Felújították a cserszegtomaji templomot

A szentmise elején a cserszegtomaji hívek közössége nevében Varga Gábor köszöntötte az érseket, majd Tál Zoltán plébános röviden ismertette a Szent Anna-templom történetét és a felújítás folyamatát.
Udvardy György köszönetet mondott mind­azoknak, akik anyagiakkal, imádsággal, szaktudással vagy fizikai munkával segítették a felújítást.
Amikor köszönetet mondunk és áldást kérünk, kifejezzük, hogy minden, ami van, akik vagyunk és amink van, Istentől való – mondta a főpásztor. – Ha Isten nem építi a házat, az ember hiába fáradozik. Sosem a falakra kérjük az áldást, nem a körülményekre, hanem elsődlegesen az emberre, aki a különböző körülmények között felfedezi Istent, és ezáltal jobb emberré válik – hangsúlyozta Udvardy György.
Az érsek ezután megszentelte a vizet, majd megáldotta a felújított templomot.
Látjuk, hogy az ember bárhol a világban, bármilyen kultúrában kialakítja azt a helyet, ahol úgy gondolja, közvetlen vagy erővel ható módon tud kapcsolatba kerülni Istennel – hangzott el a homíliában. – Alapvető tapasztalatunk, élményünk és elvárt bizonyosságunk, hogy Isten jelen van az életünkben, számtalan formában, számtalan módon, de a neki épült hajlékban egészen bizonyosan jelen van az ember számára – fejtette ki Udvardy György. Hangsúlyozta, hogy a cserszegtomaji templom a település meghatározó helyén áll; az ősi hagyománynak megfelelően a templom körül történt a temetkezés is.
Mindaz, ami az emberi élet kezdetét és értelmét adja, a templomban kap rendező- elvet. Minden, ami számunkra fontos, a központi helyhez, a templomhoz kapcsolódva nyeri el teljes értelmét – hangsúlyozta a főpásztor. – A templomhoz vezet az út, a találkozás helyéhez, és az utak onnan vezetnek tovább a megszentelés idejéhez. A templom jelzi, hogy innen erőt merítve szinte megújulva léphetünk tovább, hogy meg tudjuk szentelni a jövőnket. A templom megszenteli az emberi élet terét és idejét. Isten háza megújítja a vágyainkat is, vagyis a templom számunkra azt jelenti, ami az egész életünk. Elengedhetetlenül fontos tehát, hogy megújítsuk a templomainkat is – mondta homíliájában a veszprémi érsek.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..