Egy Istennek szentelt élet „gyöngyei”

Anton Gots kamilliánus szerzetes emlékére

 

„Isten Lelkétől indíttatva hittem a szeretetben,
és szeretettel fogadom el a betegek iránti irgalmasság kegyelmi ajándékát.
Egész életemet egyedül az Istennek
és az Irgalmas Jézus Krisztusnak akarom élni.”

„Isten Lelkétől indíttatva…” – így hangzik szerzetesi fogadalmunk, amelyet Anton atya megélt, s ez az élet immáron beteljesedett. Isten kegyelme és irgalmassága az egyedül csak Istennek szentelt élet. Anton atya a társadalom peremére szorult emberek, a betegek, a szenvedők, a sérültek és Isten szeretett rendjének szolgálatában élt. Ahogyan gyakran mondta: „Ha még egyszer megszületnék, akkor is kamilliánus pap lennék!” Anton atya sok mondata kísér bennünket életünkben, visszhangzik a szívünkben.

Olvasói levél

Egy csendesen bátor ember

 

Valamikor az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején Gyuszi barátommal együtt jártunk haza az iskolából. Nem mondhatom, hogy siettünk, mert a hazafelé út mindig a nagy beszélgetések ideje volt. Szerettem Gyuszival menni, mert más volt, mint a többiek az osztályból. Nem volt harsány, de magába forduló sem, részt vett a mindennapi diákéletben, csak akkor húzódott vissza, ha durvábbra fordultak a dolgok. Távol tartotta magát a verekedőktől, és elkomorult az arca, ha vaskosabb káromkodás, főleg, ha istenkáromlás ütötte meg a fülét.

Az irgalmas szeretet

Az új esztendő kezdetén mindig megerősödik bennem a változás és a változtatás vágya. Változni kell, hogy változtatni tudjunk – legyen szó akár valamely rossz szokás elhagyásáról, akár egy-egy kockázatosabb, ám előrevivő lépés megtételéről. A félelem nem jelenthet akadályt, hogy olyat tegyünk, amivel a másiknak örömet szerzünk. Hogy jó szóval, mosollyal enyhítsük beteg édesanyánk fájdalmát, furcsa-szép levéllel távol élő barátunk magányát, jó cselekedettel, imával, adománnyal tompítsuk akár ismeretlen embertársaink szenvedéseit is.

Hóvarázslat

Tél vége felé, tavasz elején már nem szeretjük látni sem, nemhogy lapátolni. Ám amikor először megérkezik, talán nincs is olyan ember, akinek a szíve rejtett zugában meg ne moccanna valami. Valami a gyerekkorból. Idén télen karácsonyt követően kezdtek el hullani az első hópelyhek, legalábbis a Dunántúlon, fehérre festve az ünnepek közti időszakot, és örömet szerezve a téli szünet alatt a gyerekeknek. Igaz, mire e sorok megjelennek, nem tudhatom, mi marad az első hóból, ahogyan azt sem, lesz-e „utánpótlás.”

Ahol a látható és a láthatatlan összeér

A középkori szerzetesség és az építészet kapcsolatáról

 

Ferenc pápa 2015-öt a megszentelt élet évének nyilvánította. Ebben az esztendőben tehát sokféle módon előkerül majd a keresztény szerzetesség jelene, jövője, és persze a múltja. Ez utóbbi egybefonódik a középkorral, olyannyira, hogy ennek az időszaknak a kultúrája értelmezhetetlen a szerzetesi hagyomány ismerete nélkül. Cságoly Ferenc építész a pasaréti ferencesek Kájoni János Közösségi Házában beszélt a középkor és a szerzetesség kapcsolatáról. Az alábbiakban ennek az előadásnak néhány érdekes meglátására építve adunk ízelítőt a középkori szerzetesi építészetből – a teljesség igénye nélkül.

 

„A barátságomat ajánlom fel nekik”

Az irgalom emberei és a börtön „humanizálása”

 

Hajlamosak vagyunk könnyen ítélkezni az összetört életű emberek felett. Azok felett, akik bűne nyilvánvalóvá vált, akik megszégyenültek. Különös módon az szolgálja a jóérzésünket, hogy náluk jobbnak tudhatjuk magunkat. Arról, aki börtönbe kerül, a többség általában szívtelenül beszél, és a legrosszabbakat kívánja neki. Pedig ebben a társadalomban nőnek fel ők is, innét távoznak a rácsok mögé, majd évekkel később ide, közénk, sőt talán éppen a mi városunkba, utcánkba, szomszédunkba térnek vissza. Közénk tartoznak, gondjaik a mi gondjaink is.

Egy jobb világért

Taizéi találkozó a száztornyú Prágában – a következő Valenciában lesz

 

Több mint harmincezer katolikus, protestáns és ortodox fiatal vett részt a december 29. és január 2. között Prágában megrendezett taizéi találkozón. A Roger testvér által harminc éve elindított bizalom zarándoklatának helyszíne már másodjára volt a cseh főváros. Huszonöt évvel ezelőtt, amikor a berlini fal romjai még a földet borították, a közösség az akkori Csehszlovákiában tartotta összejövetelét. Alois testvér szilveszterkor Prágában bejelentette, hogy a következő európai találkozó a spanyolországi Valenciában lesz.

Beszél a néma kő

Lechner Ödön, a magyar szecessziós formanyelv megteremtője

„Legyen úgy, mint régen volt” – énekelték a kilencvenes évek elején a Tolcsvay testvérek, arra szólítva dalukkal, hogy szépség, jóság, tisztesség és őszinte szeretet uralkodjék újra szerte az országban. A Lechner, az alkotó géniusz című kiállításon elsősorban ez jutott eszembe. Mennyi szemet gyönyörködtető szépség és szinte korlátlannak tűnő építészeti fantázia burjánzik az Iparművészeti Múzeum időszaki tárlatán, felidézve a boldog békeidőket… Díszes homlokzatok, gyerekkorom mesekönyveire emlékeztető színes virágok, elképesztően gazdag organikus térkompozíció tárul fel a látogató előtt. Vajh’, milyen nagyszerű lenne minden, talán ha ma is… De hagyjuk a felesleges nosztalgiázást. Nézzük a kiállított tárgyakat.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.