Csermely Péter hálózatkutató tehetséggondozó tevékenységét, Kopp Mária és Skrabski Árpád a magyarság egészségéért folytatott küzdelmét, Hajdu Ráfis János és Bakos Mária múzeumépítő munkásságát, Sapszon Ferenc kórusvezető művészetét, Riesz Frigyes matematikai zsenijét, valamint Demeter Béla erdélyi falukutató mártíriumát ismerték el. A Magyar Örökség kitüntető címre bárki tehet javaslatot, ezek alapján titkos szavazással ítéli oda a bírálóbizottság az arra érdemeseknek. Esetenként hét díjazott neve kerül az Aranykönyvbe, melynek első és második kötete a Magyar Nemzeti Múzeumban látható – amely intézmény szintén megkapta már ezt a magas elismerést. A mostani díjazottak közt volt Kopp Mária és a közelmúltban elhunyt férje, Skrabski Árpád is. Laudációjában Andrásfalvy Bertalan etnográfus elmondta: Kopp Mária 1968-ban fejezte be orvostudományi egyetemi tanulmányait, majd 1977-ben a bölcsészkaron szerzett pszichológus diplomát. 1993 óta a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgató professzora, jelenleg kutatási igazgatóhelyettese. Kutatási területe a szorongás és a vegetatív tünetképződés lélektana, ember és környezete egymásra hatásának vizsgálata. Meggyőzően bizonyította, hogy testi és lelki betegségeink, egészségünk nemzetközi összehasonlításban kirívóan rossz állapotának legfőbb oka az, hogy emberi kapcsolataink hiányosak, elégtelenek, közösségeink nincsenek vagy gyengék, ezért szorongókká lettünk. A szorongó ember nem tud ellenállni sem a betegségeket okozó kóroknak, sem a különböző hatalmak tudatos manipulációinak, mellyel minket önző, magányos, kiszolgáltatott alattvalókká tesznek. Érvényes ez a mára, és megmagyarázza egy sor múltbéli tragédiánkat is: az egész magyar történelmet végigkísérő egyenetlenségnek, pártharcnak, öngyilkos magatartásnak: éppen a legválságosabb helyzetekben. – A magyar társadalomról, a magyar nép egészéről eddig egyetlen, nemzetéért aggódó gondolkodó, költő, író és politikus nem állított ki ilyen átfogó, tudományosan igazolt látleletet, mint Kopp Mária és Skrabski Árpád, aki a vizsgálatok értékelésének matematikailag korrekt és kvalitatív elemzését adta. Ezen túlmenően meghatározó szerepe volt abban, hogy társadalombiztosításunk nem került be abba a zsákutcába, amelyben a szolidaritás elv feladásával sok százezer szegény ember került volna kiszolgáltatott helyzetbe. A Sapszon Ferenc munkásságát méltató Szőnyi Erzsébet zeneszerző hangsúlyozta: az 1929-ben született díjazott már számos énekkart hozott létre és irányított, mire elvégezte a Zeneakadémiát. Már a szegedi piaristáknál, ötödikes gimnazistaként autodidakta módon kezdett vezényelni, mert az iskola akkor éppen énektanár nélkül maradt. A most hatvanéves Rádiókórus eddigi legsikeresebb korszaka is Sapszon Ferenc nevéhez fűződik, továbbá számtalan nemzetközileg is elismert kórust vezetett, emellett eredményesen oktatott. 1972-ben Liszt Ferenc-díjat kapott, ezt követte a Bartók- Pásztory-díj, melyet 1985-ben a Rádiókórussal, 2002-ben pedig egyénileg kapott meg, 2007-ben pedig a Zeneakadémia Alapítvány arany emlékgyűrűt adományozott az életmű és a debreceni tanítási eredmények elismeréseként. A díjátadáson részt venni mindig öröm. A jelenlévők számára kiderül: Magyarországon vannak olyan művészek, tudósok, értelmiségiek, akik lelkesen és eredményesen dolgoznak hazájukért, sok esetben függetlenül attól, hogy azt az emberek széles körben ismerik és elismerik-e. Felemelő élmény volt a magyar űrkutatásnak adott díj köszöntőjét hallgatni éppúgy, mint megismerni Demeter Béla erdélyi falukutató életét és mártíriumát. A Riesz Frigyes matematikai zsenijéről szóló laudációból az átlagember ugyan keveset értett, de számára is kiderült, hogy munkássága mekkora kincse az országnak. Hajdu Ráfis János és felesége köszöntésekor a kivetítőn láthatták a jelenlévők a házaspár mezőgazdasági gépgyűjteményének néhány darabját és az alapítók őszinte büszkeségét és meghatottságát. Láthatták Csermely Pétert, amint szerényen átveszi a díjat, pedig előtte hosszan sorolták nemzetközi elismeréseit, sokak által nagyra becsült munkásságát. Jó volt jelen lenni – minden bizonnyal ezért is telt meg a Magyar Tudományos Akadémia díszterme, jó volt magyarnak lenni, mert jelen korunk számos gondja és nehézsége közepette olyan személyiségeket, olyan eredményeket ismerhetett meg az ember, amelyekre a bírálóbizottság nem véletlenül mondta: magyar örökség.