Kapcsolatépítő est házaspároknak

„Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. / Csúf, de te gyönyörűnek találtál. / Végig hallgattad mindig, amit mondtam. / Halandóból így lettem halhatatlan.” Pilinszky János Átváltozás című versével hívta a házaspárokat a különleges programra a veszprémi családpasztorációs iroda, azzal a céllal, hogy kiszakadhassanak a mindennapok feladataiból, és alkalmuk nyíljon egymás felé fordulni, találkozni, beszélgetni a hasonló értékrendű párokkal.
Fodor János család­pasz­to­rá­ciós referens köszöntőjét zenés irodalmi műsor követte, amelyben John Dowland dalai és Pilinszky János versei hangzottak el, Suda Magdolna ének-, Nagy Csaba lantművész és Kovács Előd versmondó tolmácsolásában.
Ezután Udvardy György veszprémi érsek szólt a megjelentekhez. Örömét fejezte ki, hogy miután megismerkedett az iroda munkatársaival, most a házaspárokkal is találkozhat. Hiszen – ahogy fogalmazott – az Egyházban, Isten természetes közegében éppen a család az a hely, ahol a szentháromságos közösség jelenvalóvá tud válni, ahol az osztozás és elfogadás, a befogadás és az önátadás természetes gesztusa megvalósul a házastársak között és a gyerekekhez fűződő kapcsolatban is. Ez egyértelműnek látszik, mégis éppen ezt a természetes kapcsolatot kell prófétai módon képviselni.
Látjuk, hogy a felkészültség és a komoly ideológiai megfontolások hiánya, valamint a kultúra töredezettsége miatt nagyon sok ember számára semmit sem jelent a természet rendje. A család pedig éppen ezt a természetből fakadó erőt képviseli: van elgondolása az emberről, férfi és nő kapcsolatáról, a méltóságról és arról, hogy az isteni gesztus, amely Jézusban az Atya felé irányul, az emberi közösségben is elemi erővel jelenik meg – mondta Udvardy György.
A főpásztor a házaspárok három prófétai feladatára mutatott rá. Az első, hogy meg kell őrizni az Istentől kapott természetes ajándékot, ami férfi és nő kapcsolatában van. A második az élet elfogadása. A harmadik pedig, hogy nem csak a vegytiszta, minden küzdelemtől és szenvedéstől mentes kapcsolatot gondolhatjuk jónak.
Tudjuk, hogy a szeretetben, az adásban és az elfogadásban ott van a kereszt. Az az állapot, amikor nem látjuk a dolgok értelmét és nem tudjuk, mikor érnek véget a nehézségek, mégis hordozzuk a keresztet, és hisszük, hogy ebből élet fakad. Amikor semmi más eszközünk nincs, mint a hűség a kereszthez, a döntéshez, amit vállaltunk. Sok nehézségre emberi logikával nincs megoldás. Egyedül csak a kereszt jelent megoldást, amely egy idő után éltető erővé lesz. Szükség van a példa erejére. A házaspároknak prófétai feladatuk van, amit állhatatosan, tudatosan kell megélniük – zárta elmélkedését Udvardy György érsek.
A rendezvényen a Tátrai házaspár útjára indította az idei, immár negyedik Rendhagyó Randevúk internetes házastársi kapcsolatépítő játékot, amelyben a házaspárok öt feladat teljesítése során erősödhetnek az egymás iránti elköteleződésükben. A játékra a rendhagyorandevuk.hu honlapon lehet regisztrálni. A próbatételek teljesítésének határideje 2020. február 3. A résztvevők között a szponzorok jóvoltából értékes ajándékokat sorsolnak ki.
A házigazdák, Gerstmár Ferenc és Beáta ezután kvízjátékra hívták a jelen lévő házaspárokat. A résztvevőknek négy témában öt-öt kérdésre kellett válaszolniuk a társukkal kapcsolatban. A játék után lehetőség nyílt a kvízkérdésekre adott válaszok összevetésére, illetve a többi házaspárral való baráti beszélgetésre.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .