2018.10.21.

E heti lapszámunkban többek közt beszámolunk a kőszegi domonkos iskola alapításának 150 éves évfordulójáról, a bábolnai templomban és a ménesbirtokon tett püspöki látogatásról, valamint beszélgetést közlünk Mohos Gáborral, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kinevezett segédpüspökével.

2018.10.14.

E heti lapszámunkban Erdő Péter bíborossal készült beszélgetést olvashatnak a II. vatikáni zsinatot lezáró pápáról, VI. Pálról, akit október 14-én szentté avat Ferenc pápa, beszámolunk a nagymarosi ifjúsági találkozóról, illetve arról, hogy Mohos Gábor lett az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye  új segédpüspöke

2018.10.07.

E heti lapszámunkban többek közt arról is olvashatnak, hogy Erdő Péter bíboros, prímással ünnepelte 50. születésnapját a Sant’Egidio közösség Magyarországon, Veres András püspök tartott előadást a Széchenyi István Egyetemen szeptember 28-án, illetve beszélgetést közlünk Gersei Csengével, aki legyőzte az anorexiát.

Tegyük le gondjainkat

Immár huszonnégy évre visszatekintő hagyomány, hogy Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepe (szeptember 24.) körüli napokban a Katolikus Tábori Püspökség zarándoklatra hívja a katonákat és hozzátartozóikat. Idén a máriaremetei kegytemplom és kertje adott otthont ennek az eseménynek, szeptember 22-én.

2018.09.30.

E heti lapszámunkban többek közt beszámolunk a Pápai Missziós Művek országos találkozójáról, interjút olvashatnak Michael August Blume nunciussal, a Szentszék magyarországi nagykövetével, valamint arról is, hogy a Vatikán és Kína között történelmi egyezmény született

Fesztivál a tevékeny életért

Tiszaalpáron a Katolikus Szeretetszolgálat fenntartásában működik a Pax Otthon, amely tizenöt éve Lakiteleken, a népfőiskolán rendezi meg a Tevékeny Élet Fesztivált. Az eseményre meghívást kapnak a segélyszervezet többi otthonának lakói is. Idén szeptember 12-én gyűltek össze az idősek.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.