2016.02.21.

Beszámolunk Ferenc pápa mexikói apostoli látogatásáról, illetve a fiatal szerzetesek és papnövendékek találkozójáról Pannonhalmán. A lelkipásztori-teológiai napok két előadóját az irgalom nehéz döntéséről kérdeztük, emellett Szőke Péterrel, a Szent Egyed közösség vezetőjével is beszélgetettünk, aki nemrég vehette át a Raoul Wallenberg-díjat.

Teremtésvédelem a nagyböjtben

A Naphimnusz katolikus teremtésvédelmi egyesület honlapján új, nagyböjti – mára már egyre több plébánia által is követett – kezdeményezést kísérhetünk figyelemmel. Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájának szellemében Székely ­János püspök atya, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága vezetőjének egyetértésével a teremtett világ iránti keresztény felelősség és a hívő katolikus, evangéliumi lelkület egységének elmélyítése érdekében önként vállalható nagyböjti gyakorlatokra buzdítanak, amelyek hétről hétre, akár a szentmisék keretében hirdetve is nyomon követhetők.

Óhajtják az egységet

Ferenc pápa és Kirill moszkvai ortodox pátriárka február 12-i havannai találkozójuk végén nyolcoldalas, harminc pontból álló közös nyilatkozatot írtak alá. Hangsúlyozzák, hogy most, amikor találkoznak, különös erővel érzik a katolikusok és az ortodoxok közös munkájának szükségességét, és osztoznak a kereszténység első évezredének közös lelki örökségén. Fájdalommal állapítják meg, hogy a katolikusok és az ortodoxok mintegy ezer éve nélkülözik a közösséget az Eucharisztiában. Óhajtják az Isten által akart egység helyreállítását.

Az utcán élőkért

A Szent Egyed közösség és a Szeretet Misszionáriusai a budapesti utcákon élt és meghalt barátaikra emlékeznek február 21-én. 1983. január 31-én, Rómában a Termini pályaudvar mellett rosszul lett Modesta Valenti, egy 71 éves hajléktalan asszony. A kihívott mentők nem vitték el, mert piszkosnak találták. Kevéssel ezután az utcán meghalt. A Sant’Egidio közösség azóta minden évben … Olvass tovább

Kínai kultúra, kínai kapcsolat

Az Asia Times hírportálon február 2-án interjú jelent meg Ferenc pápával. A beszélgetést a Pekingben élő olasz sinológus, Francesco Sisci, a Kínai Népi Egyetem (Renmin University of China) tudományos főmunkatársa készítette. „Számomra Kína mindig vonatkozási pontot jelentett: nagy kultúrájú, hatalmas ország, kimeríthetetlen bölcsességgel” – mondta a pápa. Felidézte Matteo Ricci (1552–1610) alakját, aki döntő szerepet játszott a kereszténység kínai történetében: a kínai jezsuita misszió egyik alapítójaként megteremtette a hatalmas ázsiai ország és az európai kontinens közötti első kulturális kapcsolatokat.

Ne a borítójáról! – Vallások találkozása egy romkocsmájában

Különleges kezdeményezésnek adott otthont – immár többedszer – a CNN által Budapest legjobb romkocsmájának választott Szimpla Kert. Január utolsó előtti hétvégéjén újra megnyitotta kapuit a Kazinczy Élő Könyvtár a kultúra utcájának is nevezett, VII. kerületi Kazinczy utcában. Míg egy hagyományos könyvtárban könyveket vehetünk ki olvasásra, addig az élő könyvtárban embereket „kölcsönözhetünk ki” egy őszinte, tartalmas beszélgetésre. A „könyvek” itt mind olyan csoportok képviselői, amelyeknek tagjai etnikai vagy vallási hovatartozásuk, szexuális orientációjuk, egészségügyi állapotuk vagy szociális helyzetük miatt naponta szembesülnek előítéletekkel és diszkriminációval.

Ferenc pápa arany rózsái

A világ második legnagyobb katolikus országának százhúsz éve ateista vagy legalábbis hitetlen liberális, illetve egyházidegen politikai vezetése van. Napjainkban azonban Mexikóban enyhülni látszik az egyház és az állam viszonya, és ezt a folyamatot tovább segítheti Ferenc pápa apostoli látogatása.