Bár eredetileg a távközléshez köt a szakmám, mindig is szerettem volna egyszer teológiát tanulni. Végül erre is sor került, harmincévesen ültem be újra az iskolapadba. Az egyetem elvégzése után sok évig keresgéltem, míg végül sikerült olyan munkahelyet találnom, ahol ismereteimet kamatoztatni tudom. A hit kérdésein kívül érdekel a történelem – leginkább a közelmúlt – és a filmművészet. Mivel a család is fontos az életemben – nős vagyok, és három gyermekem van –, e témával is szívesen foglalkozom.
Sohasem dolgoztam egyedül
Hamis világ
Imádság ködben
Ki csettint a végén?
Megnyílt a 27. Szent István Könyvhét
A nyomorban élők fölemelése a társadalom ügye
Családpasztorációs papi találkozó Budapesten
Szeghalmi Elemér kapta a Pro Cultura Christiana díjat
Szárnyaszegett próbálkozás
„Nem hagy nyugodni az én Krisztusom”