A tökéletesség útján a kármelitákkal – Bernanos és Poulenc hitvallása

Önvallomás, bűnbánati cselekmény, jóvátétel…? Mi lehetett a belső indíték? És miért ekkor született meg ez a darab? A XX. század közepén – amikor a „szabad” Nyugat-Európában nem számíthatott haladó szellemiségű, korszerű komponistának, aki spirituális, mi több, teológiai témát visz operaszínpadra. Francis Poulencnek ráadásul sikerült az, ami Puccininak is csak részben a páratlan szépségű, ám a mai napig nem a megérdemelt helyén értékelt Angelica nővérrel: egy apácaközösségben játszódó, alapvetően lélektani témájú művel gazdagította a nemzetközi alaprepertoárt. A Kármeliták beszélgetései azon kevés „korszerűtlen” kortárs klasszikus egyike, amely nemcsak hogy fennmaradt a zenei köztudatban, hanem mind nagyobb érdeklődést vált ki világszerte, és egyre több operaház tűzi műsorára.

Az ének a szeretet jele

Az irgalmasság szentévéhez kapcsolódva november 5-én este a budapesti Szent István-bazilikában ingyenes koncertet adott Andrea Bocelli, a világhírű tenor. A Nagy Titok: A család evangéliuma, az emberiesség iskolája korunkban című rendezvénysorozat magyarországi állomásán Erdő Péter bíboros evangelizált.

Apám nevében – Újra filmvásznon Jézus élete

#Jézus – Apám nevében címmel vetítik rövidesen a mozik az új passiófilmet. Advent első hétvégéjétől lehet megtekinteni azt a magyar alkotást, amely Jézus életét mai díszletek között jeleníti meg. Bár a produkció modern szemlélettel dolgozza fel az Újszövetséget, az evangéliumhű alkotás tartalmas élményt nyújthat a karácsonyi időszak kezdetén.  A film rendezőjével, Roczó-Nagy Zoltánnal beszélgettünk.