Keresztény könyvünnep

 

A Szent István Könyvhét megnyitóján Erdő Péter bíboros átadta a Stephanus-díjakat. Az elismerést 1993-ban közösen alapította a Szent István Társulat és a Stephanus Alapítvány. A díjazottak minden évben olyan szerzők, akik magyar nyelven megjelent műveikben, publikációikban az egyetemes keresztény-európai kultúra értékrendjét közvetítik a teológiai tudományok vagy az irodalmi műfajok területén.

 

A teológiai kategória díjazottja idén Bolberitz Pál filozófiaprofesszor lett. A PPKE I. számú filozófia tanszékét 1983 és 2013 között vezette. Tudományos tevékenységét mi sem jellemzi jobban, mint hogy közel száz publikációja jelent meg külföldön és idehaza. Számtalan elismerésben részesült. Megkapta többek között 2002-ben a Széchenyi-díjat és a Parma Fidei – Hit Pajzsa-díjat, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, 2012-ben pedig Budapest díszpolgára lett. „Fontolva haladó teológus és filozófus, közel négy évtizede a magyar katolikus bölcselet aktív formálója” – emelte ki laudációjában Rokay Zoltán, a PPKE HTK tanszékvezető egyetemi tanára.


 

Az irodalmi kategóriában Fésűs Éva kapta az elismerést. A Gyermekrádiónál, 1958-ban kezdődött meseíró munkássága, melyet vallomása szerint „a köznyelven véletlennek nevezett isteni gondviselés indított el”. Írásban eleinte csak a Dörmögő Dömötör című gyermekújságban és antológiákban jelent meg. Nyugdíjazása után, férje buzdítására kezdte el hangjátékait, mesejátékait mesekönyvekké átdolgozni. Első önálló kötete Csupafül címmel a Móra Könyvkiadónál jelent meg 1968-ban. Ezt követte 1987-ben a Szent István Társulatnál Az ezüst hegedű, mely azóta tíz kiadást ért meg. Kaposvártól díszpolgári címet kapott 2004-ben, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje kitüntetést vehette át. Méltatásában Katona István püspök Fésűs Évának az Új Emberben megjelent írását idézte: „Óriási a meseíró felelőssége, ugyanakkor mérhetetlen nagy az öröme, ha átadhat a kicsinyeknek valami jót és szépet abból, aminek birtokában van, amiben hisz, és aminek közléséhez megkapta azt a tehetséget, hogy mindezt derűsen, boldogan, anyanyelvének szépségeivel gazdagítva tehesse meg. Teljesen mind egy, hogy ezt ihletnek nevezzük-e vagy kegyelemnek, mert a forrása ugyanaz! Hálát adok Istennek, amiért egy talentumnyit én is kaphattam ebből, és ezáltal lehetek egy kicsiny utód a nagy meseírók sorában.”