Jézus szeret példabeszédekkel tanítani. A példabeszéd elgondolkoztatja hallgatóit. Szavai előbb belesüllyednek az ember szívébe, ott működni kezdenek, átalakítják, és végül kinő belőle az Isten országa szerinti élet. Ezért Jézus szívesen szólt példabeszédeiben a magokról. Ezek növekedését befolyásolja a termőföld minősége, a napfény és az időjárás, szárba szökkenésük legfőbb oka mégis a bennük rejlő csodálatos dinamika: egy élettelennek látszó, kemény kis magocska egyszer csak alakulni kezd, megmozdul, és kihajt belőle a magasba szökő szár, a zöld levelek, a színes virágok, majd végül a termés, amely hordozza és továbbadja az életet. Jézus példabeszédeiben nem szerepelnek harcos angyalseregek, csaták, háborúk, öldöklések. Szépen, békésen növekednek a magokból sarjadt növények. A növekedésnek vannak ugyan veszélyei és akadályai is, de végül győz az élet, és bőséges lesz az aratás.

Jézus hallgatóinak hétköznapi életéből veszi példabeszédeinek anyagát: hallgatóságában a férfiak többsége kérges kezű földműves vagy halászember volt, az asszonyok pedig családanyák, akik értettek a kenyérsütéshez és a ruhafoltozáshoz. Ezeknek az embereknek az életébe hoz Jézus valami egészen újat: Isten országa eljövetelének örömhírét.

Katekézis a liturgiáról

Azt hiszem, a korábbi korok gyermekeihez viszonyítva a ma emberére sokkal jellemzőbb annak igénye, hogy csakugyan átélhesse, amit tesz vagy amiben részt vesz, az élményt jelentsen számára. Ez nyilván a pozitív, építő jellegű eseményekre, jelenségekre vonatkozik, s az Úrral való kapcsolatunkra hatványozottan igaz. Számtalanszor osztják meg velem a hívek, mennyire erős bennük a vágy, hogy „érezzék” az Úr jelenlétét, hogy a liturgia igazi találkozás legyen számukra, hogy tapasztalható legyen a liturgikus cselekmény során a megtisztulás, a feltöltődés.

A bizánci egyház a liturgikus esztendő folyamán kétszer ünnepli a zsinati szent atyákat. Az egyik ilyen alkalom októberben, a másik pedig júliusban van. Ősi időktől fogva vasárnapra esnek ezek a napok, tehát a változó ünnepek közé tartoznak. Fontos megjegyezni, hogy ilyenkor – amint az elnevezésből kitűnik – elsősorban a szent atyákra irányul a figyelem, nem pedig a zsinatokra, illetve a tartalmukra. Az ünnep fő éneke, a tropár világosan megmondja ezt. Mégpedig oly módon, amely egyúttal a bizánci egyházban sok évszázados hagyománnyal rendelkező Krisztus-központúságot is igazolja. Ugyanis az atyákról szóló mondanivalót a Krisztushoz fordulás keretezi.

Vallásos családban látta meg a napvilágot Puerto Rico Caguas nevű városában, 1918. november 22-én, szülei öt gyermeke közül a másodikként. Chali, ahogyan Carlos Manuelt becézték, hatéves volt, amikor a családot nagy veszteség érte: apja mindkét kis üzlete, illetve az otthonuk is leégett. A földönfutóvá lett család az anyai nagymamához költözött. A helyi katolikus általános iskolába járt, amelyet a Notre-Dame-nővérek vezettek, majd a caguasi állami gimnáziumban tanult tovább. Nem sokkal később azonban beteg lett, kiderült, fekélyes vastagbélgyulladása van. Komoly fájdalmak és emésztőszerv-rendszeri panaszok kínozták, de igyekezett teljes életet élni.

A középiskola harmadik osztályát már a San Juanban található Mindenkor Segítő Szűz Akadémián kezdte meg. Ekkor vette fel a kapcsolatot a redemptorista atyákkal, akik lelkivezetői lettek. Betegsége miatt nem tudta folytatni az iskolát, és hazament Caguasba. De nem adta fel ambícióit – dolgozott és tanult is, és végül huszonegy éves korában sikerült érettségiznie.