Egy lány vasakarattal és sok derűvel

Beszélgetés az idei Balatonman női győztesével – Június 13-án embert próbáló hőség volt. Mégis akadtak olyan csodabogarak, akik a harminchat fokos forróságban egy elképesztő versenyen vettek részt. A megmérettetés 3,8 kilométer úszással indult, száznyolcvan kilométer kerékpározással folytatódott, és egy maratoni táv, vagyis negyvenkét kilométer lefutásával zárult. Kik azok az „őrültek”, akik ilyesmire vállalkoznak? Ők az ironmanek, vagyis vasemberek. A júniusi balatonfüredi Balatonman verseny Ironman-távjának női győztese a huszonhét éves Bukovszki Ágnes lett. Most tőle tudhatjuk meg, mi a jó abban, ami első ránézésre (és másodikra is) emberkínzásnak tűnik. De az interjúból az is kiderül, hogy Ági érzékeny, derűs, hús-vér lány, akinek nem a szervezete, sokkal inkább az akaratereje van vasból…

Pilinszky és Fehérvár

Székesfehérváron a Kígyó utca egyik panelházának falán látható Vígh Tamás szobrászművész domborműve, amely arra emlékeztet, hogy élete utolsó évében, 1980–81-ben itt lakott Pilinszky János.

Ezer év után – reménységgel

Az óbudai plébánia jubileuma – Ezer év. Könnyedén kimondjuk, de ha belegondolunk, micsoda időtenger! Az óbudai Szent Péter és Pál plébánia millenniumi éve tavaly kezdődött, s idén június 28-án Erdő Péter bíboros mutatja be a szentmisét a templom búcsúján. Ezzel azonban nem fejezik be a jubileumi ünnepségsorozatot, mondja Tercsi Zoltán plébános.

Ferenc pápa a szülői hivatásról

A Római egyházmegye június 14-én, vasárnap délután tartotta nagytalálkozóját a Szent Péter téren. Plébániák papjai és hívei találkoztak a város püspökével, Ferenccel. A derűs légkörű találkozón a pápa hosszú beszédében a keresztény ember szülői hivatásával foglalkozott.

A biblia üzenete: Jézust a szíve vezeti (Mk 5,21–43)

Jézus csodáit két csoportba oszthatjuk. Vannak olyan csodák, amelyekkel bizonyítani akarja isteni küldetését és tekintélyét. Ilyen csoda például egy béna ember meggyógyítása, amellyel azt bizonyítja, hogy van hatalma bűnöket megbocsátani (Mk 2,1–12). A legtöbb esetben azonban nincs ilyen kifejezett szándéka: egyszerűen árad belőle az életadó szeretet és jóság.

Láthatatlan segítők a Nagy Háborúban

Test és lélek a Nagy Háborúban – Tábori lelkészet, katonai kórházak és orvoslás az első világháborúban – ezzel a címmel nyílt kiállítás a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény rendezésében május elején Veszprémben. A kiállítás azoknak az orvosoknak, gyógyszerészeknek, tábori lelkészeknek, ápolóknak és szerzeteseknek állít emléket, akik az első világháborúban életüket kockáztatva a sebesültek és a haldoklók szolgálatában álltak.

Keresztvetéssel könnyebb a játék…

Találkozás Nyári Szilvia színművésszel – Csupa szem ez a nő. Nem lehet nem észrevenni. Ha a színészlét helyett más hivatást választott volna, akkor is magára vonzza a szemet. Különös fény csillog tekintetében, és nem csak a színpadon. Egy újonnan nyílt „kultúrkocsmában” randevúzunk, s míg törékeny ujjaival körbefonja a forró teáscsészét, el-elméláz. Múltról, szerepekről, jövőről faggatom.

Amiről a téglák mesélnek

Az ember természetes vágya, hogy ne múljék el nyomtalanul. Valamit hátra akarunk hagyni, ami ránk emlékezteti az utókort. Üzenetet szeretnénk küldeni ismerősöknek és ismeretleneknek. Néha elég egy monogram, mellé egy évszám, esetleg valami illusztráció, egy kis figura, vagy például egy szív két névvel: egykori szerelmesek emlékezete. Az utca mindenkié, és ahol sokan megfordulnak, ott érdemes a nagyközönség elé tárni közölnivalónkat. A plakátokon kívül sokaknak elsőként nyilván a manapság mindenfelé felbukkanó, spray-vel készített graffitik jutnak eszükbe. Ennél azonban létezik egy sokkal régebbi módszer is az utcai közlésre: ez a véset, felirat a falra, a házakat borító téglákra.