A komáromi rendház Pannonhalmáé

Január 18-i lapszámunkban közöltük, hogy Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát Rómához fordult, mivel egy 2014. december 15-i keltezésű hivatalos dokumentumból – egy, a gazdasági vezetőnek címzett levélből – értesült arról, hogy a magyar bencés kongregációnak ez év január 15-ig át kell adnia a komáromi rendházat.

Éjjeli menedék Egerben

Ismét megnyílt az egri főegyházmegyei karitász éjjeli menedékhelye, ahol harminc főt tudnak befogadni és ellátni a téli hideg hónapokban.

Az egri főegyházmegyei karitász 2013 óta tart fenn szegénykonyhát a rászorulók számára, akik naponta meleg ebédet kapnak itt. Most a téli időszakban a várossal és a katasztrófavédelemmel együttműködve ideiglenes krízismenedékként is működtetik a Szvorényi úti épületet. Árvai Ferenc karitászigazgató elmondta: jelenleg tizennégy-tizenöt fő veszi igénybe állandó jelleggel a menedéket.

Nem csak pénzkérdés

Újabb és újabb gyógyszerek, mind modernebb műszerek, egyre rövidülő kórházi gyógykezelések és természetesen új beszerzések, tanulmányutak, továbbképzések. Mindehhez egyre több pénzre van szükség. Már csak ezért is indokolt az egészségügy gyakori átalakítása.

Amint vagyok, fogadj el, Jézusom…

Balczó András, a nemzet sportolója a teljes ráhagyatkozásról

 

Amikor a Szentlélek rászáll valakire, a büszkeség tüstént kimegy belőle; a gőg szigetelőanyag Isten és az ember között. Az embernek nem sikerre van szüksége, hanem egy állapotra, amely után vágyakozunk. A siker különben sem szereti azokat, akik nagyon vágynak rá – Balczó Andrásnak, a nemzet sportolójának gondolatai a kaposvári vármegyeházán hangzottak el az ünnepi megyehéten. Az Éléstár Egyesület és a Civil Információs Centrum rendezte konferencia közönségét különös erejű tanúságtétellel ajándékozta meg a hetvenhetedik évébe lépett, tizenkét gyermekes, háromszoros olimpiai bajnok, öttusázó.

„A futást nem lehet elrontani”

Lelkesítő beszélgetés Monspart Sarolta világbajnok tájfutóval

 

Monspart Sarolta világbajnok tájfutó a szédítő magasságokat és a sötét mélységeket egyaránt megjárta. Tudja, milyen érzés elsőként átszakítani a szalagot, de ismeri az utolsóként célba érők erőfeszítéseit is. Sokéves munkával felépített ragyogó sportkarrierje egy szempillantás alatt ért véget 1978-ban. A végzetes kullancscsípés utáni évtized nem a győzelemről, hanem a kitartásról szólt. Bár e kettő olykor egy és ugyanaz. Sarolta élsportolóból lett másokat mozgásra ösztönző szakember, aki ma is lelkesíti a mozogni vágyókat. Tavaly töltötte be hetvenedik életévét, de már találkozásunk pillanatában világossá vált számomra: ő is azok közé tartozik, akiken nem fog az idő. Ugyan olyan megszállott, lelkes, mint amilyennek 1972-ben megismerte az ország. Vele beszélgettem pályája indulásáról, sikerekről, megpróbáltatásokról, újrakezdésről, egészségmegőrzésről, és természetesen a futásról, amit soha nem késő elkezdeni.

„Tábor-hegyi élmény itt lennem”

A találkozó, amely sokak számára egész évben erőforrás

 

Felhőtlen testvéri együttlét, közös tanakodás és elmélyülés, tapasztalatcsere, régi barátok találkozása üdítő távolságban a mindennapok taposómalmától – sok-sok pap, szerzetes és lelkipásztori munkatárs számára kihagyhatatlan, hogy január végén minden évben Egerbe utazzon.

„Orvos, magadat gyógyítsd!” – ez a Lukács evangéliumában szereplő jézusi mondat jár a fejemben, mióta a január utolsó napjaiban Egerben megrendezett országos lelkipásztori-teológiai napokon részt vettem. Az előadások zöme ugyanis önvizsgálatra szólított fel, és – néha akár provokatív módon is – arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy „csak egy a szükséges” (ez volt a találkozó mottója).

Életre nevelni

Fórián-Szabó Zoltán piarista atya Keresztény Közéletért-emlékéremben részesült

 

A Varga László kereszténydemokrata politikus és drámaíró emlékére rendezett ünnepségen, Kecskeméten, január 23-án átadták a Keresztény Közéletért emlékérmeket. Az idei két díjazott Fórián-Szabó Zoltán, a kecskeméti piarista templom plébánosa, valamint Vetéssy Katalin, a református gimnázium korábbi igazgatója volt. Fórián-Szabó Zoltán kórházi kezelése miatt nem tudott jelen lenni a díjátadáson, helyette Szabó István piarista házfőnök vette át a kitüntetést.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.