Tüzet olt, s lelkeket gyújtogat…

Találkozás Bálint Gábor atyával, nyolc somogyi falu papjával

 

Nyolc falu papja, aki a nagyatádi káplánéveket követően került Szentbalázsra, de Taszár, Kaposgyarmat, Cserénfa, Sántos, Kaposhomok, Kaposkeresztúr és Baté híveit is pasztorálja. A szentbalázsi és a taszári iskolán kívül a kaposvári katolikus gimnáziumban hitoktat, s tanít a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola kaposvári kihelyezett tagozatán. Nyári táborok rendszeres szervezője, lelkigyakorlatok előadója, akinek szavára kicsik és nagyok egyaránt hallgatnak. Bálint Gábor atya, a kétezer éves keresztény értékrend szerint apró szentjánosbogárként világít, mintegy igazodási pontot jelentve sokak számára. A plébános nemcsak a hitélet alakítója; lelkes vöröskeresztes, és a helyi önkéntes tűzoltó-egyesület elnökeként is tevékeny szerepet vállal a közösség életében. Kellemes orgánumával, értő vers- és prózamondásával a nagyatádi Czindery Szépmíves Céh irodalmi összeállításaiban is szerepel. A Somogy Megyei Önkormányzat a fiatal pap mély alázattal – és derűvel – végzett szolgálatát Somogy Polgáraiért-díjjal ismerte el a január 6-i ünnepi közgyűlésen.

Egyházi fejlesztők az életteli szervezetekért

Az egyházi fejlesztők olyan, Jézus Krisztus iránt elkötelezett, fejlesztéssel foglalkozó szakemberek, akik fő céljuknak tekintik, hogy egyházaink vitálisak, versenyképesek és lendületesek legyenek. De mivel foglalkozik közelebbről az egyházi fejlesztő, s egyáltalán miért van szüksége az egyháznak fejlesztésre? Erről beszélgettünk Gulyás Péterrel, aki a spiritualitás és a menedzsment kapcsolatáról is megosztotta velünk gondolatait.

Kezdjük az elnevezés tisztázásával: mit jelent az a fogalom, hogy egyházi fejlesztő?

– Az egyház folyamatos megújulásra, fejlődésre képes szervezet. Ezt bizonyítja kétezer éves történelme is, amelynek során úgy közvetítette az isteni üzenetet, hogy mindig alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez. Mi, egyházi fejlesztők úgy látjuk: a XXI. század kihívásai közepette az egyháznak szüksége van arra, hogy megtanulja a világtól, miként kezelhetők a kor változásai. El kell sajátítania azokat a módszereket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy szervezetként jól kommunikáljon, új programokat fejlesszen ki, és képes legyen megfelelően formálni munkatársait.

Meglátni a köztünk lévő Istent

Mk 1,7–11

 

A márki elbeszélés elején olvasható Jézus megkeresztelkedésének története, amely számomra az Ó- és Újszövetség egymásra épülésének csodálatosan letisztult bemutatása. Valódi jó hír – evangélium – a Jézusban történő megváltásról. A zsidó nép istentapasztalatának hosszú útja, ezen belül a babiloni fogságból történő hazatérés ígéretét kimondó próféta szava lesz itt valósággá. Amit János csak előkészít, az a bűnbánat: a személyes, tudatos szándék a belső változásra, a megtérésre, amelyre válaszul maga Isten mutatja meg szándékát a megbocsátásra. Bármilyen hihetetlen, a történeti források alapján is úgy látszik, hogy a vidék lakossága valóban özönlött a Jordánhoz, mert megérintették János szavai. A Keresztelő tanítása, ruházata mintha mindenkiben Illés próféta alakját és visszatérésének ígéretét idézte volna fel.

Éjféli zsolozsma

Talán meghökkentő a cím. Lehet, hogy sokan felkapják rá a fejüket. Valóban előír ilyet az egyház? Vagy az agyonhajszolt papokról van szó, akik csak ilyenkor érnek rá elvégezni az imádságukat? – Volt egy áldott lelkű piarista tanárom, aki ténylegesen megvalósította az éjféli zsolozsmázást. Ugyanis sajátos imarendet állított fel magának, tudván azt, hogy a diákok oktatásában-nevelésében huszonnégy órás szolgálatra tette fel az életét.

Szent Jusztinosz, a liturgia első nagy teológusa

A római liturgia történetéből

 

A 165 körül vértanúhalált halt görög-római teológus, Szent Jusztinosz az első az egyház történetében, aki részletesen leírja, miként is ünneplik a II. század közepén a keresztények az Eucharisztiát.

Jusztinosz, felháborodva azokon a birodalomszerte terjedő rosszindulatú téveszméken, melyekkel a keresztényeket és hitüket rágalmazzák, 155-ben védőiratot szerkeszt hite és egyháza védelmében, magának a birodalom fejének, Antoniusz Piusz császárnak címezve azt. Ebben az úgynevezett Első Apológiájában jelentős részt szentel a keresztség és a szentmise liturgiája részletes leírásának.

Giuseppe Antonio Tovini

Január 16.

 

Egy lombardiai kisvárosban, Cividate Camunóban született, 1841. március 14-én. Szülei nem voltak jómódúak, de neki – a legidősebb gyermeknek – igyekeztek jó nevelést biztosítani. A középiskolát Veronában, a szegény fiúknak fenntartott iskolában végezte el, majd 1865-ben beiratkozott a Paviai Egyetem jogi karára. Ebben az évben meghalt az édesanyja, édesapja pedig már négy évvel korábban elhunyt, így neki kellett gondoskodnia öt testvéréről. A tanulás mellett munkát vállalt egy ügyvédi irodában, illetve másodállást egy jegyző mellett, valamint két évig tanított a városi főiskolán is.

Embermentő és vértanú

Emlékezés Boldog Salkaházi Sárára

 

A Szociális Testvérek Társasága szerzetesközösség Boldog Salkaházi Sára halálának évfordulóján, december 27-én koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a mártír szerzetes budapesti emléktáblájánál.

Nem csupán az újságíróra, a szociális testvérre, az embermentőre emlékeztek, hanem a vértanúság ünneplésére gyűltek össze rendtársai, tisztelői az előtt a Bokréta utcai ház előtt, ahonnan éppen hetven évvel korábban, 1944. december 27-én társaival együtt elhurcolták. Krisztust követve, tudatosan és önként ajánlotta fel és adta oda életét a kiszolgáltatottakért, a betegekért, a gyengékért és az üldözöttekért – hangsúlyozta emlékező szavaiban Németh Emma, a társaság magyarországi elöljárójának helyettese.

Hócsillámú este

A roppanás is diszkrét erős talpú cipőmtől. Tisztelet, alázat a fehérségnek. S amíg az útsávon baktatok, mérhetetlen nyugalom hívogat a csönd árkaiban rejtőző békességhez.

Lejjebb egyszerű erdészlak. A tájhoz tartozik, régi telek koreográfiájához kopott zsindelytetejével, melyet helyenként fémlemez pótol. Meg-megcibál a „fortélyos félelem”. Túlságosan szokatlan ez a csend? Vagy az égtájak világbizonytalansága nyugtalanít?

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.