Egész ezredek mozognak papirosán

Mednyánszky különös ember volt. Képeinek hangulata, maga választotta szegényes életmódja, a környező világhoz való sajátságos viszonya teszi egyedülállóvá a magyar művészetben. Magányosan élő, állandóan barangoló ember volt. Mondhatjuk, szinte mindenhol megfordult a Monarchia területén és sokfelé máshol is. Párizsban is dolgozott évekig, s volt műterme Bécsben. Bolyongásai során állandóan rajzolt, festett, kereste a motívumokat, gyakorolt. Egész életműve mintha egy nagy tanulmány lenne.

Végül is a Budapesti Hírlap harctéri rajzolójaként járta be a hadszíntereket. Vitt magával egy csomó papirost, egy halom ceruzát, pasztellt, vízfestéket és ecseteket. Az 1890-es években vett az Üllői úton tizenöt kisméretű, zsebben hordható kockás vagy sima lapos noteszt, amelyekbe feljegyzéseit rótta minden rendszer nélkül, magának, kisebb-nagyobb ceruzavázlatokat is készítve a lapokra. Dolgozott éjjel és nappal, figyelte a katonákat a lövészárkokban, levélírás közben, tetvészkedéskor vagy éppen sorakozás közben. Lövészárokban két katona című képén a békés, éjszakai hangulatban csupán egy kicsiny világos felhőcsík deríti a sötét zöldesszürke eget. A barnás-derengős lövészárokban a mélysötét háttérből kékesszürke mundérban egy őrt álló és egy gépfegyverére hajló katona mozdulatlan alakja válik el. Vészjósló a csend, az ember úgy érzi, bármi megtörténhet…

Egészen más hangulatú a Katonai trén télen című kép. Az alacsony horizont fölött a téli időjárásra jellemző felhőtlen, rideg égbolt alatt sátorozó, fagyoskodó echós szekeres katonák toporognak lehangolóan és reménytelenül.

Az I. világháború Európa legtöbb országát érintette, sokfelé dúltak harcok, alföldeken ugyanúgy, mint magas hegyekben. Mednyánszky járt a Kárpátok hegyormai között, eljutott Galíciába és a tiroli hegyekbe. Képein a mocsaras-ködös síkságokon vagy a pipáló hegyek között kiszolgáltatott katonák sokasága vonul végzete felé. Sárba ragadt ágyúk, szekereket húzó lovak, fáradt katonák mindenhol.


Mednyánszky harctéri tanulmányai, ceruza- és ecsetrajzai hiteles tudósítások egy véres háború hétköznapjairól. Több vázlatot is készített Tanulmány az őrkatonáról címmel. A homokzsákokkal, szögesdróttal védett lőállásból egykedvűen figyeli az ellenséget a szolgálatban lévő férfi. Rajzok sokaságát készítette sebesült vagy éppen csizmájukat foltozó katonákról a harcok szünetében.

Mednyánszky természetesen nem egyedül volt haditudósító a fronton, az úgynevezett sajtó-főhadiszálláson seregnyi festő és szobrász tartózkodott: Rippl-Rónai József, Pór Bertalan, Márffy Ödön, Zádor István, Berény Róbert és sokan mások. Kisfaludi Strobl Zsigmond így emlékezett Mednyánszkyra: „Az egyik parancsnokságon érdeklődtek: ismerem-e báró Mednyánszky festőművészt? Elmondták milyen furcsa bolondos ember ez a báró. Már többször is kiment az olasz lövészárkok felé, és ott rajzolgatott. Az olasz katonák csak nézték, de nem lőttek rá; nagy szerencséje volt! Az Armee Kommandón Boroevics vezérezredes érdeklődéssel hallgatta Mednyánszky hőstetteit; a művész később kitüntetést is kapott bátorságáért.” Kisfaludi Strobl vázlatkönyvében megörökítette a rajzoló Mednyánszkyt.

Talán a legmegrendítőbb háborús képe a Szerbiában című olajfestmény. Mondhatjuk, hogy a háború értelmetlen kiszolgáltatottságának esszenciáját mutatja. Két végletekig kimerült, fáradt katonát látunk a képen, akik szenvedéseik végén járnak. Már semmi sem számít, számukra már biztosan befejeződött a háború. Szűk képkivágásban, néhány csupasz fa tövében, csendben haldokolnak. Egyikük talán már nem is él, teste szinte eggyé vált a havas földdel. A másik befáslizott lábbal, a fájdalmaktól és a hidegtől megkínzott testtel ül a havas buckán – nem sok lehet hátra az életéből.

Az Elesett orosz katona című kép nyers megfogalmazásával, erős kontúrjaival, semleges háttérben mutatja be a halál fagyos rettenetét.

„Egy-két vonással lekapja a csatateret, egész ezredek élnek s mozognak papírosán: a tisztek ismerik és megbecsülik az elhanyagolt külsejű öreg művészt, de az őrsök bizony gyakran megállítják, kémnek nézik, elszedik rajzait. A jóságosan mosolygó kedves öreg báró ilyenkor is csak mosolyog, s várja türelmesen, amíg kiderül, hogy ő kicsoda. Ha egy szép színt lát, vagy egy piszkos, régi, szép templomnak a falát, vagy egy őszi színes ágat, árkot vagy hegyoldalt: Mednyánszky izgatott lesz, nem akar továbbmenni. Valamelyik galíciai faluban látott egy öreg templomot – ő ott maradt, hogy azt lefesse! Festékje nem volt, csinált tehát magának föstéket. Valami öreg láda fenekéről kapart le valami feketeséget, vízbe áztatott egy kék szoknyát, hogy kék színhez jusson, szerzett a patikából valami vörös gyógyszert, és a világ legszebb akvarelljét föstötte meg ezzel a készséggel a gyönyörű öreg templomról” – írta róla barátja, a már idézett Malonyay Dezső. Mednyánszky számtalan háborús képe közül sok ábrázol katonatemetőket, sírkereszteket, halott katonákat. Az Erdőszéle sírkeresztekkel című alkotásán magas, zöldülő fák tövében fehéren világító kis kereszteket látunk. Az elmúlás pillanatképei egy hadifestő realista látomásán.

Munkabírására jellemző: csupán a délnyugati fronton kétszázhuszonhárom nagy rajzot és akvarellt, valamint négyszáztizenkét kisebb rajzot készített. Ezrekre tehető a zsebében hordott noteszokban vagy különálló papírlapokon megörökített skiccek, vázlatok száma, ezekből Mednyánszky később bécsi műtermében komponált képeket.

Fotó: Mészáros Ákos

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..