Hálát adunk Istennek, aki téged, kedves Anton atya, nekünk ajándékozott.
Istennek ez az ajándéka 1934. július 27-én született Mosonszentjánoson. 1947. szeptember 13-án lépett be a kamilliánus rendbe. 1951. szeptember 28-án kezdte meg a noviciátust, és 1952. szeptember 29-én tette le első szerzetesi fogadalmát. Három évvel később ugyanezen a napon tett örökfogadalmat. 1959. július 5-én az ausztriai Neusiedler am See-ben pappá szentelték. Isten irgalmas érintései által formálódott, és a felebaráti szeretetnek ez a gyémántja világítani kezdett életutunkon.
Már 1959-ben tanított Losensteinleitenben, az ausztriai kisszemináriumunkban. 1963-ban teológiából doktorált. Lelkesedéssel hirdette az örömhírt. Íme, Anton atya életének, személyiségének egyik gyöngyszeme: lelkes és lelkesít!
1964-ben kinevezik iskolaigazgatóvá. 1968-ban egy súlyos baleset nyomja rá bélyegét egész életére. Isten fájdalmas érintése előkészíti őt egy életútra, amely a betegek és a sérültek szolgálatában telik. Hasonlóságot fedezhetünk fel rendalapítónk, Szent Kamill és Anton atya élete között. Korán félárvaságra jut, megtapasztalja az édesanyai szeretetet, mely meghatározza életét, földönfutó, menekült, vágyik Istenre, keresi őt, és később „lábsebe” alakul ki. Hívatás a hivatásban!
„Az Ő sebei által nyertünk gyógyulást” – mondja Izajás próféta a Szenvedő Szolgáról. Jézus meggyógyítja Anton atya sebeit, de „csak” belülről. Így válik az atya minden hátrányos helyzetű ember fáradhatatlan harcosává. Anton atya Istené, így mindenkié. Ahogyan ő mondotta az imáról: „Isten előtt és Istenért lenni.” Ez volt az élete.
Igent mondott a keblén és az életében lévő keresztre, s ez sokaknak erőt és vigasztalást adott. „Az élet szép, és én oly szívesen élek, a Teremtésnek szüksége van rám.” Íme, még egy mondat, melyet magunkkal vihetünk. Szeretni az életet, szívesen élni – ez felülről jövő ajándék. Még egy gyöngyszeme az atya életének.
Ahogy Szent Kamill mondotta: „A mi szent rendünket a keresztre feszített Krisztus és az én lábsebem alapította.” Egy Istenben megélt seb mindig közösséget alapít. Anton atya betegágya körül egy „egyházközség”, imádkozó közösség alakult. Egy újabb gyöngyszeme az atya életének: betegségében másokat imára tanít. Az istenszeretet és az imádság embere ő.
1978-ban „félig-meddig gyógyultan” átköltözik Altenhofba, abba a faluba, amelyet ő alapított.
De nem „csak” a házak, a falak lényegesek. Fontosabbak a lelkek, amelyeket a jelenlétével épített. Isten házát építette szívünkben, bizalmat és bátorságot ajándékozott a többieknek. Még most is hallom a hangját, amint azt mond – ja: „Bátorság, légy jó magadhoz!” – Még egy kincs életének gyöngyeiből.
1985-ben visszatért Losenstein leitenbe, hogy a „hit építményét” lelkigyakorlatok, szemináriumok által építse fel az emberek lelkében. Számos lelkiségi könyvet írt, de ami igazán fontos, azt életpéldája, a karizmánk iránti hűsége, valamint a betegek iránti szeretete által írta a szívünkbe. Élete evangélium: „Isten a szeretet…” számunkra.
Kedves Anton atya! „Irántad való szeretetből” is éljük azt, amit szívünkben „alapítottál”. Egymásért jelen lenni, Isten előtt, Istenért és az emberekért élni továbbra is, ahogyan te tetted.
Anton atya közösségeket hozott létre, kamilliánus családokat, hogy jelen legyenek a betegek számára. Ezzel a felebaráti szeretet új útjait mutatta meg nekünk.
Immár húsz év telt el azóta, hogy először találkoztunk. Egy mozgássérült pap vörös kereszttel a keblén, tele lelkesedéssel, élettel és szeretettel. Ez az első emlékem vele kapcsolatban, és a mutatóujja, amint rám szegezi, s közben azt kérdezi: „Te nem akarsz kamilliánus pap lenni?”
Bátorságot ajándékoztál a többieknek utadon, és én itt vagyok, mi itt vagyunk. A magyar alapítás 1995 óta él, és hirdeti az evangéliumot az irgalmasság cselekedetei által a magyar nyelvterületen a szegényeknek, a betegeknek, a hajléktalanoknak, a kórházakban, a sérültek otthonaiban. Isten embere voltál és vagy, egy ember „Pro Caritate Cristiana”. Tovább éljük a lelkesedést, amelyet tőled tanultunk, kedves Antal atya.
Továbbadjuk magyar közösségeinkben, kamilliánus családjainkban, melyeket élni és túlélni segítettél. Engedjék meg nekem, hogy megemlítsek még egy személyes példát, melyet Antal atyával megélhettem.
A noviciátusban egyszer ideges voltam, és fölemeltem a hangomat a novícius mesteremmel szemben. Egy kis idő elteltével Antal atya az irodájába hívatott. Gondoltam magamban, na, itt az igazság órája, most megkapom a „one way ticket”-et, és el kell hagynom a szerzetesrendet. Ő mellém állt, vállamra tette a kezét, és így szólt: „Csak bocsánatot szerettem volna kérni tőled, ha valamivel megbántottalak!” Nagy tanítás volt ez számomra. Egyengetni a kiengesztelődés és a megbocsájtás útjait. Egy újabb gyöngyszem az életedből. Köszönöm!
Mindannyiunknak vannak hasonló élményeink veled kapcsolatban, kedves Antal atya. Magunkkal visszük ezeket. Hálát adunk Istennek, hogy ismerhettünk, és hogy kísértél bennünket életünk egy szakaszán. Köszönjük kamilliánus közösségünknek, rendi testvéreinknek a tartományban, hogy mindezt lehetővé tették életedben, hogy jót cselekedhettél, irgalmas lehettél. Köszönetet mondunk Gregotsch Leonhard tartományfőnök atyának, Gruber Stefan házfőnök atyának és minden testvérnek. Köszönetet mondunk az Assistának, az Értékesebb Életet Alapítványnak életed utolsó éveiért, köszönetet mondunk mindazoknak, akik betegségedben melletted álltak, és köszönetet mondunk Weidinger Hilda nővérnek, aki segített neked, hogy az irgalmasság cselekedeteit megélhesd és megvalósíthasd életedben. Köszönet illeti mindazokat, akik valamilyen formában jók voltak hozzád, segítettek neked, meghallgattak, amikor szükségben voltál.
Imádkozunk érted égi édesanyád, a Boldogságos Szűz Mária, a betegek gyógyítója közbenjárását kérve.
Magunkkal visszük gyöngyeidet, melyeket a szívünkbe ültettél. Kísérj továbbra is minket!
Krisztus, a te Urad feltámadt, él! Te is élsz és élni fogsz! Találkozunk Istennél, az ő országában, melyet itt lenn építeni segítettél. Nyugodj békében! Ámen.
