Keskenyebb utakon – Találkozás Szabó Máté rendezővel

A debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatosaként először a színészet érintette meg. Egy ponton aztán úgy érezte, hogy a színészeknél ő introvertáltabb típus, az elmélet pedig amúgy is jobban érdekli. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen a színházi rendező szak zenés szakirányát végezte el Szinetár Mikós osztályában. Kezdetben mégis inkább a prózánál maradt, mert az volt számára a bizonytalanabb terep. Tanulni akart, és úgy tűnt számára, hogy a prózai színházban több a megválaszolandó kérdés és a kihívás. Szabó Mátéra jellemző, hogy amikor döntenie kell, általában a nehezebb utat választja. A színház és a zene szeretetéről, a művészeti vezetés kihívásairól, valamint aktuális munkáiról beszélgettünk…

Formába önteni az ideát – Beszélgetés Adorjáni Bálint színésszel

A Csíkszeredában született, Pécsen tanult, közgazdászdiplomával is rendelkező színész pályafutása különösebb kanyarok és kitérők nélkül, mégis meglehetősen fordulatosan alakult. Adorjáni Bálint 2008 óta a Radnóti Színház társulatának tagja. Az ottani változatos repertoár kihívásai mellett a filmes feladatok is rendre megtalálják. Az elmúlt években elsősorban Móricz-adaptációkra szakosodott rendező, Vitézy László immár harmadik filmjében játszik főszerepet; A fekete bojtárt nemrég mutatta be a Duna Televízió. A fiatal művész nem a „szokványos” kortárs trendek alapján gondolkodik feladatairól. Tiszteli az előtte járó nemzedéket, inspirálják a „bizonyított” életek és a beteljesített hivatások. Értékes útravalót köszönhet szüleinek. Édesapját – akinek szobrászműhelyében sok időt töltött gyerekként – első mestereként emlegeti. Beszélgetésünket innen, a mester és tanítvány viszony egyéni meghatározásától indítottuk…

Dzsungelláz – Maugli és Tarzan visszatérései

Tulajdonképpen az a különös, hogy ennyit várattak magukra ezek a filmek. Az utóbbi évek (sőt immár évtizedek) ikonteremtő irodalmi művek, ponyvák, fantasyk és kép­regények történeteinek szinte kényszeres újragondolásait hozták a mozikba. A régebbiek közül Maugli és Tarzan azonban eddig valahogy kimaradt.

Világok háborúja – Warcraft a moziban

A számítógépes játékok már többször megihlették a rendezőket. Bár ezek a filmek korban eltérnek egymástól, közös tulajdonságuk, hogy egyik sem volt sikeres. Ennek ellenére a hollywoodi álomgyár nem adta fel, és egyre-másra készülnek az újabb adaptációk. Most a Warcraft – A kezdetek került a mozikba, de sok rajongó várja már a következőt, az Assassin’s Creed feldolgozását is.

„BFG” századik születésnapja előtt

Július elsején találkozik – először Amerikában, az ottani ősbemutatón – a világ mozirajongó fele Steven Spielberg nagy izgalommal várt „Dahl-évfordulós” filmjével, a BFG-vel, a Big Friendly Giant-tal, azaz a Nagy Barátságos Óriással. Aki voltaképpen nem más, mint a walesi Cardiffban 1916 szeptemberében született, de nagyon erős norvég gyökereit egész életében ápoló, bevándorló apja-anyja nyelvét jól ismerő Roald Dahl.

Hallással láttatni

Erdélyben született, mint Bartók; és ma már őt is a legismertebb magyarok között tartják számon a világon. Korunk egyik meghatározó komponistája és karmestere, aki nemcsak állandó szereplője, hanem markáns alakítója is a kortárs zenekultúrának. Termékeny operaszerző, akinek módszeréről, világlátásáról sokat elárul a Parlando – Rubato – Beszélgetések, monológok és egyéb kitérők című – Pedro Amarallal közösen – jegyzett könyve. Eötvös Péterrel színházról, zenedrámákról, irodalmi alapanyagokról, az ihlet születéséről, itthoni bemutatóitól és szerepvállalásairól beszélgettünk.

Egy szelíd rendező

Filmklub a Párbeszéd Házában – Jean-Luc Godard azt írta róla: „Robert Bresson olyan a francia film történetben, mint Dosztojevszkij az orosz irodalomban vagy Mozart a német zenében.” „A mozi védőszentjeként” számon tartott rendező teljes életművét bemutató filmklub indult májusban, a Párbeszéd Házában. Az alkotások vetítését Jelenits István piarista szerzetes és Sajgó Szabolcs jezsuita beszélgetései kísérik.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.