Őszi sétán

Az elmúlt napok esői nyomán puhává szelídült az avar, amely nemrég még hangosan zörgött a lábaim alatt. Az erdő lassan átalakul, kezdődik a természet minden évben megújuló nagyszerű színjátéka, a lombszíneződés. Puha csend ült a fák között, percekig mentem anélkül, hogy madarat hallottam volna. Aztán megszólalt egy csuszka. Párjával egy öreg bükk törzsén keresgéltek, szokásuk szerint hol felfelé, hol fejjel lefelé kúsztak a kérgen.

„Harambee”: missziós együttműködés Afrikában

A címben szereplő szót 2012-ben hallottam először Rómában, a Pápai Missziós Művek éves nemzetközi konferenciáján. A kenyai igazgató nagy lelkesedéssel számolt be a hazájában megvalósuló együttműködésről, a harambee-ról. Nagyon szerettem volna valami közelebbit megtudni minderről, így amikor egy volt osztálytársam, Peddy Castelino verbita szerzetes, aki a kenyai–tanzániai rendtartományban szolgál, egy napra Budapestre látogatott, megragadtam az alkalmat, hogy megismerkedjem ezzel az érdekes és értékes szokással.

„A sorsom találkozott a vágyaimmal”

Ruszt örök Évája: Fekete Gizi – Minden esetben kockázat, valahányszor a köztelevízió megnyitja archívumát. Olykor nagy fölfedezésekre nyílik alkalmunk, máskor dédelgetett legendáink foszlanak szerte: az idő kikezdi egykor ünnepelt előadások érvényességét. Ruszt József rendezései ma is lenyűgöznek. Nemrég az ő zalaegerszegi Tragédiájával köszöntötte az m3 a magyar dráma napját. Aki szakrális színházról, szertartásjátékról beszél, legjobban teszi, ha eme harmincéves, vidéki előadást választja viszonyítási pontként. Ruszt örök Évája, Fekete Gizi ma sem lép színpadra anélkül, hogy mestere képe ott ne állna biztatásul öltözőasztalán. „Csodálatos színésznő” – vallotta meg róla őrzött személyes emlékeit nem is olyan rég a magyar kritikusok atyamestere, a pótolhatatlan Koltai Tamás, amikor a Fekete Gizi Öreg hölgyéről írott beszámolómra válaszolt.

Egy új globális éghajlat-változási egyezmény felé

Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy!) kezdetű enciklikájában számos globális környezetvédelmi probléma és megoldása tükröződik. Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) vizsgálatainak eredményei alapján a múlt században Földünk átlaghőmérséklete megközelítőleg 0,9 °C-kal nőtt. Magyarországon ez az emelkedés már most 1,3 °C. Igaz továbbá, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása 1970 és 2004 között 70 százalékkal nőtt. Kijelenthető, hogy globális fellépés nélkül az előttünk álló időszakban tovább növekszik majd az átlaghőmérséklet. Az emelkedés mértéke 2100-ig 1,8-6,4 °C is lehet.

Hajléktalanszállót nyitott a Vatikán

Egy jezsuita tulajdonú épületben menedéket nyitott a Vatikán hajléktalan emberek számára, néhány száz méterre a Szent Péter tértől. Az Irgalom Ajándéka nevet viselő intézményt az Apostoli Alamizsnahivatal finanszírozza a Szeretet Misszionáriusai (Teréz anya nővérei) üzemeltetik. A harmincnégy ágyas szálló október 7-én nyílt meg. Mivel korlátozott a férőhelyek száma, egy ember maximum harminc napra kaphat szállást. … Olvass tovább

Ülésezett a kiskorúak védelméért létrehozott pápai bizottság

A családszinódus ideje alatt, október 9. és 11. között tartotta második plenáris ülését a Vatikánban a kiskorúak védelméért létrehozott pápai bizottság. A Sean O’Malley bíboros elnök vezette tizenhét tagú bizottság az év elején létrehozott munkacsoportok jelentéseivel foglalkozott. A fő témák a következők voltak: irányvonalak a kiskorúak védelmére, az áldozatok és hozzátartozóik támogatása, a papok és … Olvass tovább

Nehéz helyzetben szeretni

Ringató alkalmak a Bókay utcai gyermekklinika koraszülött-újszülött intenzív osztályán – A gyermeket váró szülők legtöbbje rózsaszín vagy világoskék színű gyerekszobáról, tejillatú éjszakákról és ölben alvó, egészséges újszülöttről álmodik. Aztán váratlanul történik valami: anya kórházba kerül, apa pedig kapja magát, és rohan, amikor tudomására jut, hogy idő előtt megindult a szülés. Ezzel kezdetét veszi a család és az egészségügyi személyzet küzdelme az új életért. Az I. számú Gyermekklinika Koraszülött Osztályán ebben a küzdelemben vesznek részt a Ringató – kisgyermekkori zenei nevelés szakemberei is, együttműködve az ápoló személyzettel, a nővérekkel és az orvosokkal. Hazay Tímea, a program koraszülöttek számára kifejlesztett módszerének elindítója vezetésével a Bókay utcai intézmény perinatális intenzív centrumának (úgynevezett PIC-osztályának) Ringató-alkalmán veszünk részt.

Európa védőszentje: Avilai Teréz

Egyházunk legnagyobb szentjeinek egyike: egyháztanító, misztikus, rendalapító, Európa védőszentje. Ám ahogyan ez lenni szokott a hozzá hasonlóan kiemelkedő lelki embereknél, élete tulajdonképpen átlagosan kezdődött. De talán éppen ezért tudott olyan világosan érthető utat mutatni kortársainak és a következő évszázadok embereinek is Isten felé.