Tegyük le gondjainkat

Fotó: Bókay László

 

Az időjárás nem volt kegyes a résztvevőkhöz, mivel a hosszúra nyúló nyár után a hirtelen beköszöntő ősz első csípős kora reggelén indulhattak útnak a katonák és a hozzájuk csatlakozók. Tíz és fél kilométeres gyalogmenetre vállalkoztak, hogy háromnegyed 10-re már vissza is érjenek, és Berta Tibor ezredes, általános helynök, pápai káplán köszönthesse őket.
Még tartott a gyalogmenet, amikor a többi katona és családtagjaik is megérkeztek a kegytemplomhoz. A regisztráció után körülnéztek a kertben felállított sátrak között, ahol egyebek mellett toborzóhely, airsoft-bemutató és lövészeti lehetőség, légfegyveres lövészet és hagyományos magyar íjászat várta őket a Zen Rendészeti SE és a Honvéd Kossuth Lövész Klub szervezésében. A Katolikus Tábori Püspökség mindenkit meghívott, így a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjait, a Honvédelmi Minisztérium kormánytisztviselőit és közalkalmazottait, valamint a honvéd tisztjelölteket, az önkéntes tartalékosokat, a nyugállományú katonákat, illetve családtagjaikat is. A kívülálló számára úgy tűnt: itt szinte mindenki ismeri egymást, s – a kellő tisztelet megadása mellett – rangtól függetlenül jó viszonyt ápolnak egymással a jelenlévők.
Bár minden eseményt szabadtéren szerettek volna megtartani, végül az időjárás miatt az ünnepi szentmisére és azt követően a Kapisztrán Szent János-elismerések ünnepélyes átadására a kegytemplomban került sor. Az oltár mellett ott állt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje is. A zarándoklaton ott volt a szentmise főcelebránsa, Bíró László tábori püspök, Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, és eljöttek a lengyel társszervezetek tagjai is.
A liturgia kezdete előtt Berta Tibor ezredes köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, sokszor megkérdezik tőle, mi a célja e katonai zarándoklatnak, s ő rendre azt válaszolja, hogy a találkozás Jézussal az Oltáriszentségben. Hozzátette, nagyon sok minden fontos az életünkben, a hivatásunkban, a szolgálatunkban, a családunkban, de a legfontosabb, hogy rendezzük az Istennel való kapcsolatunkat.
Németh Szilárd államtitkár is szólt a jelenlevőkhöz. Beszéde elején felidézte az idei zarándoklat hívószavát: a kereszt bölcsessége. Úgy fogalmazott: a kereszt az áldozat jelképe, amelynek értelmét Krisztus mutatta meg. A katona a kereszt bölcsességét, az áldozat értelmét a mindennapjaiban éli meg. Ez pedig nem más, mint Jézus követése. A katonának van kire tekintenie, van kire támaszkodnia. Az itt jelenlévők arra kaptak meghívást, hogy megvédjék a keresztény hitet, az abból fakadó tanítást és társadalmi rendet, egymás tiszteletét és a család fontosságát – mondta beszédében az államtitkár.
A szentmise elején Bíró László tábori püspök is köszöntötte a katonákat és hozzátartozóikat. Az elmúlt éveket figyelve látható az a lassú építkezés, amelyet nem kívülről erőltetnek, hanem belülről fakad. A Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepéhez közeli zarándoklatra készülve – mondta Bíró püspök – eszembe jutott, mennyi fogoly jár közöttünk szabadlábon: alkoholtól, képernyőtől vagy más élvezeti cikktől függő emberek. Mindenkit a Fogolykiváltó Boldogasszony oltalmába szeretnék ajánlani. Az idei zarándoklaton szeretnék arról is megemlékezni, hogy ebben az esztendőben ünnepeljük a honvédség megalakulásának 170. évfordulóját. Tegyük le a gondjainkat, és gondoljunk hálával a mai szentmisében Fogolykiváltó Boldogasszonyra, s a hazánkat és a világot fenyegető veszélyekben kérjük az ő oltalmát, segítségét! – zárta köszöntőjét Bíró László.
Homíliájában a püspök a felolvasott szentírási szakaszokat magyarázva azok aktualitására is rávilágított. A Makkabeusok könyvének részletéhez kapcsolódva rámutatott az engedelmesség, a hűség, a közbenjáró imádság fontosságára, az élőkért és a holtakért mondható könyörgések szerepére. Az ilyen ima az igazi bajtársi összetartozás jele is lehet – mondta Bíró püspök. A szentleckében a második korintusi levélből vett részletet kifejtve arról beszélt, hogy Pál apostol szomorúan észlelte, milyen megosztott a gyülekezet. Az egység megtalálása minden katona feladata – hangsúlyozta. A szentmise harmadik olvasmánya a János-evangéliumból hangzott el. Jézus keresztje alatt ott állt a szeretett tanítvány, valamint Mária Magdolna és a Szűzanya. Jézus mindenkit szeretne a kereszt közelébe vonzani, különösen azokat, akik elfogadják őt. Jézus a kereszten azt mondja Jánosnak: „Íme, a te anyád.” Ezzel azonban nem csupán Jánosnak ajándékozza Máriát, hanem az egész Egyháznak. Ha Máriára figyelünk, ha égi édesanyánkként tiszteljük őt, akkor embertársainkban is megláthatjuk Isten képmását, és tisztelettel, szeretettel fordulhatunk feléjük.
A szentmise végén Bíró László püspök és Németh Szilárd államtitkár átadták a Kapisztrán Szent János-elismeréseket. A kitüntetést felállításának huszadik évfordulója alkalmából alapította a Magyarországi Katonai Ordinariátus, azok számára, akik a katolikus tábori lelkészek tevékenységét támogatva hozzájárulnak az ordinariátus küldetésének megvalósításához.
Az elismerések átadása után bemutatták a püspökség két új kiadványát: az Újszövetségi Szentírás a Magyar Honvédség számára, valamint a Zarándok ima- és olvasókönyv a Magyar Honvédség számára című köteteket.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .