Görögkatolikus egészségügyi intézmény nyílt Debrecenben

A Görögkatolikus Metropólia által fenntartott Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat mostantól egy koraifejlesztő-központ révén támogatja a Hajdú-Bihar megyében, illetve az észak-alföldi régióban élő gyermekek fejlesztését, gyógyítását. A Szent Lu­kács Görögkatolikus Korai Fejlesztő és Gyermekrehabilitációs Központot október 8-án adták át és áldották meg Debrecenben.

Gyógyítani a társadalmat

A miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium tanulmányi programja keretében Csépányné Szabolcsik Erika és Székely János megyéspüspök tartott előadást az intézmény diákjainak október 4-én.

A Vízöntő küszöbén

A Magyar Szemle kiadásában megjelent tanulmánykötet írója a magyar literatúra három, világirodalmi rangú alakjának – Kodolányi Jánosnak, Márai Sándornak és Szabó Lőrincnek – a munkásságával és életútjával foglalkozik, elsősorban a két világháború és az azt követő néhány esztendő tükrében.

A Mária-tisztelet üdvösségtörténeti alapja

Veres András győri megyéspüspök szentmisét mutatott be Boldog Apor Vilmos vértanú püspök tiszteletére a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban október 7-én, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya főünnepének előestéjén. A szertartás a székesegyházban induló katekézissorozat első alkalma is volt.