Engedni, hogy a Szentlélek működjön a házasságban
Fotó: Lambert Attila

 

Az esztergomi Adalbertinumban tartja ülését október 4. és 7. között a világszerte elterjedt Házas Hétvége lelkiségi mozgalom Európa Tanácsa. Ebből az alkalomból a Magyar Házas Hétvége közössége október 6-án, szombaton lelkinapot tart az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban, hatszáz résztvevővel. A hazai közösség tagja, kommunikációs felelőse az ötgyermekes Gregor házaspár, Ági és Gábor. Velük beszélgettünk.

A Házas Hétvégéről sokat beszélünk, de keveset tudunk, noha egy világméretű lelkiségi mozgalomról van szó. Kik alapították és mikor?
Gregor Ágnes: Az alapító Gabriel Calvo spanyol pap volt, aki 1952-ben Barcelonában szemináriumot indított spanyol házaspárok számára, a házasságok gyógyítása céljából. Ez a lelkiségi kezdeményezés gyorsan terjedt, eljutott Amerikába is, ahol egy Charles A. Gallagher nevű jezsuita atya továbbfejlesztette. A programot megismerte a belga Leo Josef Suenens bíboros és Guido Heyrbaut atya. Nekik köszönhető, hogy 1972-ben útjára indult a Házas Hétvége, először Belgiumban, majd onnan fokozatosan elterjedt egész Európában. Jelenleg több mint nyolcvan országban van jelen a mozgalom, amelyhez több tízezer házaspár tartozik.

Gregor Gábor: Suenens bíboros Guido Heyrbaut atyát megbízta azzal, hogy ő legyen a Házas Hétvége felelős papja Európában.

Magyarországon mióta van jelen a Házas Hétvége?

G. Á.: Először 1983-ban tartottak úgynevezett alapozó hétvégét (ezt ma már első hétvégének hívjuk) NDK-beli, majd 1984-től osztrák házaspárok és papok közvetítésével, német nyelven. Az osztrákok indították el Magyarországon ezt a mozgalmat, még a vasfüggöny korszakában. Szép lassan létrejöttek a közösségek. Az első papi résztvevők között ott volt Blanc­kenstein György atya, Ács István püspök atya, a civilek részéről Csanády Misi és Márti, Vigassy Gyuri és Ani, Gál Péter és Kati, Ronkay Ferenc és Zsuzsi, valamint még számtalan atya és házaspár, akik rengeteget tettek azért, hogy a Házas Hétvége gyökeret verjen Magyarországon.

A lelkiségi mozgalom krízisben lévő házaspároknak is segítséget nyújt?

G. G.: A jó házasságban élőknek segítünk, hogy még jobb legyen a kapcsolatuk. Csak szentségi házasságban élő házaspárok vehetnek részt a házashétvégéken. A rendezvényeinket nem szoktuk hirdetni. A résztvevők osztják meg az élményeiket barátaikkal, ismerőseikkel, és elmondják, hogyan változott meg a kapcsolatuk az első hétvége óta. Az ő példájuk vonzza a párokat a hétvégére.

S miért jönnek el?

G. G.: A házassági kapcsolatnak több szakasza is van. Az első a románc időszaka. Ilyenkor a férj és a feleség is lelkes, minden szép és jó. Amikor ez elmúlik, jön a csalódás. Egy klasszikus példa: a fogkrémtubus régen fémből készült. Én, spórolós lévén, a végét nyomkodtam, a feleségem mindig a közepét. Engem ez borzasztóan bőszített, mindig veszekedtem vele.
G. Á.: Gondot okozott például az időhöz való viszonyulásunk is. Nálunk Gábor pontos, precíz, nagyon nem szeret elkésni. Én viszont gyakran időzavarban vagyok. Ezek a dolgok újra és újra előjöttek, és egyre jobban zavartak mindkettőnket. A különbözőségeink kezdetben vonzóak is lehetnek, de később egyre zavaróbbá válnak.

Ebből pedig egyre több veszekedés lesz…

G. G.: Igen, ám a viták megelőzhetők azzal, hogy elkezdünk a szívünkkel is kommunikálni egymással. A Házas Hétvége a szentségi házasságra épül, amelyben, ha jól működik, lelki egységben lehetünk Istennel az imában, az egymás közötti verbális kommunikációban és a testi kapcsolatban is. Vegyünk egy példát: az amerikai Gary Chapman párkapcsolati szakértő, a párterápia fogalmának megalkotója azt ajánlja a házaspároknak, hogy amikor este hazamennek, mondják el egymásnak, mi volt az a három dolog, ami aznap különösen megérintette őket, és milyen érzéseik voltak, miközben átélték ezeket.
G. Á.: Így jobban megismerjük egymás lelkét. A hétköznapokban viszont egyre inkább eltolódik a kommunikáció abba az irányba, hogy mi van a gyerekkel, hoztál-e kenyeret, minek emelték meg már megint az árát, mit mondott az orvos, vagy hogy elromlott a mosógép. Ezek a témák kitölthetnek egy egész estét is, s közben nem jutunk el egymás lelkéig.

És ha eljutnak? A fogkrémtubust attól még ugyanúgy különböző helyen fogják nyomni, s a késés-pontosság problémája is megmarad.

G. G.: Ezek az idegesítő jelenségek valóban visszatérhetnek, de ha szakítunk időt egymásra, megbeszélhetjük, hogy mi lehet a megoldás, és melyikünk mit tehet ezért. Ismerjük már egymást annyira, hogy tudjuk, ki mire ugrik. Ezért figyelhetek magamra, eldönthetem, kimondom-e, megteszem-e azt, ami őt bosszantja, idegesíti. Ez meghatározza kettőnk kapcsolatát. Életre szóló feladat, hogy az üdvösség felé haladva megpróbáljunk egymásra figyelve minél kevesebb bosszúságot és minél több örömöt szerezni a másiknak.
G. Á.: A Házas Hétvégének az a lényege, hogy fölébreszti bennünk, amiről a hétközna-
pokban gyakran megfeledkezünk: azért házasodtunk össze, hogy boldoggá tegyük egymást. Nem mondhatom, hogy majd akkor leszünk boldogok, ha ő boldoggá tesz engem. Ha vitázunk, nem jó, ha azon bosszankodom, miért nem érti meg, hogy nekem van igazam. Sokkal jobb a kapcsolatunknak, ha elgondolkozom, és igyekszem megérteni, miért olyan fontos neki az, amihez ragaszkodik.

S mi játszódhat le közben a lelkében?

G. G.: Sokat segít a kommunikációban, ha egy nézeteltérés közben visszakérdezek: mi van most benned, hogy érzed magad? Az emberre jellemző – és ezt a házas­hét­vé­gé­ken ki is mondjuk –, hogy alap­igényei vannak. Mindenkinek fontos, hogy szeressék, értékeljék, tartozzon valakihez, szabad és független legyen. Ha ezek a szükségletei nem teljesülnek a párkapcsolatban, akkor frusztrált lesz. Ha viszont meghallgatom és megismerem a másik gondolatait, érzéseit, akkor rájövök, hogy mi állhat a viselkedése mögött. Ez lehet például valamilyen korábbi rossz élménye is. Így jobban meg tudom érteni az indítékait, azt, hogy miért tesz alkalomadtán nekem nem tetsző dolgokat, és jobban el tudom fogadni őt.

Ehhez viszont nagyon nagy alázatra van szükség.

G. Á.: Enélkül nem megy. Harmincnyolc évvel ezelőtt házasodtunk össze, és harminchárom éve vagyunk a Házas Hétvégében. Az első hétvégét követően újraterveztük az életünket. A magam igaza addig fontosabb volt, mint a kettőnk boldogsága. Rádöbbentem, nem attól lesz boldogabb a házasságunk, hogy minden az én akaratom szerint történik. A gyerekeinknek is rossz, ha azt látják, hogy mindig vitatkozunk. Arkhi­médészi ponttá vált számomra az, hogy rájöttem: a Gáborral kötött házasságunknál nincs fontosabb. A hitünk abban segít, hogy felismerjük: alázatossá csak Isten segítségével tudunk lenni, ez önerőből nem megy. A Házas Hétvégében újra rádöbbentem, hogy a gyakori vitákkal együtt is nagyon szeretjük egymást, és hogy Isten után Gábor a legfontosabb számomra. A gyerekeink is csak akkor lehetnek boldogok, ha biztos háttérként megtapasztalják az egymás iránti szeretetünket, gyengédségünket húsz, harminc év után is. A Házas Hétvége ajándéka, hogy engedtük: újra a Lélek működjön a kapcsolatunkban. A Szentlélek szinte kézzelfoghatóan van jelen minden első hétvégén.
G. G.: Ez visszavezet bennünket a házasság szentségéhez. Amikor összeházasodtunk, valójában nem tudtam, mit jelent ez. Azt szerettem volna, ha minden az én akaratom szerint történik. Aztán kezdtek halmozódni a problémák, egyre több volt a vita, s közben próbáltuk megtalálni a megoldást. Rájöttünk, hogy létezik egy forrás: Jézus Krisztus. Ha keressük őt az imában, a mindennapokban, a testi kapcsolatunkban is, akkor új utak nyílnak meg számunkra. Egy református pszichológusnő azt mondta, hogy a nők erogén zónája a lélek. Én voltam kettőnk közül a nyughatatlanabb. Sok konfliktust okozott köztünk, ha Ági valamit nem úgy csinált, ahogyan elképzeltem. Nagyon sokat veszekedtem vele. A Házas Hétvége segített abban, hogy rájöjjek: az érzéseim sokszor rossz irányba mozgatnak, és ráébresztett arra, miként lehetséges innen továbblépnem. Nem tagadom, amikor az első hétvégén újra megtapasztaltuk egymással az első szerelem érzését, sírtunk. A záró szentmisén pedig megújítottuk a házassági eskünket. Mindez azonban Isten kegyelme nélkül nem megy.

Önök rendszeresen tartanak előadásokat a házashétvégeken. Milyen tanáccsal látják el a szentségi házasságban élő, de gondokkal küszködő házaspárokat?

G. Á.: A bevezetőinkben a saját életünkből vett példákkal arra hívjuk fel a házaspá-
rok figyelmét: a legfontosabb a kapcsolat, az, hogy jobban törődjünk egymással. Ne csupán a saját gondolatainkra, érzéseinkre, vágyainkra figyeljünk, ne az legyen az elsődleges, hogy mi az, amit én szeretnék. Egy házasság akkor lesz boldog, ha a férj és a feleség megpróbál teljes szívvel egymásra figyelni, együtt- érezni a másikkal, s így megérteni, hogy a társa miért viselkedik úgy, ahogyan. A szeretet nem egy kellemes érzés, hanem tudatos döntés a társam mellett. Mindig lehet újrakezdeni. Nem értetlenkedni kell, hanem megpróbálni szeretni a másikat a hibáival együtt, feltétel nélkül, ahogyan Isten is szeret minket, úgy, ahogy vagyunk: tökéletlenül. Jézus tesz képessé bennünket erre a szeretetre, ha kérjük a segítségét.
G. G.: Vannak testi szükségleteink, de a legfontosabb a lélek, ez mozgat minket. Ha arra törekszem, hogy elfogadjam a másikat a hibáival együtt, akkor én is boldogabb, nyugodtabb leszek. Nem csupán az eszünkkel, de a lelkünkkel is tudnunk kell kommunikálni. Ha figyelmesen meghallgatjuk egymást, akkor elkezd kiépülni köztünk a spirituális egység. Ha pedig együtt imádkozunk, akkor már ott van köztünk Jézus is. Ez adja a lényegét az egész életünknek. A Házas Hétvége egyik legszebb mozzanata, amikor arra tanít, hogyan hallgassuk meg szívvel egymást. Közel engedni a szívemhez a másik lelkét, még akkor is, ha kedvezőtlen színben tüntet fel engem, hiszen lehet, hogy épp miattam szenved. Ágival minden reggel és este együtt imádkozunk. Előfordult, hogy napközben valamin összekülönböztünk. Borzasztóan felzaklatott, haragudtam rá. Tele voltam negatív érzésekkel iránta. Este hívott, hogy imádkozzam vele, de nem voltam hajlandó. Ám miközben dühöngtem, rájöttem, sehová nem vezet, ha bezárkózom a kuckómba a képzelt sérelmeimmel. Így hát odatérdeltem mellé. Egy darabig még feszült voltam, nem szóltam semmit, de azért figyeltem, hogy mit imádkozik, énekel. Idővel aztán bátortalanul, bizonytalanul én is bekapcsolódtam az imába, és azt vettem észre, hogy a haragom észrevétlenül elpárolgott. Nemcsak testileg, de lelkileg is újra közel kerültem Ágihoz.

Az október 6-ai lelkinap, amelynek témája „Értünk adta önmagát”, kapcsolódik a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz.

G. Á.: Ez nem véletlen. Nemzeti teamünk, Simon Béla és Juli Thorday Attila atyával azt szeretné, ha ez az ünnepi esemény segítene a pároknak és az atyáknak az eucharisztikus kongresszusra való lelki készületben. Hogyan van jelen a hétköznapi életünkben Jézus szeretete? Miként tudjuk mi, házaspárok odaajándékozni magunkat egymásnak és Istennek, papjaink, szerzeteseink pedig közösségüknek és az Úrnak adni magukat? Ezekre a kérdésekre szeretnénk megtalálni a választ, hiszen ettől lesz teljes és boldog az életünk.