A nő nem hiába szép

Beszélgetés képmás voltunkról és Isten anyai arcáról – Az Úr születésének ünnepén, a megtestesülésben önnön születésünket, Krisztushoz való hasonlóságunkat is ünnepeljük. Isten képmása nem csupán ember, de férfi és nő. S bár kultúránkban Istent férfiként képzeljük el, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a nő éppen úgy hasonló hozzá. Erről beszélgettünk Zygar Malgorzata nővérrel, a Szentlélek Szolgálói Missziós Nővérek magyarországi közösségének vezetőjével.

Az a néhány nap…

Az egyedül maradt menekültgyerekek otthonában – Gyerekek az országút szélén… Valahol Európában. A régi film jut eszembe, amikor Hódmezővásárhelyen, a Szeged-csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató gyermekotthonában járunk. És a szemeket látom. Nem tudom elvonni magamat annak a fiúnak a tekintetétől, aki csak ül a társalgóban, combjára helyezett kezével, merev tartással, merev tekintettel – benne már a múlt. De micsoda múlt? Az egykori film a háborús árvák bolyongásáról szól, s most itt vannak ezek a gyerekek, akik napjainkban bolyonganak árván a világban, bolyonganak, vágyakoznak Európára, hogy életük legyen. A nagypolitika így-úgy beszél és cselekszik a jelen idejű népvándorlással kapcsolatban – én ezeket a gyerekeket látom.

A Biblia üzenete: Örüljetek az Úrban!

Remekül fejezi ki a mai vasárnap sajátos jellegét a szentmise kezdőéneke: „Örüljetek az Úrban szüntelenül. Újra mondom: Örüljetek! Az Úr közel van” (Fil 4,4–5). Az advent az örömteli várakozás ideje, és mennél inkább közeledünk ennek az időnek a végéhez, annál inkább kezd áttörni a várakozás feszültségén a közeli beteljesedés öröme.

Odaadó élet a hit örömével

Beszélgetés Erdő Péter bíborossal az irgalmasság szentévéről – Ferenc pápa december 8-án nyitotta meg az irgalmasság rendkívüli szentévét. Ebből az alkalomból beszélgettünk Erdő Péter bíborossal a keresztény életeszményről, a hit öröméről és a szeretet cselekedeteiről.

Négy karácsonyi ikon

A szent esemény ábrázolásvariációi – Az evangéliumok több helyen is megemlékeznek Jézus születéséről, karácsony szent ünnepéről. Ebben az írásban csupán azokat a részeket emeljük ki, amelyek a képi ábrázolás szempontjából fontosak. Ezek igen részletesen Lukács evangéliumában találhatók meg, de Máté evangéliuma és Pszeudo-Máté evangéliuma is szolgál adalékokkal. Az ábrázolások vizsgálatakor elsősorban három nagy eseményre kell figyelnünk: a pásztoroknak való híradás jelenetére, „a pásztorok imádják a kis Jézust” történetre, valamint a háromkirályokról szóló szakaszokra.

Piarista bor – 2015

A Piarista Rend Magyar Tartománya által meghirdetett borválogatás díjazottjai december 1-jén vehették át a kitüntető oklevelet. A győztes borok az év piarista boraként kerülnek forgalomba. A régi piarista borászati hagyományokat újjáélesztő pályázaton idén a száraz vörösborok versenyeztek. A Molnár Pince Carmenere 2011 és a Canter Borház Cabernet sauvignon 2012 nyerték el a Piarista bor címet.

Zavaró imareklám

Nagy-Britanniában az anglikán egyház internetes honlapot létesített justpray.uk címen, hogy így figyelmeztessen az imádság fontosságára. Az imareklámot a mozihálózaton keresztül is szerették volna népszerűsíteni.