Ahol a gyermekekre Kis Szent Teréz vigyáz

Varga László megyéspüspök november 14-én megáldotta a Kaposvári Egyházmegyei Családi Bölcsőde Hálózat felújított épületét a somogyi megyeszékhelyen. Az épületben három bölcsődei csoportban összesen tizenhét kisgyermekről gondoskodik az intézmény öt munkatársa.

Jelentkezzen a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra!

Hazánk rendezi 2020-ban az igen sokszínű, minden korosztály lelki és kulturális igényeit kielégítő programsorozatot, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK), amely az egyik legfontosabb katolikus esemény lesz 2020-ban a világon. Az eucharisztikus kongresszus nem a szó legszorosabb értelmében vett kongresszus, sokkal inkább egy nagyszabású nemzetközi rendezvénysorozat, amelynek során a kenyér és a bor színe alatt jelen lévő Jézus Krisztust ünnepeljük.

2019.11.24.

E heti lapszámunkban többek közt olvashatják Bíró László családreferens püspök megindító videóüzenetének írott változatát, Hardi Richárd Afrikában is dolgozó szemorvos tanúságtételét, valamint interjút közlünk Veres Andrással, a püspöki kar elnökével az új körlevélről.

Bibliaismereti vetélkedő az ökumené jegyében

Két diákból és két nyugdíjasból álló csapatok mérték össze tudásukat a kecskeméti Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége által szervezett bibliaismereti vetélkedőn, november 8-án, Kecskeméten. Nemzedékek együttműködése valósult meg, s mindez az ökumené jegyében.