Világok háborúja – Warcraft a moziban

Mint azt a cím is jelzi, a Warcraft cselekménye a számítógépes játék alapkonfliktusát mutatja be. Az orkok varázslója, Gul’dan hatalmát egy veszélyes mágiával, a fel segítségével növeli egyre nagyobbra. Ennek következménye azonban bolygójuk pusztulása lett, ezért Gul’dan az orkok hordáját szeretné átvinni az emberek és más lények által benépesített Azeroth-ba. Az ork előőrs meg is érkezik, és pusztítani kezd mindent, ami az útjába kerül. Llane Wrynn király (Dominic Cooper), Anduin Lothar hadvezér (Travis Fimmel) és az emberi világ őrzője, Medivh (Ben Foster) felveszi a harcot az orkokkal.
A film rendezője az a Duncan Jones, akinek a nevét a Hold és a Forráskód című elsőrangú sci-fik tették ismertté. Legújabb filmjében ezúttal nem a történet, inkább a látvány került a középpontba, ám a kivitelezés nem kifogástalan, amióta létezik CGI-technológia, meggyőzőbb megoldásokkal is találkozhattunk.
Az eredeti játék már több mint húszéves, létrehozói soha nem tagadták, hogy sok helyről – többek között A Gyűrűk Urából – vettek át elemeket. A karakterek ismertek, de ez nem azt jelenti, hogy mindegyik kiismerhető. Bár olyan is akad, akiről egyértelmű, hogy a jó vagy a rossz oldalon áll – például az emberek királya vagy Gul’dan –, több közülük változik a fejlemények kibontakozása során.
Az, aki szereti az elképzelt világokban játszódó történeteket, meg fogja nézni a Warcraftot is, aki pedig nem, azt még kötéllel sem lehet majd bevonszolni a moziba. Az is igaz, hogy túl mély mondanivalójuk nincs ezeknek a filmeknek; éppen elég munka kitalálni a látvány részleteit, a szereplők jellemének kidolgozására vagy a történet alapos kibontakoztatására már nem jut energia. Így van ez a Warcraft esetében is. Ám két elemet mégis érdemes kiemelni ebből az alapvetően szórakoztatásra szánt filmből. A fel mágia szó szerint az élőből táplálkozik, s közben démonivá alakítja azt, aki használja. Hatalmat ad, ugyanakkor mindent elpusztít maga körül. A fel senkire sem kényszeríti rá magát, mindenki szabadon dönt arról, miként viszonyul hozzá. Ha valaki ehhez az eszközhöz nyúl, rögtön egyértelmű lesz a számára, hogy a mérhetetlen nagy uralom milyen árat kér cserébe. Magát az életet.
Mivel Azeroth-ban már sok éve béke van, Medivh-nek, az őrzőnek nem maradt feladata. Azért kezd kísérletezni a fel-lel, mert új kihívást keres magának. Medivh karaktere a legellentmondásosabb, éppen ezért a legérdekesebb. Jelleme túlzásokkal ugyan, de többször is komoly átalakuláson megy keresztül, míg végül… De ezt már nem árulom el, hátha lesz, aki megnézi a filmet.

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..