„A béke szolgái, Krisztus szolgái”

Nemzetközi zarándoklaton vettek részt a magyar katonák

Éppen hetven éve, 1944-ben, francia és szovjet katonák együtt imádkoztak a lourdes-i Rózsafüzér-bazilikában. Ez az esemény adta az ötletet a francia tábori lelkészeknek, hogy megszervezzék az első nemzeti katonai zarándoklatot. 1956-ban, amikor létrejött a német tábori lelkészi szolgálat, felmerült egy nemzetközi zarándoklat létrehozásának ötlete. Végül 1958-ban, a lourdes-i jelenések századik évfordulóján a franciák meghívták a NATO katonáit zarándoklatukra. A rendszerváltás után, 1991-ben ehhez csatlakoztak a magyar katonák is, a katolikus tábori lelkészi szolgálat újjáalakulásával pedig – 1994-től – hazánkat hivatalos küldöttség képviseli ezen az eseményen. Az idei nemzetközi katonai zarándoklaton egy százharminc fős magyar csoport vett részt.

A fiatalok és a függőség

Korlátok a szabadságban

Szeretjük a gyermekeinket, óvjuk, védjük őket minden rossztól. Ám ahogy növekednek és önállósodnak, egyre több veszély leselkedik rájuk. Az alkohol, a kábítószerek, a dohányzás vagy az internet sok mindenben különbözik egymástól, mégis mind magában rejti ugyanazt a kockázatot: ha egyszer valaki a rabjává válik, igen nehéz leszokni róla. Frankó Andrást, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó – Szenvedélybetegek Pszichoszociális Szolgálata intézményvezetőjét – aki Felkészülő című rovatunk rendszeres szerzője – a fiatalokat fenyegető függőségekről és megelőzésük lehetőségeiről kérdeztük.

Melyik veszélyforrással találkozik legelőször egy fiatal?

– Természetesen a számítógéppel és az internettel, esetleg azokkal a játékokkal, amelyek ezeken keresztül elérhetők. Ugyanakkor az első valódi veszélyforrásként inkább az alkoholt említeném.

Egy befejezhető mondat

Kozma Imre levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz

 

Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke minden frissen megválasztott országgyűlési képviselőhöz eljutatott egy levelet, melyben arra kéri őket, hogy a polgároktól kapott felhatalmazást jó ügyek szolgálatába állítsák. „A felebaráti szeretet a legbensőségesebb cselekedetünk. Nem kisegít, hanem megsegít. Mindig megvan a kellő éleslátása, hogy fölismerje a másik baját, s ereje, hogy tettét végre is hajtsa. Ez az egyetlen kiút önmagunkból és bejárat a másik emberbe, ami semmivel sem pótolható személyes ügyünk” – írja üzenetében.

Keresztény könyvünnep

Ismét a Ferenciek terén

 

Fésűs Éva és Bolberitz Pál kapta a Stephanus-díjat

 

Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek nyitotta meg a XXII. Szent István Könyvhetet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) dísztermében. Idén ismét a régi helyen, a budapesti Ferenciek terén találkozhatnak az olvasók a keresztény szellemiségű könyvek seregszemléjével. Nem lesz könnyű dolga annak, aki ellátogat ide, hiszen harminchárom kiadó majd hétezer könyve közül válogathat, melyek között hetven vadonatúj kiadvány szerepel. A könyvhét május 12-étől 17-éig tart. Ez idő alatt negyven szerző dedikálja művét.

Bencés szakiskola Budapesten

Immár ötödik éve vállal szerepet a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága a szakiskolai oktatásban is. A fenntartásában működő Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium tagintézményei szerte az országban megtalálhatók. A budapesti iskola nemrég új helyre, a Práter utca 11.-be költözhetett. Ezt a létesítményt áldotta meg Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek május 7-én.

Egyszemélyes Titanic

Szinte hihetetlen, de idén már hetvennyolc éves lesz a Sundance kölyök – vagy másik filmjét említve: a Keselyű. Robert Redford azonban még mindig aktív, legutóbb az Amerika Kapitány második részében találkozhattunk vele. A J. C. Chandor által rendezett Minden odavan című film azonban – melynek DVD-kiadása most került a boltokba – egyedülálló a színész eddigi pályafutásában. Ebben ugyanis egy szál magában játszik.

Megfogni és megszagolni

Kétnapos ünnepen mutatkozott be a magyar tudomány

 

Még jól emlékszem, hogy boldogult középiskolás koromban tanáraink hiába próbálták a fejünkbe verni egy-egy műszaki berendezés működési elvét, nem sok sikerrel jártak. Egészen egyszerűen azért, mert nem tudták azt megmutatni a gyakorlatban. Magyarországon ugyanis vagy egyáltalán nem voltak elérhetőek ezek a berendezések, vagy csak nagyon korlátozott számban. Ez jutott eszembe, amikor kilátogattam a IV. Tudományfesztiválra a Nemzeti Múzeum kertjébe. A diákok itt nemcsak megnézhették, de megfoghatták vagy akár meg is szagolhatták mindazt, amit a kiállítók bemutattak.

 

A magyar tudomány ünnepének célja ezúttal – a Föld napjához kapcsolódva – a környezetvédelem és a megújuló energiaforrások népszerűsítése volt. Így a magyarországi nemzeti parkok sátrainál a biomassza-, a szél- és a napenergia felhasználását ismerhették meg az érdeklődők. Egy szemléletes ábrán láthattuk azt is, hogy hazánkban nem- csak felesleges a palackos víz fogyasztása a csapvíz helyett, de egyenesen környezetszennyező. Persze az, hogy a csapból látszólag korlátlan mennyiségű víz nyerhető, még nem jelenti azt, hogy pazarolhatjuk. Fogmosás közben el kell zárni a vizet, a mosogatás pedig jobb, ha nem folyó vízben történik, mert ellenkező esetben a szükséges vízmennyiség többszörösét is fogyaszthatjuk.

Egy éjszakára kinyíltak a kapuk

Szeged katolikus kollégiumai várták a diákságot

 

A szegedi egyetemisták életében április 23. különleges nap volt. A város hat katolikus kollégiuma este nyolc órától színvonalas és élménygazdag programokkal várt minden érdeklődőt. A Cool légiumok éjszakája rendezvényeiről az egyik szervezőt, Serfőző Levente egyetemi lelkészt kérdeztük.

 

Milyen szerepet töltenek be a szegedi katolikus kollégiumok a város egyetemi életében?

 

– Az egyházi fenntartású kollégiumok alapvetően ugyanazt a feladatot látják el, mint a nagy kollégiumok. Amiben többet tud adni ez a hat kollégium, az a kis létszámú közösség és a keresztény értékekre épülő életrend. A diákok azért szeretik a mi intézményeinket, mert itt átláthatóbb, személyesebb kapcsolatot lehet kialakítani a diáktársakkal. Én a Szent Imre Szakkollégiumnak vagyok az igazgatója. A szegedi huszonötezres diákságból száz hallgató lakik nálunk. Mi a szent, a szak és a kollégium szavakkal határozzuk meg a küldetésünket. A szent a lelkiséget és a hitéletet jelenti; a szak a tanulmányok fontosságára hívja fel a figyelmet; a kollégium pedig a közösségi életre, az együtt eltöltött időre és az ünnepekre utal.