Pécsi Egyházmegye
Udvardy György pécsi püspök november 12-én második alkalommal hívta meg vacsorával egybekötött kötetlen beszélgetésre egyházmegyéje néhány ismert katolikus értelmiségi személyiségét. A találkozón a helynök atyák és az irodaigazgató mellett egyetemi tanárok, irodalmárok és vezető oktatás- és szociálpolitikai szakemberek vettek részt.
Fejlesztések a Néri Szent Fülöp Általános Iskolában
A Néri Szent Fülöp Általános Iskola sikeres esélyegyenlőségi programja a keleti városrész értékeire hívja fel a figyelmet: a Pécsi egyházmegye fenntartásában működő intézmény minta lehet bármely iskola számára.
„Az ide járó gyerekeknek még bérletük sincs” – így kezdte köszöntőjét Czimmer Tamás, a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója. Mégis: a diákok eljuthattak Erdélybe, Horvátországba, a Balatonra, Ópusztaszerre vagy a Velencei-tóhoz, budapesti és pécsi múzeumokat látogathattak meg, színházi előadásokon vehettek részt. A keleti városrész hátrányos helyzetű tanulói számára az iskola segítsége nélkül mindez csupán álom lett volna.
Európai rangú relief került elő
Vándorutaimon eddig is, ha műtörténeti emlékekkel találkoztam, a gótika ragadott meg igazán. A „lángoló stílust” megelőző, de ahhoz már nemegyszer egészen közeli szépségeszmény, ha késő gótikáról van szó.
Reneszánsz előtti szép-fogalom; valóságos lételméleti kérdés, hiszen az ókorban és a középkorban kimondott-leírt esztétikát nem ismertek.
A lét és a szép alapformáinak kapcsolatáról a megújulás korszaka előtt választ nem kapott a kérdező. Dante szavaival: „láttam ülni a Tudók vezérét, / hol körben ül a Bölcselő Család.” A vezér Arisztotelész, a Stagirita, akit Aquino Szentje alaposan tanulmányozott, de a szépről gondolkodva másokhoz fordult: Szent Ágostonhoz, és a „titokzatos” ál-(Pseudo-) Dionysioshoz.
(Mt 25,31–46)
Jézus már Jeruzsálemben van, hogy megülje a húsvétot. Az olajfák hegyén tanít, ott, ahol majd néhány nap múlva halálfélelemtől gyötörten, földre borulva, sírva, kiáltozva könyörög ahhoz, aki meg tudja menteni a haláltól (Zsid 5,7). Hogyan készül Jézus az utolsó húsvétjára? A gyötrelmek foglalkoztatják? Ellenkezőleg. Utolsó példabeszéde az Emberfia dicsőséges eljöveteléről szól. Ott hangzik el az Emberfiáról mint a „dicsőség királyáról” szóló példabeszéd, ahol majd néhány nap múlva „az Emberfia bűnösök kezébe adatik” (Mt 26,46). Ott hangzik el az Emberfiáról mint a királyok királyáról, a nemzetek bírájáról szóló példabeszéd, ahonnan majd néhány nap múlva a halálos ítéletre elvezetik.
Katekézis a liturgiáról
Minek van helye a templomban? – szinte minden hívő felteszi magában ezt a kérdést, különösen akkor, amikor olyan zenei vagy más művészi ághoz tartozó alkotással találkozik Isten házában, amely addig nem volt megszokott. Mi, hogyan és miért kerülhet be a templom terébe, az ott végzett liturgiába? Van-e előírás, kritériumrendszer erre vonatkozóan? A Sacrosanctum concilium 122. pontja ezeket a kérdéseket válaszolja meg, mondjuk így, általános szinten, majd a 123–130. pontok aprólékosan részletezik is mindezt.
Ha az egyház arra buzdítja híveit, hogy szüntelenül imádkozzanak (1Tessz 5,17), akkor ehhez segítséget is kíván nyújtani. A reggeli és esti imának különleges jelentősége van a lelki életben. Nem is csak a keresztényeknél, hiszen már az Ószövetség előírta, hogy imádkozz „amikor lefekszel, s amikor fölkelsz” (MTörv 6,7). Az egyház pedig egy teljes szertartást ajánl fel híveinek, hogy minél teljesebbé tegye az esti imádságukat.
Június 09.
Kolumba előkelő családban született 521-ben Írország északnyugati részén. Miután a szokásoknak megfelelően egy paptól alapfokú képzést kapott, a szülőhelyéhez közel lévő Moville Szent Finnianról elnevezett kolostorának iskolájában tanult. Diakónussá szentelése után Gemman énekmondótól (bárdtól) kapott oktatást. Valószínűleg ekkor barátkozott össze az írek másik két nagy szentjével, Canice-szal és Comgallusszal.
Elveszítjük egymást. Elveszíthetjük. Noha azt hisszük, ez nem történhet meg. Adottnak hisszük mindazokat, akik körülvesznek, és a körülményeinket is. Nem vágyakozunk az után, ami a miénk, ahogyan Simone Weilt idézve Pilinszky kívánatosnak tartotta.
Mint egy prédikációban nemrég hallottam, az a fő hibánk, hogy túl sok mindent tartunk természetesnek. A családunkat, a barátainkat, azt, hogy munkánk, lakásunk van. Vagy azt, hogy bármikor nyúlunk is a zsebünkbe, pár forintot mindig találunk benne. És még mennyi „természetes” összetevője van az életünknek, amelyet szinte észre sem veszünk, annyira magától értetődőnek tartjuk.