A Csipkés Boglárka

Első pillanatra fölismerhetők. Olyannyira, hogy a hímet és a nőstényt külön fajként is leírták a régi szerzők. Ma már tudjuk, hogy erre az alcsaládra különösen jellemző az ivari kétalakúság, ami látványosan megnyilvánul abban, hogy a hímek kék színével szemben a nőstények szárnyai barnák vagy sötétkékek. Ez a szembeszökő különbség igen egyszerű módon keletkezik. A lepkék hártyás szárnyát fedő- és alappikkelyréteg borítja. Az igen parányi, lapított zsák alakú pikkelytestek a hímek esetében bonyolult, az opálkristály elvén működő szerkezeteket rejtenek a fedőrétegben. Ezek elnyelik a fényhullámokat, de a Csipkés Boglárka hímjének esetében a világoskék fotonokat nem engedik át, hanem visszatükrözik. A mi Csipkés Boglárkánk nősténye másmilyen kék, mert a parányi szerkezetekből visszapattanó fotonok a hímétől eltérő hullámhosszon érkeznek vissza hozzánk. Ez a kék nőstény csak Európa középső részére jellemző. Másutt, például a francia hegyvidékeken vagy a Kaukázusban a nőstény egészen barna – ami általános a Boglárkák rokonsági körében. Ez a barnaság annak az eredménye, hogy a fedőpikkelyekben nincs szerkezet, áttetszőek, és az alappikelyekben levő barna festékanyagot látjuk. Az, hogy a pikkely kék vagy barna színt fog adni, azt a bábban szunnyadó és később kialakuló egyed ivara határozza meg. A Kaukázus vidékén fölfedeztek egy Csipkés Boglárka állományt, ahol még pár évtizede a nőstények mind barnák voltak. Most nagy részük szárnyain a barna és a kék szín keverékét látjuk: ezek úgynevezett hímnős egyedek. A kutatók feltételezik, hogy a hatvanas évek óta titokban tartott súlyos nukleáris szennyezés ennek a szokatlan „hímnős”‘ jelenségnek az oka. A lepkék génjei könnyen mutálódnak, a bábban a növekedést előidéző enzimek felépítése labilis. Természetellenes sugárzás vagy más szokatlan környezeti hatás mindezeket könnyen befolyásolhatja. A hímnős példányok a „normális” nőstényeknél előbb kelnek ki, nem termékenyek, de képesek a párosodásra. Ez hosszú távon vélhetőleg az állomány kipusztulásához vezet, mivel a hímek csak egyszer párosodnak, a később kikelő „normális” és termékeny nőstények pedig egyszerűen nem találnak maguknak párt. A modernista és iparosodó, a földtől elszakadó emberiség jellemzője a szüntelen rendbontás. Bár Istentől kapott kötelessége a teremtés kincseivel gazdálkodni, de annak tékozlására és rendjének szétdúlására nem kapott felhatalmazást. Ahogy a kis lepkék természetes jellegzetességük – az ivari kétalakúság – elvesztése során feltételezhetően kipusztulnak, mert nem képesek a rájuk bízott módon szaporítani és továbbörökíteni az életet, úgy a férfiasságától és nőiességétől megfosztott emberiség sem jár majd azon az úton, amit a mennyei Atya szánt neki. Vajon lesz-e elég bátorságunk nemcsak szavunkat újra és újra felemelni, ellentmondani a rossznak, hanem cselekedni is az élet érdekében? Talán ez a kis lepkepélda segít abban, hogy ráébredjünk, hogy a gender-elmélet az emberiség életéről és haláláról szól.