Isteni színjáték, emberi drámák
„Az emberélet útjának felén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, / mivel az igaz útat nem lelém.” Dante Isteni színjátékának kezdő sorait – itthon Babits magyarításában – szinte mindenki ismeri; citálja az is, aki nem is tudja, pontosan honnan valók. Így indul e nagy mű, amely máig hatóan átjárja, izgatja Európa, a Nyugat, némi túlzással a világ kultúráját. Mindig hat, az „emberélet útjának felén” különösen; amikor már a kritikus, önkritikus figyelem egyre inkább belülre és felülre irányul.