Felújították a cserszegtomaji templomot

Udvardy György veszprémi érsek november 16-án hálaadó szentmise keretében megáldotta a kívül-belül megújult cserszegtomaji Szent Anna-templomot. A szertartást az érsek Tál Zoltánnal, a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya-templom plébánosával – ő látja el Cserszegtomajon a lelkipásztori szolgálatot – és Tódor Szabolcs búcsúszentlászlói plébánossal, korábbi keszthelyi káplánnal együtt mutatta be.

A magyar szentek és boldogok ünnepe Rómában

Hagyomány immár, hogy november 13-át, a magyar szentek és boldogok ünnepét az intézmény saját ünnepeként ülik meg a római Pápai Magyar Intézetben. Az az oka ennek, hogy az alapítás napja (Kármelhegyi Boldogasszony) és a kápolna búcsúja (a Szent Kereszt felmagasztalása) is a nyári tanítási szünet idejére esik.

Kicsit meghalni

Saját határainak feszegetése mindig is az emberiség izgalmas és veszélyes elfoglaltságai közé tartozott. Ám széles körben közkedveltté ironikus módon épp addigra vált, mire elfogytak a Földön a meghódítandó, ismeretlen területek. Irány hát a múlt! Az egykorvolt pionírok legendáriuma szinte végtelen lehetőségeket kínál a mítoszfaragásra a késői utódoknak, így nem véletlen a filmvilágban a felfedezős és életrajzi eposzok ismétlődő divathulláma.

Új fényében ragyog a Csiky

Pompás fényárban úszik esténként a kaposvári Csiky Gergely Színház november 11-én átadott és Varga László megyéspüspök által megáldott épülete. A 9,5 milliárd forintos külső-belső felújítás és bővítés során megmaradtak a szecesszió stílusjegyei, a klasszikus elegancia, s emellett a legmodernebb színpadtechnikai megoldások is megvalósulhattak a műemlék épületben.

Ősz a ligetben

Párás, kissé ködös, szomorkás, igazi késő őszi reggel volt, amikor november 9-én a Népligethez értem. A fák nagy része már kopaszon állt, sárgásra váltottak a tölgyek levelei, és bár szélcsend volt, egymás után hullottak a földre.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.