A Biblia évében történt…

 

    „Amint a Betlehemben született gyermekben Isten megtestesült Fiát imádjuk, úgy a Szentírásban mi, keresztények Isten szavát, Isten Igéjét tiszteljük. Hisszük és valljuk, hogy az ószövetségi jövendölések Isten ígéretei voltak, amelyek Jézus Krisztusban teljesedtek be: ő a Szentírás megértésének a kulcsa. Az ember sok mindent megtudhat a világról, fölismerheti még Isten létét is, azonban Isten üdvözítő tervét csak az ő kinyilatkoztató szavából ismerhetjük meg."

(részlet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körleveléből, melyet a Biblia évének kezdetére adtak ki.)  

Január 1.

 

 Bibliakiállítás Székesfehérváron

 

    A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) körlevelet ad ki a Biblia évének kezdetére, hangsúlyozva, hogy közös örökségünk, közös kincsünk a Szentírás, amelynek útmutatásait mindenkor követnünk kell.

Január 14.

    Közös sajtótájékoztatót tartanak a keresztény történelmi egyházak vezetői a Biblia évéről.

Január 20.

    A katolikus, a református és az evangélikus egyház által meghirdetett Biblia éve az Ökumenikus Imahét nyitó istentiszteletével kezdődik Budapesten, a Pozsonyi úti református templomban. Az egyházak és felekezetek képviseletében jelen van – többek között – Bábel Balázs kalocsa- kecskeméti érsek, Bölcskei Gusztáv református püspök, D. Szebik Imre nyugalmazott püspök, a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke és Ittzés János evangélikus püspök.

Január 21.

 

 Szénási Jonatán Sándor fogvatartottakkal a baracskai kiállításon

 

    Bibliatörténeti kiállítás nyílik a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektumában.

Február 12.

 

 A Biblia hete Nyírábrányban

 

    A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat elnöke, Tarjányi Béla tájékoztatása szerint a Biblia évének első hónapjában háromszor-négyszer annyi Bibliát adtak el, mint máskor, és igen nagy a kereslet minden Bibliával foglalkozó egyéb kiadványaik iránt is.

Február 15.

    Tizenkét héten át tartó bibliaismereti vetélkedőt indít az interneten a gyöngyös-alsóvárosi ferences plébánia.

Március 1.

    A Bibliáról a Biblia évében címmel rendez konferenciát a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola.

Április 5.

   Az egri főegyházmegyei könyvtárban kiállítás nyílik A Biblia a könyvek könyve címmel az intézmény bibliaritkaságaiból. A megnyitón Ternyák Csaba egri érsek szól a megjelentekhez.

Április 17.

    A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat általános és középiskolás diákoknak hirdet pályázatot A Biblia hatása a magyar irodalomra és kultúrára címmel.

Április 25.

 

 Kalocsán a látogatók kiállításon ismerhetik meg régi korok Szentírás- és könyvkultúráját

 

    Bibliakiállítás Kalocsán. Az országos rendezvényekhez kapcsolódott a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtárban az a bibliakiállítás, amely a gyűjtemény legszebb kódexein és régi nyomtatványain keresztül mutatja be a különböző korok Szentírás- és könyvkultúráját.

Április 29.

    Szombathelyen az egyházmegyei könyvtár bibliakiállítását Veres András püspök, Sill Aba ferences szerzetes, a könyvtár igazgatója, valamint Brenner József püspöki helynök, az Egyházmegyei Gyűjtemény igazgatója nyitja meg.

Május 3.

    A pannonhalmi főapátság gondozásában megjelenik a Békés-Dalos-féle Újszövetség- fordítás tizennyolcadik kiadása.

Június 9.

 

 Bibliát ajándékoz a képviselőknek Erdő Péter bíboros az Országházban

 

    Több mint száz parlamenti képviselő kap Szentírást a Biblia éve alkalmából az Országházban. A katolikus és protestáns bibliákat Erdő Péter bíboros, Bölcskei Gusztáv református és Ittzés János evangélikus püspök adja át.

Június 23-26.

    Nemzetközi biblikus szimpóziumot rendeznek Esztergomban hazai és külföldi biblikus tudósok és más szakterületek kutatóinak részvételével.

Július 12.

    zarándoklatot szervez Mátraverebély-Szentkútra a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Ceferino Ház, a váci egyházmegye cigány evangelizációs irodája.

Szeptember 1.

    A veszprémi egyházmegye a megyeszékhelyen a várban, a Gizella Királyné Múzeumban ünnepi képzőművészeti és bibliatörténeti kiállítást rendez. Ünnepi megnyitójában Márfi Gyula érsek többek között kiemeli: sokáig a szentírási történetek főleg a tradíciókban, a népi emlékezetben éltek, az ószövetségi könyvek írásba foglalására csak a Krisztus előtti évezredben került sor. A Biblia óriási hatással volt a keresztény kultúrára, sőt, még ateista költőket is sokszor megihletett.

Szeptember 26.

    A Biblia éjszakája az angolkisasszonyoknál. „Hol van az ideje az én életemben Istennek? Van olyan értékes idő, amikor odafigyelek Istenre, mit mond nekem? Mert ideje van a tanulásnak, a vakációnak, a virrasztásnak és a szentírásolvasásnak is, hiszen meg kell találnunk az egyensúlyt a dolgok között…" – mondja Koronkai Zoltán jezsuita szerzetes a belvárosi Szent Mihály-templomban a budapesti Ward Mária Gimnázium diákjainak rendezett, Biblia éjszakája című rendezvény szentmiséjén.

Szeptember 28.

    Szentírásvasárnap. A katolikus egyházban szeptember utolsó vasárnapján a hívek közössége fokozott figyelemmel és tisztelettel fordul a Biblia felé, ünnepli azt a tényt, hogy a zsidóság nagyjai írásba foglalták történelmüket és prófétáik jövendöléseit, az apostolok és evangélisták pedig Jézus történetét, tanítását, az ősegyház igehirdetését.

Szeptember 30.

    A Biblia éve rendezvénysorozat egyik központi eseményeként a zeneművészet több korszakából csendülnek fel bibliai ihletésű művek Budapesten, a Művészetek Palotájának Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

Október 4.

    Az őszi nagymarosi ifjúsági találkozón Balás Béla püspök előadása is a Bibliáról szól. Arról tanít, hogy „nem arra kaptuk a Szentírást, hogy betanuljuk, hogy őrizzük, vagy hogy – mint az országházban vagy Amerikában a bíróságon – esküt tegyünk rá, hanem hogy olvassuk, használjuk."

Október 5.

    Juliusz Janusz pápai nuncius megszenteli a Biblia éve alkalmából elkészült tizenkét kilométeres „Jézus-ösvényt", amely a Kolontáron felépített eredeti méretű betlehemi barlangtól a Somló tetején lévő „mennyországig" vezet.

Október 15.

    A könyvek könyve pontokban – kiállítás a vakok Bibliájáról. A domború írás kialakulását, valamint a látássérültek számára készülő kiadványok nyomtatási technikáit bemutató kiállítás nyílik a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvoda, Általános Iskola rendezésében a budapesti Szent Anna-templomban.

Október 16-18.

    Együtt tekinteni a Földre és az Égre – tudomány és vallás a közös megismerés útján címmel rendeznek konferenciát Sopronban.

November 8.

    Ökumenikus biblianapot rendeznek Újpesten.

November 21.

    Ünnepi keretek között nyílik meg a Biblia Sacra Hungarica című kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban, amely a magyar Biblia történetét mutatja be.

November 25.

    A Végig a 66-os úton című, bibliai témájú interaktív vándorkiállítás egyik kísérőprogramjaként kerekasztal-beszélgetést tartanak Bölcskei Gusztáv református, Gáncs Péter evangélikus, Kiss-Rigó László római katolikus püspök és Imrényi Tibor ortodox teológus részvételével Szegeden.

November 26.

    A Szegedi Református Egyetemi Lelkészség és a Szegedi Közéleti Kávéház kezdeményezésére ökumenikus kerekasztal- beszélgetésre kerül sor a szegedi Honvéd téri református templomban.

November 29.

    A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, a Pázmáneum Társulás és az ipolysági plébánia szervezésében bibliaapostol- képző tanulmányi napot tartanak Ipolyságon.

December 2.

    Az Országos Széchényi Könyvtárban az Egyházi Könyvtárak Egyesülése szakmai napot rendez a Biblia éve alkalmából.

December 8.

    Biblia éve 2008 címmel ünnepi koncertnek ad otthont a győri Richter-terem. A közönség bibliai ihletésű zeneműveket hallhat helyi kórusok és a Győri Filharmonikus Zenekar előadásában.

December 10.

    Több mint hároméves előkészítő munka után megjelenik a vizsolyi biblia kétkötetes, exkluzív kivitelű hasonmás kiadása az olvasók és gyűjtők számára.

 December 11.

 

 Gyerekek és családok bibliáját áldják meg Debrecenben

    A debrecen-nyíregyházi egyházmegye a Biblia évének záróeseményeként kerekasztal- beszélgetést szervez, melynek résztvevői: Bitskey István akadémikus, egyetemi tanár, valamint A. Molnár Ferenc és Bartha Elek egyetemi tanárok.

Az oldalt összeállította: Bókay László

(Fotó: Bertáné Pintér Katalin,

Bókay László, Cser István,

Kovács Ágnes)

    „Az imádkozó bibliaolvasás nem olyan programpont az életünkben, ami a könyv becsukásával lezáródik. Ha találkoztunk Krisztussal, magával Isten Igéjével, akkor ez kihat az életünkre, ebből a szeretet cselekedetei fakadnak. A segítő szeretet és a Krisztus személyére koncentráló misztikus megragadottság egész énünk válasza Isten szavára."

(Részlet Erdő Péter bíboros

püspöki szinódusról küldött leveléből.) 

Hírek

 

    Lezárult a felvidéki imakilenced

    Kilencedik és egyben utolsó állomásához érkezett a IV. felvidéki imakilenced november 23-án, a Párkány melletti Helemba községben. A szentmisét Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök mutatta be. A főpásztor Krisztus Király vasárnapján a katolikus hit megőrzésére, magyar identitásunk továbbadására és a más népekkel – különösen a szomszédos nemzetekkel – való békés együttélésre buzdította a jelenlevőket. (MK)

    Állandó diakónusokat szentelt az egri érsek

    November 29-én Ternyák Csaba egri érsek állandó diakónussá szentelte Lengyel Gyula, Molnár-Gál Béla, Németh János, Talián Zoltán, Taczman András és Tóth Ferenc jelölteket. (MK)    

    Levél a külföldön élő magyar hívekhez

    A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia külföldi magyar lelkipásztori szolgálat ellátásával megbízott püspöke, Cserháti Ferenc advent első vasárnapjára körlevéllel fordult a külföldön élő magyar, illetve magyarul beszélő hívekhez és lelkipásztorokhoz. A püspök felhívta a figyelmet a napjaink migrációs jelenségeire, amelyeket magyar vonatkozásban is kihívásnak, „az idők nagyon fontos jelének" kell tekintenünk, illetve keresztény hivatásunk, földi boldogulásunk és örök üdvösségünk szempontjából is értékelnünk kell. A külföldi magyarok komoly szerepet játszhatnak a megújult emberiség létrehozásában és a béke evangéliumának hirdetésében, és így sorsuk is új értelmet nyer – írta Cserháti Ferenc. (MK)

    Levéltáros szakmai nap a Gyűjteményi Központban

  Katolikus levéltárosok és a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség (MFLSZ) tagjai közös továbbképzést tartottak november 27-én, Budapesten. Varga Júlia, az ELTE levéltárának igazgatóhelyettese és Zsidi Vilmos, az MFLSZ elnöke, a Corvinus Egyetem Levéltárának vezetője tartott előadást. (MK)

    Az újpalotai templom felszentelése

    Erdő Péter bíboros december 27-én, délután 4 órakor szenteli fel az újpalotai Boldog Salkaházi Sára-templomot (XV. ker., Szerencs és Pattogós u. sarok). Újpalotán harmincöt, negyvenezer ember él, a lakótelepet 1969-ben kezdték építeni. A templom alapkövét – amely a lakótelep mértani középpontjában helyezkedik el – 2006. december 20-án helyezte el Erdő Péter bíboros. A templom tornya harminc méter magas lesz. A hittanterem, a közösségi terem és az altemplom a földfelszín alatt közel négy méteres mélységben van. A főhajóban közel háromszáz ember számára van ülőhely. A templom az esztergom-budapesti főegyházmegye anyagi támogatásával épült. (MK)

„Az ember a tét… ”

Francia püspökök konferenciája – Társadalmi, emberi és szociális kérdésekről is szólt a napokban André Vingt-Trois, Párizs érseke, a Francia Püspöki Konferencia elnöke Lourdes-ban, a Testület plenáris ülésén.