A forró égöv alatt tenyésző Színjátszóformák (Apaturinae) lepkealcsaládot Európában csupán három faj képviseli. Ezek közül hazánkban mindegyik előfordul. Nevüket onnan kapták, hogy pikkelyeikben olyan szerkezetek vannak, amelyek a fény különböző fotonjait a beesési és az észlelési szögtől függő módon szórják vissza.
Ezt a csinos kis lepkét nálunk fedezték fel a budai Farkas-völgy lejtőjén. Ezért „magyar” ez az egyébként meglehetősen széles elterjedést mutató boglárka, amelynek tudományos neve: Jolana iolas. Abban is különleges még, hogy családjában meglehetősen nagy fajnak számít, szárnyainak közel négy centiméteres fesztávolságával.
Negyven éve Budapesten, az akkor még patakocskát rejtő sasadi Beregszászi úton találkoztam vele először. Az a nap már csodálatosan kezdődött, mert a villamosról leszállva egy Fecskefarkú Pillangó ült elém. Pár pillanatra földbe gyökerezett a lábam.
Nemcsak a tavaszi erdők, hanem a tavaszi kertek és nagyobb városi parkok kikeletjelző lepkéje a Hajnalpír Virma, vagy közönséges nevén: hajnalpír- vagy auróralepke (Anthocharis cardamines). Jellemzőjük, hogy a hím elülső szárnyainak csúcsterében piros vagy lila színű folt látható.
A déli féltekén, az Andok magashegyi lejtőin, Argentína, Bolívia és Chile határán él az Ezüst Szemőc (Argyrophorus argenteus). Egészen különleges lepke. Amikor szorosan összecsukott szárnnyal a földön üldögél, esetleg kicsorgó fanedveket vagy virágok nektárját szívogatja, nem tűnik nagyon szokatlannak. Fonákjának rajzolata hasonló világszerte elterjedt rokonságáéhoz: a szárcsúcsban díszlő nagy szemfolt, zegzugos vonalkák, foltocskák sora. Ilyen faj nálunk is bőven akad, de a sárgás-barnás alapszín helyett itt-ott felcsillanó ezüstös foltok már sejtetnek valamit. Mert ha szárnyra kel, akkor szinte eláll a lélegzetünk.
Erről a lepkéről azért írok, mert nemrégiben a gender-kérdésről olvastam, és ezzel a kis lepkefajjal szeretnék példálózni. Mert bizony ez a kérdés az emberi hanyagság kapcsán „lepkeügyileg” is előtérbe került. Nálunk a Csipkés Boglárka (Meleageria daphnis) hímje is és a nősténye is kék, de más színűek, és nagyon különbözőek.
A teljes átalakulással fejlődő lepke életének fontos állomása a bábállapot. A falánk hernyó többszöri vedlés után egyszer csak eljut abba az állapotba, hogy már nem képes többet enni. Nyugtalanul keresgélni kezd. Ide-oda szaladgál, elmászik tápnövényéről, föladja jól működő álcázó stratégiáit.
Munkahelyemen, a Magyar Természettudományi Múzeum lepkegyűjteményében először tizennégy éves koromban jártam. Az akkori muzeológusok – Gozmány László és Vojnits András – kedvesen fogadtak, és már a harmadik látogatás után annyira megbíztak bennem, hogy odaadták a kulcsokat, és egyedül hagytak a szekrényekkel telezsúfolt nagy termekben. A szekrények üvegfedelű fiókjaiban őrzik a lepkéket. A legrégebben gyűjtött példányok a XVIII. század végéről származnak.
